Bezárás
Felcsút travel club

Szijjártó Péter külügyminiszter Szíjj László adriai luxusjachtján bekkeli ki a fehérorosz válságot

A magyar külügyminiszter látszólag lázas munkával tölti az idei nyarat, elég csak meglátogatni Facebook oldalát hogy erről meggyőződjünk: irodai környezetben, öltönyben, mobiltelefonnal a kezében egyeztet a minszki helyzetről magasrangú külföldi politikusokkal, külügyminiszter kollégákkal az elmúlt napokban. Ehhez képest augusztus 16-án, vasárnap a Lady MRD-en, a Szíjj László tulajdonában lévő luxusjachton láttuk és fotóztuk a miniszter urat az Adrián, Horvátországban, Biograd Na Morutól 25 kilométerre délre, a Kornati-szigetek alatt, a szárazföldtől mintegy 15 kilométeres távolságra, családja körében, nyaralás közben.

A sajtószabadságért nem elég tüntetni, fizetni is kell érte – kattints ide a támogatási lehetőségekért!

“Minden túlzás nélkül égnek a vonalak miniszterelnöki és külügyminiszteri szinten is a minszki fejlemények kapcsán. Ma reggel a három balti külügyminiszterrel, Edgars Rinkēvičs lett, Urmas Reinsalu észt és Linas Linkevicius litván kollégával beszéltünk, majd egyeztettem Miniszterelnök úrral, aki Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnökkel tárgyalt telefonon” – írta a külügyminiszter hétfőn, dolgozószobában telefonálós képet mellékelve a poszthoz.

„Az európai politikai közvéleményt továbbra is a minszki helyzet foglalkoztatja. Ma telefonon beszéltem is erről Josep Borrellel, az Európai Unió külügyi főképviselőjével és Heiko Maas német külügyminiszter-kollégával” – ezt vasárnap posztolta, itt egy tárgyalóteremben mobilozik öltönyben. A magyar kormányt korábban számos kritika érte amiatt, hogy napokig nem szólalt meg a belarusz válságról.


Ehhez képest ugyanezen a napon, augusztus 16-án vasárnap a Lady MRD-en, a Szíjj László tiszakécskei nagyvállalkozó által birtokolt máltai offshore cég tulajdonában lévő luxusjachton láttuk és fotóztuk a miniszter urat az Adrián, Horvátországban, Biograd Na Morutól 25 kilométerre délre, a Kornati-szigetek alatt, a szárazföldtől mintegy 15 kilométeres távolságra.

Fotó: Németh Dániel / Átlátszó

Feltételezésünk szerint a külügyminiszter ekkor már jó pár napja a Mészáros Lőrinc köre által is használt luxusjachton pihent családja körében. A Lady MRD augusztus 8 és 11 között Sibenik kikötőjében tartózkodott, innen 12-én a közeli Spliti öbölbe ment, majd a reptér alatti öbölben várakozással töltötte a déli órákat. Szintén ezen a napon délelőtt 10 óra körül az OE-LEM magángép megérkezett Splitbe. Ezt az osztrák bejegyzésű luxusrepülőgépet korábban Orbán Viktor miniszterelnök is használta.

Fotó: Németh Dániel / Átlátszó

A Lady MRD ezután elindult Splitből, augusztus 13-án csürtörtökön Visen, a Komiza melletti partrészen horgonyzott le, majd északnak fordult, és pár napot a parttól távol a Kornati szigetek öbleiben töltött. Vasárnap reggel Zut szigete mellett szedte fel a horgonyt, és indult vissza délre.

A Lady MRD pozíciója augusztus 16-án vasárnap

A Lady MRD luxusjachtot végül vasárnap, egy 2×225 lóerős bérelhető gumicsónakkal cserkésztük be:

Szijjártó Péter külügyminiszter Szíjj László adriai luxusjachtján bekkeli ki a fehérorosz válságot from atlatszo.hu on Vimeo.

Találkozásunk, a könnyű és gyors bérelhető gumicsónak közelsége szemmel láthatóan váratlanul érte a külügyminiszter urat, annyira, hogy mintegy 5-10 perc telt el, mire vízre rakták a legénység két tagját egy jetskivel, hogy megtudják, ki és milyen célból készített felvételeket a hajóról és az utasokról.

Fotó: Németh Dániel / Átlátszó

Ami ezután következett, szintén beszédes: negyed óra múlva a Lady MRD-en kikapcsolták az AIS-t (Automatic Identification System), a tengeri navigáció legfontosabb berendezését, és a luxusjacht eltűnt a térképről.

Fotó: Németh Dániel / Átlátszó

Az elmúlt években sokszor írtunk arról, hogy az Orbán Viktor miniszterelnök által is használt, osztrák bejegyzésű, OE-LEM lajstromjelű luxus magánrepülőgép többször is pontosan oda repült a horvát tengerpartra, ahol éppen a Lady MRD nevű, máltai bejegyzésű luxusjacht tartózkodott. A 7 milliárd forint értékű luxusjachtról fotókat és drónfelvételeket is készítettünk.

Orbán Viktor, a magánrepülőgép, a luxusjacht, és a Mészáros-klán – tudjuk, hol nyaraltak idén nyáron

Idén nyáron sokáig követtük két exkluzív jármű, egy magánrepülőgép és egy luxusjacht útját szerte Európában, és közben a magyar kormányzat és holdudvara különböző szereplőire bukkantunk. Lefotóztuk, ahogy Orbán Viktor miniszterelnök az osztrák lajstromszámú magánrepülőgéppel érkezett haza Budapestre a Videoton bulgáriai meccse után.

A NER-elit köreiben népszerű jacht valódi tulajdonosát azonban egy máltai offshore cég rejtette – eddig, mert nemrégiben egy pénzmosás elleni uniós direktívának köszönhetően a máltai offshore cégek valódi tulajdonosainak kilétét nyilvánosságra hozták. Az adatbázisból kiderül, hogy az Artemy és a Lady MRD nevű jachtokat üzemeltető L&L Charter Ltd. valódi tulajdonosa Szíjj László, az építőipari cégeivel rengeteg állami és önkormányzati megbízást elnyerő  tiszakécskei nagyvállalkozó, a negyedik leggazdagabb magyar.

Szíjj László a Lady MRD és az Artemy jachtokat birtokló máltai offshore cég valódi tulajdonosa

Az elmúlt két évben sokszor írtunk arról, hogy az Orbán Viktor miniszterelnök által is használt, osztrák bejegyzésű, OE-LEM lajstromjelű luxus magánrepülőgép többször is pontosan oda repült a horvát tengerpartra, ahol éppen a Lady MRD nevű, máltai bejegyzésű luxusjacht tartózkodott. A 7 milliárd forint értékű luxusjachtról fotókat és drónfelvételeket is készítettünk.

Fotók, szöveg: Németh Dániel

Ha már egyszer itt vagy…
Az Átlátszó nonprofit szervezet: cikkeink ingyen is olvashatóak, nincsenek állami hirdetések, és nem politikusok fizetik a számláinkat. Ez teszi lehetővé, hogy szabadon írhassunk a valóságról. Ha fontosnak tartod a független, tényfeltáró újságírás fennmaradását, támogasd a szerkesztőség munkáját egyszeri adománnyal, vagy havi előfizetéssel. Kattints ide a támogatási lehetőségekért!

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszót

Az Átlátszó nincs kitömve állami hirdetésekkel, és nem akarjuk a Fidesznek ajándékozni nemzetstratégiai érdekből. Rád viszont nagyon számítunk!

Támogatom