12 milliárdot költöttek a Makovecz-fürdőre, mégis csökkent a vendégéjszakák száma
A 12 milliárd forint közpénzből bővített fürdőbe többen mentek tavaly, mint 2024-ben, de aludni kevesebben maradtak a településen.
A 12 milliárd forint közpénzből bővített fürdőbe többen mentek tavaly, mint 2024-ben, de aludni kevesebben maradtak a településen.
Fejek fognak hullani, ha 800 milliárd forint elköltése után nem bírja a 160-as tempót az új Budapest-Belgrád vasútvonal az átadáskor.
Megkezdődött a hivatalos kampányidőszak: a mandátumkalkulátor, a választópolgári adatok és a jelöltböngésző már elérhetők, és választás-napi adatok is várhatók a választási oldalunkon.
Heti lapszemlénk.
A kutatást a kilenc civil szervezetből álló Civilek Új Alapon koalíció végzi. Az első lépés egy online kérdőív kitöltése.
Ritter György új kötete rengeteg interjúrészlettel mutatja be, hogy a hazánkban élő német kisebbség tagjai miként emlékeznek vissza a történelemre.
A veszélyes anyagok valós mennyiségét titkolják, a gyár körüli veszélyességi zónákat pedig nyolc éve nem jelölték ki.
Az olimpiai bajnok családi házat szeretett volna építtetni, ám a befizetett 91 millió forintért félkész, életveszélyes házat kapott.
A beszélgetés itt meghallgatható.
De így is csak 2028-ban van a következő szabad időpont térdprotézis műtétre az SZTE-n, pedig saját bevallásuk szerint napi 3 ilyen beavatkozást végeznek.
A polgármester szerint képviseleti demokrácia van: ők – az önkormányzat – a választott testület, tehát ők döntenek.
Tizenhat év Fidesz-kormányzás után vajon az uniós jogot alkalmazza „Brüsszel” fegyverként Magyarország ellen, vagy éppen a politikai eszközként használt magyar jogrend került mostanra az EU alapértékeivel szöges ellentétbe?
A 2022-es országgyűlési választáson észak-magyarországi aprófalvakban nyert a legnagyobb arányban a Fidesz–KDNP, volt, ahol az összes szavazatot megszerezte.
Ki védi valójában a szuverenitást? Bodnár Zsuzsa, a kormány által védett Samsung SDI visszaéléseit leleplező újságíró az Átlátszó Podcastjában.
Folyamatosan azt állították, hogy a Samsung kapcsán a "baloldal" politikai haszonszerzés érdekében rémhíreket terjeszt és hangulatkeltést végez.
A BATTAVAGYON Százhalombattai Vagyongazdálkodási Kft. nyílt helyett meghívásos eljárásokat folytatott le a Gondozóház kialakítása során.
A Telex értesülése szerint ráadásul a mérgezéseket, jogsértéseket a legmagasabb szinten akarták elsikálni.
A Grep Zrt. és az Oriental Lux Kft.-t. úgy nyerte el a meghívásos tendereket, hogy már az eljárások kiírását is befolyásolták. A többi cég csak asszisztált.
A péntek éjjel megjelent Magyar Közlönyből derült ki, hogy mennyi pluszpénz jut kormányzati kommunikációval és a konzultációval kapcsolatos feladatokra.