A Human Rights Watch is szót emelt a menekültek ellen irányuló rendőri túlkapások miatt

 

Nemcsak Magyarországon, az egész EU-ban az emberi jogokat, sőt a demokráciát veszélyezteti az a válasz, amit a kormányok a terrorizmusra és a bevándorlási válságra adnak – írja a Human Rights Watch (HRW) igazgatója az Átlátszó számára is átadott publicisztikájában. A közelmúltban a HRW is dokumentálta a magyar-szerb határon történt rendőri túlkapásokat, amik az egyik legjelentősebb francia lapnál is kiverték a biztosítékot, és a közös európai határvédelmi szervezetnek, a Frontexnek is magyarázkodnia kellett miattuk.

 

KORMÁNYPROPAGANDA HELYETT VALÓDI HÍREK

Előfizetőket keresünk – támogasd a független tényfeltáró újságírást havi 1000 forinttal!

 

A Human Rights Watch szeptemberben azzal került be a magyar hírekbe, hogy 30 olyan menedékkérő beszámolóját dokumentálták, akik a határkerítést átmászva Magyarországon is áthaladtak, vagy megpróbáltak áthaladni. A beszámolók alapján a szervezet több pontban is kritizálta a magyar hatóságok fellépését: kifogásolták például az úgynevezett nyolc kilométeres szabályt, és azt, hogy (bár a magyar törvények erre adnak utasítást) a sérülékeny személyeket, gyerekkorú, vagy beteg, sérült embereket nem vitték menekülttáborba.

Emellett az általuk megkérdezett emberek közül 12-en számoltak be konkrét bántalmazásokról is – a HRW jelentései egybevágnak azokkal a hasonló beszámolókkal, amiket több más szervezet, köztük a Helsinki Bizottság, katolikus segélyszervezetek, vagy az Átlátszó riporterei gyűjtöttek össze a helyszínen.

Kapcsolódó cikkeink

Rendőri túlkapások menekültek ellen a szerb-magyar határon: négy ügyben nyomoz az ügyészség

Kék egyenruhás rendőrök kutyákkal, ököllel és gázsprével verik vissza a menekülteket a szerb-magyar határon

Veréssel, sokkolóval, kutyákkal fogadják a kerítést megmászó menekülteket, aljas dolgok történnek a déli határon

Elveszett lelkek a török-görög határzáron: csempészek, kurvák, lágerek

„Míg vert, mosolygott” – a Röszkénél bántalmazott újságírók a TEK akciójáról

A kimaxolt morális pánik: így kezelte a magyar kormány 2015-ben a menekültválságot

 

Veréssel, sokkolóval, kutyákkal fogadják a kerítést megmászó menekülteket a déli határon from atlatszo.hu on Vimeo.

Az Átlátszó kérdésére Lydia Gall, a HRW magyarországi képviselője elmondta, hogy a rendőri túlkapások miatt közvetlenül nem terveznek jogi lépéseket tenni, de nyomást gyakorolnának a magyar kormányra a bántalmazások kivizsgálásáért. Ennek a kormány válaszai alapján eddig nem sok eredménye volt: a jelentések után a Belügyminisztérium ismét teljes  tagadással válaszolt.

A Human Rights Watch 1978-ban alakult, akkor még Helsinki Watch néven, annak ellenőrzésére, hogy a szocialista országok betartják-e a Helsinki Egyezmény rendelkezéseit. Később a profiljukat kiszélesítették minden államra, és az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatának betartásának ellenőrzésére.

Kenneth Roth 1993 óta a szervezet igazgatója, korábban ő vezette az 1981-es lengyel statárium alatt elkövetett emberijog-sérelmek vizsgálatát. A magyar hatóságok kapcsán egyébként nem először nyilatkozik elmarasztalóan a HRW: 2013-ban azt kifogásolták, hogy a családon belüli erőszak kezelésére kiépített rendszer nem működik, nem kapnak megfelelő védelmet a családon belüli erőszakot elszenvedő nők. Az akkori Fidesz-szóvivő, Selmeczi Gabriella válaszul azt hozta fel, hogy a HRW a Soros György-féle Nyílt Társadalom Alapítványoktól kap támogatást.

Kenneth Roth: Megőrizni demokráciánkat

Demokráciánk az emberi jogokban gyökerezik. Sokak számára ez magától értetődő dolog,  azonban egyre inkább tanúi lehetünk, ahogy egyesek Európában úgy gondolják, a demokrácia arról szól, hogy megnyerik a választásokat, majd azt csinálják, amit választóik akaratának tekintenek. Számukra a demokrácia mintegy „a többség diktatúrájává” válik.

Igen, a kormányok politikájának tükröznie kell azokat a preferenciákat, amelyeket a többség a rendszeres, szabad és tiszta választások során kinyilvánít. Ennek azonban gátat kell hogy szabjon az emberi jogok betartása és a jogállamiság elve.  Bizonyos dolgokat egy kormány akkor sem tehet meg, ha azokkal a legtöbb választója egyetért. Ilyen a halálbüntetés bevezetése, az állampolgárok politikai indíttatású bebörtönzése, szólás- és gyülekezési szabadságuk korlátozása, illetve nemi, faji, etnikai, vallási alapú és szexuális irányultságuk alapján történő diszkriminációjuk.

Ezeket a mélyebb összefüggéseket szem előtt tartva világos, hogy az európai és az egyesült államokbeli demokrácia manapság nehéz időket él.  Az emberi jogok védelmezésének képessége végső soron a közvélemény általi elfogadottságtól függ. Mindezek ellenére manapság többen kérdőjelezik meg ezeket az alapvető emberi jogokat, mint az elmúlt évtizedekben bármikor.

Ennek a növekvő intoleranciának az okait nem nehéz azonosítani. A gazdasági bizonytalanság időszakát éljük, mivel sokan úgy érzik, lemaradnak a versenyben. Ez a fizikai bizonytalanság időszaka is, amikor vaktában lemészárolják a párizsi koncertteremben zenét hallgató, a nizzai tűzijátékban gyönyörködő vagy a brüsszeli reptéren felszállásra váró embereket.  És egyfajta kulturális bizonytalanság időszakát is éljük, amikor a bevándorlók tömeges megjelenése a nemzeti vagy európai identitásunk elvesztésétől való félelmet váltja ki belőlünk.

Bizonytalan időkben pedig hajlamosak vagyunk azok között keresni biztos menedéket, akik a legjobban hasonlítanak ránk; bezárni a kaput mások előtt. Ez az ösztönünk erősíti fel a gyűlöletet, intoleranciát hirdető hangokat. Sajnos, sok politikus hajlamos ezekből a félelmekből politikai tőkét kovácsolni.

Mivel ekkora a tét, azt hihetnénk, a mérsékeltebb vezetők majd riadót fújnak, kiállnak a demagógok ellen, hogy hangsúlyozzák a szabadságjogok és liberális értékek központi jelentőségét demokráciáinkban.

Azonban kevesek birkóznak meg ezzel a kihívással. Egyes vezetők egyszerűen meghúzzák magukat, remélve, hogy a gyűlölet szele majdcsak elcsitul, és hallgatásukkal valamiféleképpen megnyerhetik a vitát.  Mások úgy próbálják kihúzni a demagógok méregfogát, hogy utánozni kezdik őket, felkarolják idegengyűlölő szemléletüket és jelszavaikat abban a naiv hitben, hogy nézeteik legitimálásával magukhoz csábíthatják a szélsőségesek támogatóit.  Vannak persze jól ismert kivételek. Angela Merkel, Justin Trudeau és Alekszisz Ciprasz pozitívan nyilatkozott a menekültekről.  Azonban túlontúl kevés vezető igyekszik visszaszorítani ezeket a hangokat, nemhogy szót emelnének a liberális demokrácia értékei mellett.

Pedig szükség van az ilyen állásfoglalásokra: nemcsak elvi okokból – vagyis elmagyarázandó, hogy a démonizálás és az intolerancia nem vezet sehová –, hanem pragmatikus indíttatásból is, bizonyítandó, hogy a populizmus nem csodaszer, hanem ellenkezőleg: lényegesen rosszabb helyzetet teremt.

Fontos például, hogy elmagyarázzuk: az iszlamofóbiára van a legkevésbé szükségünk, ha integrálni akarjuk a bevándorlók közösségeit, ha gyengíteni akarjuk a radikalizációt, és ösztönözni kívánjuk a közösség együttműködését a rendőrséggel.  A populisták iszlamofóbiájánál tényleg nem tudna hatékonyabb toborzási vagy működési tervvel előállni az ISIS.

Ezenkívül fel kell tennünk néhány nehéz kérdést azzal kapcsolatban, vajon fel kell-e áldoznunk jogainkat a terrorizmus elleni harc oltárán. Vajon tényleg szükség van-e a Franciaországban a rendkívüli állapot vég nélküli, ismételt megújítására, miközben az óvintézkedések egyszerű emberek ellen irányuló rendőri visszaélésekhez vezetnek?  Vagy miért vagyunk oda a tömeges ellenőrzésekért, amikor olyan szánalmas kevés pénzt fordítunk az ismert gyanúsítottak célzott megfigyelésére? Könnyebbnek bizonyul jogaink feladása, mint a rendvédelmi szervek közötti együttműködés vagy a hírszerzés értesüléseinek államhatárokon átnyúló megosztása.

Természetesen nem állítom, hogy demokráciánkban minden rendben van. A populista reakciók hatására tudatosítanunk kell a megoldásra váró, valódi problémákat: a bevándorlók integrálása terén végzett csapnivaló munkánkat, a pénz túlzott politikai befolyását, adórendszerünk igazságtalanságát, azt, hogy a nemzetközi kereskedelem hajlamos a vállalati igényeket előnyben részesíteni a munkavállalói jogok és a környezet kárára, a működésképtelenséget és a megosztottságot az Európai Unió számos területén.

Ha hatékony választ akarunk adni a populistáknak, úgy kell megbirkóznunk az általuk felvetett jogos kérdésekkel, hogy közben elutasítjuk értékeink meggyalázására irányuló igyekezetüket. Nem utolsósorban pedig erőt kell merítenünk abból a jóindulatból, amivel annyi hétköznapi európai ember viseltetik a menekültek irányában.

Most nem dughatjuk fejünket a homokba. A demokratikus elveink és intézményrendszerünk ellen irányuló fenyegetés nem szűnik meg magától. Jól hallhatóan és nyilvánosan kell védelmünkbe vennünk demokráciánkat – azoknak a jogoknak és értékeknek a megóvása által, amelyek erősebbé teszik társadalmunkat.

Kenneth Roth a Human Rights Watch ügyvezető igazgatója

A Twitteren: @KenRoth

A magyar-szerb határon történt rendőri túlkapások egyre nagyobb visszhangot kapnak külföldön is. Szerbiában a napokban egy önkéntes orvoscsoport tagja nyilatkozott úgy: egyre több migráns jelentkezik náluk kutyaharapás okozta sérülésekkel. A Libération francia lap a közelmúltban a Frontex szóvivőjét vonta kérdőre, miért működik közre közös EU-s határvédelmi szervezet a magyar rendőrség akcióiban.

A cikk szerzője szerint a  határellenőrzés „leplezetlenül egyfajta migránsvadászatra hasonlít”. A szerző felidézte a Human Rights Watch jelentéseit arról, hogy a kerítésen átjutókat többször gumibottal verték, vagy kutyákat uszítottak rájuk.

A Liberation cikkéről az MTI is tudósított, ahol tévesen a Frontex szóvivőjétől idézték azt, hogy „jól dokumentált a magyar rendőrség által elkövetett erőszak”. Valójában a Frontex nem felügyeli a magyar, vagy más nemzeti határvédelmi szervek munkáját, így a rendőri túlkapásokat sem dokumentálja.

Jelenleg a Frontex-misszió keretében 16 külföldi ország 51 fegyverese teljesít szolgálatot a magyar-szerb határon, akik a járőrözésben nyújatanak segítséget, de ellenőrző szerepük nincs, a magyar szervek parancsnoksága alatt, az itteni törvények szerint kell eljárniuk – válaszolta kérdésünkre a Frontex szóvivője, akitől azt szerettük volna tudni, van-e tudomása rendőri bántalmazásokról.

„A Frontex által külött tiszteket egy nagyon szigorú viselkedési kódex köti, tiszteletben kell tartaniuk az alapvető emberi jogokat. Az legmagasabb prioritásunk, hogy a Frontex tisztjei a lehető legmagasabb színvonalon végezzék a munkájukat, arra viszont nincs felhatalmazásunk, hogy ellenőrizzük az egyes tagállamok határőreinek munkáját. Az esetleges normaszegéseket a törvények szerint az adott állam releváns büntetőjogi szerve kezeli.”

Megjegyzendő, hogy az előállított határsértők bántalmazása a magyar törvények szerint is bűncselekmény, ilyen esetek miatt – a rendőrség és a Belügyminisztérium állításaival szemben –  legalább négy ügyben eljárást is indított az ügyészség.

 

 

A magyar törvények betartása alatt értendő például az ún. nyolc kilométeres törvény betartása is. A jelenlegi törvények szerint akit a határtól nyolc kilométerre kapnak el, az ellen nem indul idegenrendészeti eljárás, csak visszaküldik a határzár túloldalára, elvileg azért, hogy az ottani tranzitzónában nyújthasson be menedékkérelmet.

Az ENSZ menekültügyi főbiztosságának szóvivője azonban az Átlátszónak korábban azt mondta, lehetséges, hogy ez a törvény már alapvető emberi jogokat sért, hiszen az ENSZ menekültügyi egyezménye szerint annak, aki belép egy ország területére, joga van ott menedékkérelmet benyújtani, ezt azonban jelentősen nehezíti ez az eljárás.

Bár a Frontex hivatalosan nem tud a külföldi határőrök által elkövetett túlkapásokról, egy-egy bántalmazott beszámolóiban szó esik a magyar rendőrök mellett külföldi bántalmazókról is. A Jezsuita Menekültsegítő Szolgálat által gyűjtött egyik beszámolóban német és osztrák rendőrökre is panaszkodik az egyik áldozat. A Libération cikkében is közölték egy általuk megkérdezett menedékkérő beszámolóját, aki ugyancsak azt állította, hogy az őt megverő rendőrök között volt, aki németül beszélt.

Zubor Zalán

Ha tetszett a cikk

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszó munkáját havi 1000 forinttal! Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás.

  • Péter István

    Az első súlyos
    ferdítés, hogy Magyarország esetében egyáltalán nem menekültekről van szó,
    hanem többnyire illegális és erőszakos határsértőkről, akik az Európa leigázása
    céljából megszervezett iszlamista muszlim invázió tagjai és a menekültügyi
    egyezmények szabályaival visszaélve igyekeznek eljutni a részükre megjelölt
    célországokba. Egyébként, Magyarország a tényleges menekülteket mindenkor támogatja és oltalmat nyújt nekik.

    A magyar nép és az általa közvetlenül választott
    hatalomgyakorlók soha senki ellen nem folytatnak gyűlöletkampányt, de meg
    kívánják őrizni a magyar nemzet egységét és teljességét. Ennek érdekében
    elzárkóznak minden olyan betelepítési program elől, amely a népesség etnikai és
    kulturális összetételének a lényeges megváltozását vonná mag után. Az
    eszeveszett gyűlöletkeltés kifejezetten a liberális bolsevik propagandisták és a
    nemzetellenes diverzánsok eszköze és módszere, amit a demokratikus formációkra
    tolt hasonló rágalmakkal igyekeznek leplezni.

    Az viszont, rettenetesen szánalmas és nevetséges, hogy folyton a demokráciáért aggódó és könnyező politikai körök kézzel-lábbal tiltakoznak az ellen, hogy egy, vagy bármilyen sorsdöntő ügyben az embereket megkérdezzék. Ezzel az is nyilvánvalóvá vált, hogy a balliberális politikai kalandorok a hazaáruló státuszuk megerősítése
    mellett, Európát is elárulták.

  • András József Fazekas

    Ezt a társaságot – mivel állandóan ferdítésekkel, meg nettó hazugságokkal nyomul – már egyáltalán nem lehet komolyan venni.