Politikai játszmák kereszttüzébe került Ukrajna megsegítése az amerikai kongresszusban
Pénz és fegyver lenne elég, de a politikusok marakodása miatt hetek óta állnak az Ukrajnának szánt amerikai támogatások.
Pénz és fegyver lenne elég, de a politikusok marakodása miatt hetek óta állnak az Ukrajnának szánt amerikai támogatások.
Nem a saját, hanem a Miniszterelnökség pénzét osztja a BGA Zrt. a Városi Civil Alap pályázatain, ezért nem vonatkoznak rá azok a jogszabályok, amik tiltják a politikai tevékenységet végző "civilek" támogatását.
2021-ben a médiaépítést, a választási évben mozgósító rendezvényeket, idén a fiatalokat megszólító szervezeteket támogatott bőkezűen a Fidesz-közeli civil szervezeteket pénzelő alap.
A Batthyány Alapítványon keresztül fizettek milliókat amerikai közszereplőknek az Orbán-kormányt dicsérő írásokért, ez kimerítheti a be nem jelentett lobbizás fogalmát az amerikai lobbitörvény alapján.
Donyeckben az oroszok, Herszonban az ukránok indítottak támadásokat, azonban a drónok és a precíziós fegyverek miatt egyik fél sem tud gyors áttöréseket elérni.
„A gonosz Soros György azt követeli, hogy Biden és az EU semmisítse meg Magyarországot és Lengyelországot. Ez ellen fel kell lépnünk” – többek között ez a Twitter- (mostanra X) poszt is az amerikai magyar nagykövetség számlájára született, derült ki azokból a dokumentumokból, amiket a magyar kormány washingtoni lobbistája, David Reaboi tett közzé.
Legalább 400 kárpátaljai magyar katona harcol az ukrán hadseregben a tavalyi orosz invázió óta. Ők a budapesti kormánytól semmilyen eszközbeli támogatást nem kapnak, de magyarországi civilek egy csoportja eddig több mint százmillió forintnyi adományt gyűjtött számukra.
Az „EP-képviselő Szabálysértési Projekt (MEP Misconduct Project)” keretében számos uniós ország oknyomozó újságírói, köztük az Átlátszó munkatársai gyűjtik össze az EP-képviselők már ismertté vált és eddig ismeretlen kihágásait.
Klikkvadászat, muszlimok elleni hergelés, orosz háborús propaganda – ilyen célok is arra ragadtattak embereket, hogy kitalált jeleneteket játszanak el, majd mobilos felvételeiket valódinak beállítva terjesszék az interneten.
Nem volt jelentős elmozdulás az ukrajnai frontokon, nem tűnik valószínűnek, hogy bármelyik fél műveleti szempontból jelentős áttörést tud elérni az őszi esőzések beállta előtt.
Folytatódtak a Krím-félsziget és az orosz flotta elleni ukrán légicsapások, Oroszország a közelgő télen ismét megpróbálja lerombolni az ukrán energia-infrastruktúrát.