Dél-Koreában is téma a gödi Samsung-gyár, az Átlátszót idézi a helyi sajtó
Korábban a gyár okozta zaj- és levegőszennyezésről, most pedig a gödi kutakban talált NMP nevű oldószerről számolt be több koreai nyelvű médium.
Korábban a gyár okozta zaj- és levegőszennyezésről, most pedig a gödi kutakban talált NMP nevű oldószerről számolt be több koreai nyelvű médium.
2021 októberében Nyerges állandó lakcíme megváltozott a Hangya utcai luxusvilla címére, azaz immár nemcsak a beruházó céget birtokolja, hanem hivatalos lakcíme is a luxusvillához köti.
Jordán Ferenc volt igazgató szerint az "önállósodott" Balatoni Limnológiai Kutatóintézet sem tudja az ökológiai szempontokat érvényesíteni a Balatonnál.
Egy független szakértői vizsgálat olyan anyagok jelenlétét mutatta ki a gödi kutak vizében, amelyeket a Samsung-gyárban is használnak. Ugyanakkor a...
Tavaly októberben számoltunk be arról, hogy az állami tulajdonú Aktív- és Ökoturisztikai Fejlesztési Központ Nonprofit Kft. egy 500 négyzetméter alapterületű...
A korábban Club Aliga, jelenleg pedig Aligaliget néven futó projekt természetrombolással járna – állítják az építési terveket régóta kritizáló civilek....
Megnéztük, hogy mely helyrajzi számokon valósulna meg a Tokajba tervezett legújabb látványosság, a zártkabinos libegő. Kiderült, hogy a beruházás nyomvonala...
A pénteken orosz katonai hadműveletekben megsérült ukrán Zaporizzsjai Atomerőmű Magyarország határától nagyjából 1000 kilométerre fekszik. Ez soknak tűnik, de tényleg sok-e, ha ne adj isten súlyosabb baleset történik az atomerőműben? Érinthet-e minket a radioaktív sugárzás megemelkedett szintje?
Páratlan értékű természetvédelmi területet veszélyeztetne az a 18 kilométeres útszakasz, amit az M3-as autópálya és az M2-es autóút között kíván...
Tavaly év végén a Greenpeace megtámadta a Fertőrákosra tervezett építkezések kivitelezésére kiírt közbeszerzést arra hivatkozva, hogy az nem felel meg...
Pusztulásra ítélne másfél hektár erdőt és több állatfaj élőhelyét egy új út megépítése Budakeszin – állítják a beruházást ellenző helyiek...