csendháborítás

Kertkapuval ütötte le a rendőr az intézkedésnek ellenálló férfit – vizsgálják az esetet

A rendőri intézkedés ellen tett panaszt első körben elutasították, pedig a kamerafelvételen kivehető, hogy az egyik intézkedő rendőr még rá is lép a kapura.

A sajtószabadságért nem elég tüntetni, fizetni is kell érte – kattints ide a támogatási lehetőségekért!

A Debreceni Járásbíróság még június elején tette közzé, hogy 2020. május 31-én egy hónapra elrendelte annak a 42 éves férfinak a letartóztatását, akit hivatalos személy elleni erőszak bűntettével és más bűncselekményekkel gyanúsít a Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség. A közleményből az alábbi események bontakoznak ki.

Egy Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei településen házibulit tartottak 2020. május 29-én éjjel. A hangoskodást megunva valaki éjfél körül panaszt tett a rendőrségen csendháborítás miatt, ezért a rendőrök kivonultak a helyszínre. Ott azonban a buli résztvevői „nem voltak együttműködőek, nem akarták személyazonosságukat igazolni, a gyanúsított pedig becsmérlő kijelentést tett a rendőrökre.” Mivel az ingatlan udvarán több mint 10 személy tartózkodott, a rendőrök további erősítést kértek.

Amikor – már megnövelt létszámmal – a rendőrök ki akarták nyitni a kertkaput, hogy bejussanak az ingatlanra, a túloldalon állók ezt nem hagyták és obszcén szavakkal illették az egyenruhásokat. Az ügyészség leírása szerint az ittas állapotban lévő gyanúsított egy alkalommal meg akarta ütni az egyik intézkedő rendőrt, aki azonban el tudott hajolni. Ezt követően az egyenruhások nekifeszültek a kertkapunak, amit sikerült betolniuk.

A rendőrök ezután bementek az udvarra, azonban „az áthaladás közben a 42 éves gyanúsított két kézzel, nagy erővel betolta a kaput, amely rázáródott az egyik rendőr kezére. A járőr nyolc napon túl gyógyuló, többszörös csonttörést szenvedett. A másik rendőr még ki tudta nyitni a kaput és az előtte haladó társa segítségére sietett, majd intézkedés alá vonták a helyszínen tartózkodókat. A 42 éves férfi a bilincselésnek ellenállt, végig szabadulni próbált a fogásból, amely során az egyik rendőr láthatósági mellényét is megfogta és leszakította. A rendőrök végül könnygáz sprayt vetettek be, amelyet követően a 42 éves szigethalmi férfit megbilincselték” – áll a beszámolóban.

A bíróság álláspontja szerint „indokolt a legszigorúbb kényszerintézkedés alkalmazása a gyanúsítottal szemben, mivel megalapozottan tartani lehet attól, hogy a gyanúsított – a büntetés várható mértékére tekintettel – megszökne, elrejtőzne”, ezért elrendelte a letartóztatását.

A nyomozási bíró indoklásában azt is elmondta, hogy „bár a férfi büntetlen előéletű, azonban a rendőri intézkedésnek nagy erővel és kitartó szándékkal végletekig ellenállt, továbbá a járványhelyzet idején a szabályok betartása és a rendőrök védelme is különösen fontos.”

Eddig a közlemény. Másképp látták viszont a történetet a buli résztvevői.

„Elhelyezte a földön”

A jogi képviseletüket ellátó Dr. Barta Sándor ügyvéd az Átlátszónak elmondta, az eset Pátyodon történt, és nem egészen úgy, ahogy az az ügyészségi leiratban szerepel.

Ügyfelei elmondása szerint a családi házban tartott családi ünnepségre a polgármesteri hivatalban kaptak szóbeli engedélyt, de ez a járőröket nem érdekelte. Szerintük a rendőrök agresszívak voltak, és minden figyelmeztetés nélkül próbálták berúgni a kertkaput, aminek a zárnyelve el is tört. A behatoló rendőrök az egyikükre rátolták az ajtót, egy másiknak pedig a kezéből kiverve a mobiltelefont eltörték a fogát. A leakasztott kertkapuval hátulról leütöttek egy embert, leteperték őket, lefújták gázzal és megbilincselték, majd a rendőrautóhoz vezetve az egyikük fejét beleverték az autóba. A bántalmazás során az egyik rendőr fegyverének tárát is elveszítette.

A cselekmény egy részéről felvétel is készült, amit portálunk is megkapott. (Személyiségi okok miatt a felvételen szereplő arcokat kitakartuk.)

Rendőri intézkedés from atlatszo.hu on Vimeo.

Bár sötét van, a felvételen azért látható, ahogy a rendőrök megpróbálnak bejutni, a bent lévők ellenállnak, majd dulakodás kezdődik, végül az egyik járőr leüt valakit a kertkapuval, és ezt követően még rá is lép.

Barta szerint a rendelkezésre álló bizonyítékokról, így a videóról, az ügyészség nem akar tudomást venni, és bizonyítékként kizárólag a rendőrök tanúvallomását fogadja el, ezért fordultak a nyilvánossághoz.

Érdeklődésünkre az ügyvéd elmondta, ügyfele képviseletében a Mátészalkai Rendőrkapitányságon tett panaszt, mivel véleménye szerint a rendőri intézkedés nem volt jogszerű, szakszerű és arányos, többek között a behatolás, a megbilincselés és a gázspray használata előtt sem figyelmeztették a kertben lévőket, az előállítás jogtalan volt, és a rendőrség megsértette a fokozatosság elvét is az intézkedés során. Az ügyvéd szerint ügyfele az intézkedés során is szeretett volna panaszt tenni, amit a rendőrség nem volt hajlandó rögzíteni. A hivatalos beadványt aztán az első fokon eljáró Mátészalkai Rendőrkapitányság elutasította, és a panaszost nem is nyilatkoztatták – mondta el az Átlátszónak Barta Sándor.

Az ügyvéd rendelkezésünkre bocsátotta az elutasító határozatot, amelyben a videón látható kertkapus jelenetet a rendőrség a következőképp írta le:

„az erő behatás következtében a kisajtó a sarkából leesett, így azt a két kezével tartotta meg, az akadály elhárítása és további sérülések elkerülése érdekében az ingatlan udvarán a földön elhelyezte.”

Majd később még egyszer megismétlik, hogy a kiskaput az akadály elhárítása érdekében helyezte el az udvaron a rendőr. Mint írják: „a panaszos jogi képvsielője utólagos beadványában leírta, hogy (…) r.zls a leemelt kiskapuval bántalmazta a panaszost, erre az állításra vonatkozóan a hatóságunk részére adat nem merült fel, és ezen állítást a rendelkezésre álló kép- és hangfelvétel sem támasztotta alá”.

Természetesen érdeklődtünk a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányságon, hogy megerősítést kérjünk: valóban tettek-e a panaszt az ügyben, és annak lett-e következménye. Illetve, ha nem lett, akkor miként értékeli a rendőrség a videón látható eseményeket.

Augusztus elején azt a válasz kaptuk a Szabolcs-Szatmár-Bereg MRFK sajtósától, hogy megkeresésünket megkapták, a válaszig szíves türelmünket kérik. Három hét elteltével rákérdeztünk, mikor számíthatunk válaszra. Ekkor közölték, hogy a kérdéseinkkel forduljunk a Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészséghez. Újra írtunk, hogy tisztázzuk, mi nem a hivatalos személy elleni erőszakkal kapcsolatban érdeklődünk, hanem a rendőri intézkedés ellen tett panasz miatt. Erre végül a napokban a következő választ kaptuk:

„A rendőri intézkedéssel kapcsolatban érkezett panasz kivizsgálása folyamatban van, annak befejezéséig bővebb tájékoztatást nem áll módunkban adni.”

 

Katus Eszter

Fotó: Az elutasító határozat első oldala.

Ha már egyszer itt vagy…
Az Átlátszó nonprofit szervezet: cikkeink ingyen is olvashatóak, nincsenek állami hirdetések, és nem politikusok fizetik a számláinkat. Ez teszi lehetővé, hogy szabadon írhassunk a valóságról. Ha fontosnak tartod a független, tényfeltáró újságírás fennmaradását, támogasd a szerkesztőség munkáját egyszeri adománnyal, vagy havi előfizetéssel. Kattints ide a támogatási lehetőségekért!

Megosztás