Autonómia, átláthatóság, bizalom: mind eltűnt az egyetemi modellváltással

Miközben a kormány alkotmányos szinten készül újraszabályozni az összes közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítvány (KEKVA) helyzetét, egyre több egyetemi szereplő beszél nyíltan arról, milyen következményekkel járt a modellváltás a magyar felsőoktatásban. Ennek az értékelésnek egyik színtere volt az Oktatói Hálózat által Rendszerváltás a felsőoktatásban címmel tartott vitasorozat is a Corvinuson, ahol a KEKVA-egyetemek oktatói és hallgatói mesélték el, hogyan élték meg belülről az átalakítást, és milyen rendszerben képzelik el a folytatást. A résztvevők beszámolóiból kiderült, volt olyan egyetem, amelynek sorsáról mindössze három hét alatt felülről döntöttek, és több olyan intézmény is akadt, ahol a kekvásítás után a transzparenciát hírből sem ismerték. 

Az esemény aktualitását az Alaptörvény tervezett módosítása adta, mely szerint a KEKVA-vagyonok ismét nemzeti vagyonná válhatnának, valamint az alapítói jogokat ismét  a kormány gyakorolná. A panelbeszélgetésben több hazai felsőoktatási intézmény professzora, docense és hallgatója vett részt. A beszélgetést Ónody-Molnár Dóra, a Jelen újságírója és Nagy Gergely, a Qubit munkatársa moderálta.

Hogyan jutottunk idáig?

A rendezvényt Máté András, az Oktatói Hálózat elnöke nyitotta meg, aki arról beszélt, hogy az elmúlt másfél évtizedben leépült a felsőoktatási nyilvánosság. Az esemény egyik fő célja éppen ezért – mint fogalmazott – a közös párbeszéd, a fórumok létrehozása, a diskurzusok újjáépítése volt. Ehhez kapcsolódóan Toronyai Gábor, a Corvinus egyetemi docense elmondta, az új kormány megalakulása óta komoly mozgolódás van a felsőoktatási szcénában. A Corvinuson és más intézményekben is egyre több kezdeményezés születik az egyetemek és a KEKVA-intézmények jövőjéről szóló párbeszéd erősítésére.

A panelbeszélgetés első részében arról esett szó, hogy hogyan zajlott a modellváltás a felsőoktatási intézményekben. Mint ismeretes, az Orbán-kormányok 2020-tól kezdve fokozatosan, úgynevezett közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványoknak (KEKVA-knak) szervezték ki a magyar felsőoktatás és kulturális élet jelentősebb intézményeit. Az átalakítás során olyan alapítványok vették át az addig állami felügyelet alatt álló egyetemeket, amelyeknek kuratóriumba főleg Fidesz-közeli vezetők, köztük kormánytagok is kerültek.

Az alapítványosítást 2018-ban, a Corvinuson kísérletezték ki: az egyetem fenntartói jogait először az Innovációs és Technológiai Minisztérium vette át az oktatási szaktárcától, majd azt átadták egy frissen létrehozott vagyonkezelő alapítványnak, az állami kézben lévő MOL- és a Richter-részvények egy részével együtt. Az indoklás akkor az volt, hogy az állam helyett a jövőben a cégek tartják fenn az egyetemet, ami így közelebbi kapcsolatot alakíthat ki a piaci szektorral, és hosszú távon új befektetőket is szerezhet. Kritikusai szerint viszont az átalakítás arról szólt, hogy a Fidesz a MOL-lal közösen elfoglalt egy egyetemet – az újonnan létrehozott alapítvány vezetői ugyanis Hernádi Zsolt MOL-vezérigazgató és a korábban a Századvég Alapítványt vezető Lánczi András lettek.

A közgazdasági profilú Corvinus esetében volt realitása azzal magyarázni az alapítványosítást, hogy az egyetem közelebb kerül az üzleti világhoz – nehezebben volt indokolható az alapítványosítás újabb hulláma 2020-ban, amikor során a győri, kecskeméti, miskolci és soproni egyetem mellett egy sor művészeti egyetemet (SZFE, Zeneakadémia, MOME, Táncművészeti Egyetem) és az Állatorvosi Egyetemet is alapítványoknak szervezték ki.

Ezek közül az SZFE modellváltása volt a legvitatottabb, főként a kuratóriumi elnöknek kinevezett Vidnyánszky Attila tevékenysége miatt. Vidnyánszky több olyan kijelentést tett, amik kritikusai szerint arra utaltak, hogy a kuratórium vezetését jobboldali kultúrharcos misszióként értelmezi. Az SZFE doktori iskolájának éléről frissen elbocsátott Karsai Györgyről például egy interjúban úgy fogalmazott, hogy „én nem fogom soha tudni elmagyarázni, hogy mi a nemzet, meg a haza, meg a kereszténység, mert alkalmatlan arra, hogy befogadja azt, amit én gondolok.”

Ezermilliárdos privatizáció

Az alapítványosítás a következő év végére teljesedett ki: az Országgyűlés először kétharmados törvényekben rögzítette a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványok jogállását, majd a kormány megkezdte számos, addig állami kézben lévő intézmény és vagyontárgy kiszervezését az újonnan bejegyzett alapítványoknak.

A felsőoktatási intézmények mellett értékes ingatlanok, gazdasági egységek kerültek magánkezekbe (így került például Lázár János alapítványához a Mezőhegyesi Ménesbirtok, vagy a Szentkirályi Alexandra vezette alapítványhoz az egész Millenáris park).

Akkori cikkünkben úgy számoltunk, hogy a privatizált állami vagyon összértéke ezermilliárdos nagyságrendű lehet. Az Állami Számvevőszék friss elemzése alapján becslésünk helyesnek bizonyult: szerintük az ingatlanok, intézmények, részvénycsomagok értéke számviteli beszámolók mérlegfőösszegei alapján 3058,7 milliárd forintot tett ki 2024. december végén.

Ennek része mostanra csaknem mindegyik magyarországi egyetem, illetve ezek ingó- és ingatlanvagyona. Az alapítványi kiszervezéssel gyakorlatilag megszűnt a kormányzati kontroll a felsőoktatás fölött – az intézményi kontrollt ugyanis személyes kontroll váltotta fel, az egyetemi alapítványok kuratóriumaiba fideszes politikusok ültek be. Az Óbudai Egyetemet kezelő alapítvány kuratóriumi elnöke például Varga Mihály akkori pénzügyminiszter, mostani jegybankelnök lett. A Pécsi Tudományegyetemet átvevő szervezet vezetését például Bódis József felsőoktatásért, innovációért és szakképzésért felelős államtitkár kapta meg; a Nyíregyházi Egyetem alapítványának vezetője Mészáros József, a KDNP pártalapítványának kuratóriumának elnöke lett.

A 2021-es privatizációs hullám után csak öt egyetem maradt állami kézben, köztük az Eötvös Loránd Tudományegyetem és a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME). Forrásaink szerint a BME alapítványosításával szintén komolyan foglalkoztak kormányzati körökben – a kuratórium vezetői székét állítólag Palkovics László szemelte ki. Az egyetem modellváltása végül csak a 2022-es választások után indult meg, hosszas nyomásgyakorlás után. Ahogy akkori cikkünkben írtuk, az egyetemen belül sokan úgy érezték, hogy a kormány az állami források elzárásával próbálja az egyetemet kiéheztetni, és belezsarolni a modellváltásba.

A BME modellváltása végül 2025 elején fejeződött be, ám az egyetem nem magánalapítványhoz, hanem egy részvénytársasághoz került. A BME Fenntartó Zrt. többségi tulajdonát a MOL vásárolta meg, és a cég igazgatóságába bekerültek a MOL vezetői: Ratatics Péter, a MOL-csoport fogyasztói szolgáltatásokért felelős ügyvezető igazgatója és Simola József, a MOL-csoport pénzügyi vezérigazgató-helyettese.

Pécsett 3 hét alatt döntöttek

A Pécsi Tudományegyetem docense, a TDDSZ elnökségi tagja,  Bigazzi Sára a Corvinuson tartott beszélgetésen azt mondta: felsőbb utasításra az intézményben 3 héten belül lezavarták a modellváltást, annak ellenére, hogy a PTE-n több alkalommal is tiltakoztak az átszervezés ellen pl. fórumokat tartottak és sztrájkot szerveztek. (Ezekről itt írtunk bővebben.) A modellváltás népszerűtlenségét mutatja, hogy egy hallgatói fórumon tartott nemhivatalos szavazáson 98% ellenezte az alapítványosítást – emlékezett vissza Bigazzi Sára.

Több felszólaló szerint a modellváltás során az egyetemi közösségek jelentős része kész helyzet elé került.

Bár formálisan megtörténtek a szenátusi döntések, a valódi mozgástér sok esetben minimális volt.

A Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen (MOME) sem volt zökkenőmentes az átszervezés, ám a belső feszültségekről a MOME FRONT megjelenéséig jóformán alig lehetett hallani. Az apolitikus hangulat megtörésének oka a választott tanszékvezetők ki nem nevezése volt, majd ezt több egyetemi tiltakozás követte, amelyek hatására a rektor lemondott, ám a kuratórium élén Böszörményi-Nagy Gergely maradt, egészen a Tisza választási győzelméig. Azután két héttel ugyanis a teljes kuratórium, így annak elnöke is felállt, és felajánlotta alapítói jogait a felsőoktatásért felelős, újonnan felálló minisztériumnak.

„A MOME kuratóriumának lemondása után éreztem először azt, hogy a rendszerváltás lehetséges, mert a rendszer oszlopai dőlnek ki. A felsőoktatás erőltetett privatizálásának két modellje volt a Corvinus és a MOME” – fogalmazott az esemény moderátora, a Qubit újságírója, Nagy Gergely, .

A modellváltás talán leghangosabban a Színház- és Filmművészeti Egyetemen (SZFE) ment végbe, ahol hallgatók demonstrációval, élőlánccal és épületfoglalással tiltakoztak a tervezett átszervezések ellen. A panelbeszélgetésen az SZFE HÖK-ös hallgatója és egy korábbi vezetője is felszólalt. Előbbi arról beszélt, hogy a modellváltás során azt tapasztalták, hogy az oktatók egy része elment, a légkör nyomasztóvá vált.

A volt vezető hangsúlyozta, a modellváltás elleni tiltakozásukkal példát mutattak a többi KEKVA-intézmény számára, nem hagyták magukat  megosztani, nem kötöttek alkukat. A HÖK-ös hallgató kiemelte: a modellváltás utáni években a korábbi és az új rendszerben tanuló hallgatók gyakran fizikailag is elkülönültek egymástól. Emiatt többen úgy érezték, hogy tudatos stratégia volt az egyetemi közösség megosztása.Ugyanakkor ma már egyre erősebb az igény arra, hogy a különböző egyetemi közösségek között ismét kialakuljon a párbeszéd és az együttműködés.

A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) részéről Szieberth Dénes egyetemi  docens, FDSZ-elnökségi tag vett részt a panelbeszélgetésben, aki a modellváltás kapcsán megjegyezte: az egyetem vonatkozásában a fenntartóváltás mögött valós finanszírozási problémák álltak, az egyetemi költségvetésből látszott, hogy az a rendszer, amelyben akkor dolgoztak, hosszútávon nem fenntartható, mert pl. nem tudják az oktatóknak biztosítani a versenyképes bérezést.

Esetükben tehát egy valós gazdasági nyomás volt a modellváltás mellett, ám az intézményben többen hangoztatták: nem kellene egyből egy fekete lyukba beleugrani. A docens hozzátette: az átszervezés következtében erősen vállalati logika kezdett el érvényesülni az egyetemen, egy felülről lefelé irányított rendszer épült ki, amelyben például a hallgatói képviselet egyértelműen elszakadt a hallgatóktól.

Többletköltség és bizalomvesztés

Bár az egyetemek privatizálásával az állam elvileg spórolni próbált, a gyakorlatban az új modell működése inkább politikai kivételezésre utalt. Bár a kiszervezés elvileg az állam válláról vett volna le terheket, megfigyelhető volt, hogy az alapítványosított (vagyis Fidesz-közeli szereplőknek átadott) egyetemek több állami támogatást kapnak, például a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) pályázatain, mint az állami kézben maradt intézmények.

A modellváltás további következménye volt az is, hogy a magyar diákok elestek az Erasmus-ösztöndíjaktól. A kormány az Erasmus pótlására indította el a Pannónia Ösztöndíjprogramot, ami azonban plusz költséget rótt a költségvetésre, hiszen

míg az Erasmust EU-s pénzből fizették, a Pannóniát a magyar államnak kellett finanszíroznia.

A Pannónia Program sikerességéről vagy népszerűségéről az esemény résztvevői is meséltek. (És korábban adatigénylések révén mi is beszámoltunk róla.)

Míg egyesek szerint a Pannónia Program részben pótolta a hallgatói mobilitási lehetőségeket, néhány kutató egyértelműen jelentős veszteségekről számolt be. Úgy látják, hogy a legnagyobb problémát nem pusztán a kieső források jelentették, hanem az évek alatt kiépített nemzetközi kapcsolatrendszerek meggyengülése és a bizalomvesztés.

Az eseményen a transzparencia hiányáról is szó esett. A résztvevők arról számoltak be, hogy a kekvásítás után egyre nehezebb volt átlátni a működést. Bigazzi Sára például elmondta, hogy habár az átalakítás során a PTE és a minisztérium szerződést kötött, az abban megjelölt indikátorok (tehát olyan teljesítménymutatók, amelyek eléréséhez az egyetem finanszírozást kötötte a minisztérium) sokáig nem voltak ismertek az egyetemi polgárság előtt.

Gyenge Zsolt, a MOME docense ezzel kapcsolatban megjegyezte: az alapítványi konstrukció egyik fő problémája, hogy jelentős pénzügyi döntések kerülnek ki az egyetemi közösség ellenőrzése alól. Állítása szerint az egyetem költségvetésének számottevő része az alapítvány működésére fordítódik, miközben az egyetem számára nem világos, hogy a források pontosan hogyan hasznosulnak. Szerinte a MOME-n az látszott, hogy

az alapítványi modell célja egy „parazitikus gazdasági tevékenység”, egy-egy érdekkör gazdagodása.

Mint mondta, a MOME a teljes büdzséje több mint 6%-át költötte az alapítvány működtetésére, és a kuratóriumi tagok bérezése jelentősen meghaladta a professzorokét. Emellett az egyetem máskor is hozott olyan gazdasági döntéseket, amik a kuratóriumi tagoknak kedveztek, például jegyeket vásároltak a hallgatóknak a tagok előadására.

A Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) hallgatói oldalról inkább a stratégiai irányok hiányát emelték ki. Szerintük az intézmény működésében számos olyan döntés születik, amelynek célja vagy szakmai indokoltsága nem világos az egyetemi polgárok számára.

Merre tovább?

Az esemény végére a résztvevők többsége egyetértett abban, hogy nem elég egyszerűen visszatérni a  korábbi állami modellhez. Mielőtt azonban újabb modelleket vázolnának fel a magyar felsőoktatásban, helyre kell állítani az egyetemi autonómiát; erősíteni kell az átláthatóságot; újra kell gondolni a kancellári rendszert; valódi beleszólást kell biztosítani az egyetem működésébe az egyetemi közösségeknek, és végül, de nem utolsó sorban stabil és kiszámítható finanszírozást kell teremteni.

A további átalakítási lehetőségeket Kováts Gergely felsőoktatás-kutató és szerzőtársai, Rónay Zoltán és Derényi András egy, a Telexen megjelent cikkben mutatták be, melyről az eseményen is szó esett. Eszerint a vagyonkezelő alapítványokat egyszerű fenntartó alapítványokká kellene alakítani, amelyek nem kezelnek vagyont, kizárólag az egyetemek fenntartásával kapcsolatos feladatokat látnák el.

Ennek részeként az államnak vissza kellene szereznie az alapítói jogokat, új kuratóriumokat kellene kijelölni átlátható szabályok alapján, és vissza kellene venni vagy át kellene rendezni az alapítványokhoz került vagyonelemeket. A szerzők szerint szükség lenne az alapítványi gazdálkodás teljes átvilágítására, a szerződéses gyakorlatok felülvizsgálatára és a korrupciógyanús ügyek feltárására is.

A szerzők hangsúlyozzák, hogy az egyetemek helyzete nem egységes. Egyes intézményekben a kuratóriumok viszonylag visszafogottan működtek, máshol azonban érdemi hatásköröket vontak el a szenátusoktól, átalakították az intézményi struktúrákat vagy lecserélték a vezetőket. A szerzők szerint ezért a jövőbeni reformnak differenciáltan kell kezelnie az egyetemeket, és az autonómia helyreállítását intézményenként eltérő módon kell megvalósítania.

Úgy tűnik, ez részben megvalósulni látszik, május 20-án ugyanis  a Tisza Párt benyújtotta a KEKVA-rendszer átalakításáról szóló Alaptörvény-módosítást, ami nemzeti vagyonná nyilvánítja az alapítványoknak kiszervezett vagyont, és felhatalmazza a kormányt a KEKVA-k feloszlatására. Nem sokkal később Magyar Péter kijelentette, hogy azokat az alapítványokat, amik nem egyetemeket működtetnek, már idén nyár végéig megszüntetik, és ezek feladatait az állam, vagy az új tulajdonos veszi át – ami arra utal, hogy egyes KEKVA-vagyontárgyak a jövőben is magánkézben lesznek.

Az egyetemek esetében az átállás fokozatosabb lesz: Magyar Péter elmondása szerint 2027. augusztus 31-ig lesz egy átmeneti időszak, ez alatt dől el, pontosan milyen rendszerben működnek a jövőben az egyetemek.

Szabó-Gödri Rita – Zubor Zalán 

Címlapkép: A szerző felvétele.