“Mártélyon? Semmi!” - szórólapokon hergelik a helyieket a független polgármester ellen
Fél év alatt több szórólapon magyarázta el a Fidesz Mártélyon, hogy szerintük miért kellene a településen 60,5 százalékkal megválasztott független...
Fél év alatt több szórólapon magyarázta el a Fidesz Mártélyon, hogy szerintük miért kellene a településen 60,5 százalékkal megválasztott független...
Az állami Volán Zrt. havonta bruttó 6,6 millió forintot fizet a részben tulajdonában álló Volán Egyesülésnek azért, hogy a menetrendek.hu-n...
A Fidesz hódmezővásárhelyi elnöke, Hegedűs Zoltán egykori alpolgármester, fideszes önkormányzati képviselők és Lázár János kastélyos ügyvédje is feltűnik a Márki-Zay...
2018-ban közel 1,6 milliárd forintnyi vagyont próbált az adóhatóság zárolni K. Ferenc, debreceni milliárdos ebesi ingatlanán. Ebből végül csak 377...
Júliusban indítottunk pert a TASZ segítségével a Szegedi Tudományegyetem ellen, mivel az intézmény döntéselőkészítésre hivatkozva nem adta ki az ágykihasználtságra...
Több hirdetés, beolvadó lapok – az utolsó előtti pillanatban tette közzé éves beszámolóját a MediaWorks Zrt.. A cégcsoport összesen 25 milliárd...
Alig több mint egy évnyi nyomozás után megszüntette a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság a szocialista Nagy Ernő lakásügye kapcsán indított nyomozást...
Hol vannak már azok az idők, amikor Simicska Közgépe tarolt a közbeszerzéseken! A „G-nap” óta jóval szerényebb bevételeket produkáló cég...
Miközben a Fidesz kommunikációs igazgatója álhírezi a baloldalt a koronavírus kapcsán, a TV2 Mokkája tömegrendezvényt ajánlj: nem is akármilyet. A...
Az ajánlatbontás szerint több mint 200 millió forint van az eddig el nem készült, termálvíz elvezetésre az egyházmegye által építtetett...
Közös megegyezéssel felbontotta a Szegedi Orvosbiológiai Kutatások Jövőjéért Alapítvány a FerroÉp Zrt.-vel kötött szerződést, miután kiderült: a kormány által biztosított...