Hatalomtechnika, nem pályázat
Csemegéztünk Török Márknak, a szegedi egyetemi hallgatói önkormányzat elnökének nyilvánosságra hozott anyagaiból, melyeket a tisztségért beadott pályázatokként próbál feltüntetni. A...
Csemegéztünk Török Márknak, a szegedi egyetemi hallgatói önkormányzat elnökének nyilvánosságra hozott anyagaiból, melyeket a tisztségért beadott pályázatokként próbál feltüntetni. A...
Az Install Service Azerbajdzsán legújabb építőipari sikervállalata, amelyet „isteni sugallatra” alapítottak és vezetnek, ráadásul olyan, az állam által megpályáztatott építkezéseken...
Ezt ők maguk írták le nekünk egy fejléces, pecsétes papírra. Köszönjük.
Szeptember 10-én történelmiként ünnepelt győzelmet aratott egy francia gabonatermesztő az amerikai cégóriás ellen: a lyoni bíróság másodfokon is megerősítette, hogy...
A perre azért került sor, mert nem voltunk hajlandóak helyreigazítani a cikkünket azzal a tartalommal, hogy ifj. Kobza Miklósnak nincs...
Ezekről ne maradj le! A fegyelmi tisztnek feltűnt néhány visszásság, aztán elbocsátották (Átlátszó) Hol épül az ország legmodernebb vasútállomása? Pont Székesfehérváron (Napi)...
Két nap alatt mintegy tízezer menekült érkezett hazánkba a magyar-szerb határszakaszon, a rendőrség honlapján található adatok alapján. A további áradat...
A jótékonysági rally szervezői, miután 11 évig Nyugat-Afrikába vitték a segélyeket, most az SOS-Refugee kampánnyal a Magyarországra érkező menekülteken segítenek....
Szolgálati visszaélések gyanújáról számolt be a Központi Nyomozó Főügyészségen megtett feljelentésében az Országgyűlési Őrség egyik eltávolított munkatársa. A nyomozást ugyan...
Látta a Túsztörténetet? Olvasta Végh Antal Könyörtelenül című regényét? Esetleg a Kék fény sztárja, Szabó László riportjaiból tájékozódott először a...
Ezekről ne maradj le! Elkaszálhatja Brüsszel a Matolcsy-milliárdokat? (HVG) A menekülteket rugdosó N1TV gyakorlatilag a Jobbiké (Átlátszó) Személyi átfedés az állami mobilhálózat...
Heti Top 5 – Átlátszó: Dollármilliomos volt a simlis szövetkezet? Portré az állami és önkormányzati korrupcióról Újabb megbízást nyert Tarlósék kedvenc biztonsági cége...
Néhány nappal a röszkei menekültrugdosás előtt került az N1TV doménje új szervezethez: ez nem más, mint a Jobbik pártalapítványa által...
Az elmúlt néhány évben már mondhatni hétköznapivá vált, hogy az ELTE nem igazán mondta meg mennyi pénzt is kapnak a...
Reggel bámuljuk a tengert Kos irányában. A sziget szabad szemmel tisztán kivehető, legközelebbi pontja csupán hat kilométerre van. A távot...
Ezekről ne maradj le! Simicska ötmilliárd forintál többet is bukhatott (VG) Dollármilliomos volt a simlis szövetkezet? (Átlátszó) Portré az állami...
Az svt.se svéd internetes lap egy olyan ábrát publikált az ENSZ menekültügyi szervezetének, az UNHCR-nek az adataiból, amiből meglátható, hogy...
Ezekről ne maradj le: Afrika is beelőzi átláthatóságban a magyar költségvetést (Napi, 444) Egyszer már átlátszóst is megfenyegetett az új honvédelmi...
Tízmillió dollár értékű külföldi értékpapírral igazolta a 2,5 milliárd forintos uniós pályázati önrészét az Első Környezettudatos Országos Szociális Szövetkezet (ESZOSZ)...
Állatorvos, kántor, repülőgép-pilóta, a Vitézi Rend tagja, közérdekű bejelentő, tényfeltáró, civil szakember és pártpolitikus egy személyben. Belső küldetése a korrupció...