Kecskemét

Harmadik éve nincs elég pénze a kecskeméti kórháznak új őrző-védő céggel szerződni

2017 óta évente ír ki közbeszerzést a Bács-Kiskun Megyei Kórház, de ezek rendre eredménytelenek, pedig jelentkező akadna bőven. A kudarc oka a kormány vagyonvédelmi szakmára kikényszerített rezsióradíja lehet.

Adj 1%-ot, hogy megtudd, mire megy el az adód 99 százaléka!

„Az anyagi fedezet nem áll rendelkezésre” – rendre ez a visszatérő mondat szerepel a Bács-Kiskun Megyei Kórház, járőrözési és vagyonvédelmi feladatokról szóló közbeszerzéseinél. A közbeszerzési értesítők szerint a kecskeméti kórház 2017 óta próbál közbeszerzésen portaszolgálatot is ellátó céggel szerződni, de a jelek szerint nincs elég pénze.

A 2017-es felhívásra kilencen adták be pályázatukat: a kórház telephelyei közül hetet kell biztosítani napi 24 órában, hármat ennél rövidebb időben. Feladat még többek között az épületben zajló forgalom, a területen a személy és járműforgalom irányítása, ellenőrzése, valamint a személyek elleni támadások megelőzésére, illetéktelen személyek kiszűrése, mentőforgalom segítése, valamint ittas, nem kívánatos személy eltávolítása, rendbontó kitiltása, szükség esetén a rendőrség értesítése is.

A 2017-es közbeszerzésre a legolcsóbb ajánlatot a Bloc Quest Kft. tette 6,5 millió forint/hóval, a legdrágábbat a Jánosik és Társai Kft, havi 10,9 millióval. Egy évvel később, 2018-ban ugyanezekre a feladatokra 11-en pályáztak, de az nem derül ki a dokumentumból, hogy milyen ajánlatokat tettek.

2019-ben már csak 4-en adtak be ajánlatot: a Bloc Quest Kft. havi nettó 7,07 millió forintért, a  Future Security Zrt. havi nettó 9,6 millió forintért, a Top Cop Security Zrt. havi nettó 7,8 forintért, a T.O.M. Controll 2001 Zrt. pedig havi nettó 9,5 millió forintért vállalta volna a kórház őrzését. De ez is eredménytelen, lett ugyanis, mint írták „a rendelkezésre álló anyagi fedezet nem áll rendelkezésre”.

Vagyis a kórháznak egyszerűen nincs pénze új szerződést kötni. A Bács-Kiskun Megyei Kórház az Átlátszó érdeklődésére azt közölte, jelenleg a Future Security Zrt. látja el az őrzés-védelmi feladatokat, egy 2011-es közbeszerzés szerint. Az akkori adatok azt mutatják, hogy a cég havi nettó 4,3 millió forintért vállalta el a munkát.

A kórház azt is közölte, a szolgáltatási díj az első évben rögzített összeg volt, majd az infláció mértékével emelkedett. Ez ma azt jelentheti, hogy a 2011-es szerződés értéke –  a vasarlocsapat.hu kalkulátorát használva – 2019-re 21 százalékkal nőtt, vagyis körülbelül 5,2 millió forintra. Jól látszik, ez még mindig milliókkal kevesebb, mint a legolcsóbb 2019-es közbeszerzési ajánlat. A kórház azt is írta, amíg nincs új szerződő, addig marad a régi.

Arra, hogy miért ugrottak meg az árak, egy őrző-védő szakmában jártas forrásunk mutatott rá. A kormány 2014-ben minimális rezsióradíjat szabott meg a személy- és vagyonvédelmi, valamint a magánnyomozói tevékenységhez. Ezek így változtak az elmúlt években.

Csak a rezsióradíj bevezetése óta 21 százalékkal nőttek. Forrásunk szerint a piacon lehet olcsóbban is munkát vállalni, de közbeszerzésen mindennek törvényesnek kell lennie. Azt is mondta, hogy talán az idei nyugdíjas munkaszabályok, vagyis, hogy a már nyugdíjasok után kevesebb járulékot kell fizetni, lejjebb vihetik az összköltséget.

Segesvári Csaba

Fotó: A Bács-Kiskun Megyei Kórház kecskeméti telephelye, Forrás: kmk.hu

Adj 1 százalékot az Átlátszónak! Adószám: 18516641-1-42 
Az Átlátszó nonprofit szervezet: cikkeink ingyen is olvashatóak, nincsenek állami hirdetések, és nem politikusok fizetik a számláinkat. Ez teszi lehetővé, hogy szabadon írhassunk a valóságról. Ha fontosnak tartod a független, tényfeltáró újságírás fennmaradását, támogasd a szerkesztőség munkáját egyszeri vagy rendszeres adománnyal, vagy az szja 1 százalékod felajánlásával!

Megosztás