Útépítés

Alapjaitól újjáépítik a Lázár-kastély felé vezető utat, máshol majd csak megerősítik az aszfaltburkolatot

Getting your Trinity Audio player ready...

Kilométerenként mintegy félmilliárd forintot költ a Magyar Közút egy olyan négyszámjegyű mellékútra, melyen alig van forgalom. De az M43-asról éppen Lázár János batidai kastélyához vezet. A mintegy 3,3 milliárd forintos felújításról a közút azt írta, műszakilag sokkal gazdagabb, mint az uniós pénzből meghirdetett 165 milliárdnyi.

Kellemesen ring az autó a Tiszával párhuzamosan futó, töltésre épített úton, ahol még busz is jár, ha lépésben is. A 47-es-ről az M43-as felé vezető, 4413-as úton nem kell attól tartani, hogy valaki szembejön, ez egy nagyon alacsony forgalmú mellékút. Sok betűt nem is érne, ha a napokban nem kezdenek gőzerővel a felújításához.

Az örömhírt a szeged365.hu írta meg a Magyar Közútra hivatkozva, miszerint „hamarosan útfelújítási munkák indulnak a 4413-as jelű Algyő-Maroslele összekötő út több mint 6 kilométeres szakaszán. Az összesen bruttó 3,3 milliárd forintos átfogó beruházás a nagyfai bekötőút és az M43-as autópálya felüljáró közötti részt érinti majd”.

Oplus 0

40-es tábla, úthibára figyelmeztetés, de a busz még jár erre. Idáig nem ér el a felújítás. A szerző felvétele.

A Közlekedési Információs Rendszer és Adatbázis (KIRA) szerint a 4413-as út az algyői Tisza-híd és az M43-as között közel 12 kilométer hosszú. Ennek a felét újítják fel, a büntetésvégrehajtás nagyfai börtönéig, így az Algyő felől érkező busz közel 6 kilométeren zötyög, majd egy kicsit suhan. A Wikipédia szerint az Algyőről Ady Majorig közlekedő busz a 23,4 kilométeres távot 44 perc teszi meg. Naponta háromszor.

Minek mennének oda?

Nem csak a buszok járnak ritkán, az autósoknak sincs sok dolguk errefelé. A KIRA szerint az M43-as csomópontnál 236 a napi forgalom, az algyői Tiszahídnál 345. Mint írtuk, csak az autópálya felőli részt újítják fel, a forgalmasabb felén marad a 40-es tábla és a ringatózás. Az út nem csak Algyőre, hanem Lázár János kastélya, a batidai vendégház felé is vezet. Ezt most kerülőúton lehet elérni, a 3,3 milliárdos felújítással a miniszter szinte végig tükörsima aszfalton mehet a most szárazságtól megsárgult fákkal körbevett kastélyba. Amiről Lázár azt állította, neki ahhoz semmi köze. Aztán egyre több lett.

Ismert, hogy a 2022-es negyedik kétharmados Fidesz-KDNP győzelem után Lázár János építési és közlekedési miniszter mintegy 2100 milliárd forintnyi beruházást függesztett fel, ugyanis uniós pénz nélkül a magyar gazdaság mégsem olyan erős. De ezzel nincs vége, a napokban Varga Mihály pénzügyminiszter azt mondta, „A hiány csökkentése érdekében a kormány 675 milliárd forintnyi beruházást halaszt el. Törölni nem fogják őket, de csak később fognak megvalósulni. Az átütemezés ellenére is mintegy 2000 milliárd forint értékben hajtanak végre beruházást”. Azt is megírtuk, hogy a beígért uniós forrásokra épülő útfelújítások akadoznak.

Oplus 0

Alapokig visszabontott út. Ritka látvány, főleg, hogy sok százmilliárdból csak aszfaltozásra futja. A szerző felvétele.

A Magyar Közút Zrt. TOP programjában elvileg 165 milliárd forint lenne útfelújításra, a honlapjuk szerint ebből eddig 100 milliárdot le is kötöttek, de ebből 64 milliárdnyi munka előkészítésének tervezett dátuma 2025. június 30. Csongrád-Csanád vármegyében egy útfejlesztés indulhat el az idén, összesen 2,5 milliárd forintért. Két helyen dolgoznak majd: a 4401-es, Szarvas-Szentes összekötő úton közel 4 kilométeren, az 5514-es úton Mórahalom átkelési szakaszán mintegy 4,5 kilométeren. A felújításra 294 millió forintot szánnak kilométerenként. Az 5514-esen naponta 3620 jármű közlekedik, a másikon 953. Szerencsére a kastély felé vezető út tervezésére nem kell várni, a munkagépek elindultak.

Több helyen felmarták az utat, az alapot is kibontották. Alapos munkát végeznek, a keskenyebb szakaszokon a fákat is kivágták. Vagyis halad a Szijjártó Pétert yachtoztató Szijj László-féle DunaAszfalt.

A közút szerint nem érdemes a projekteket összehasonlítani

„Az egyes útfelújítások kilométerre vetített árai nagymértékben függnek a projektek műszaki tartalmától, a földrajzi adottságoktól, a beavatkozások mértékétől, alkalmazott technikától, ezért nem érdemes a szumma beruházási árakat egyszerű visszaosztással összehasonlítani két útfelújítási projekt költségeit” – így reagált az Átlátszó árakkal kapcsolatos felvetésére a Magyar Közút Zrt. Azt írták, „A Terület- és Településfejlesztési Operatív Programban szereplő projekteknél a meglévő burkolat felület előkészítése után 2 rétegű aszfalt burkolatmegerősítés történik.

Ezzel szemben a 4413-as jelű Algyő-Maroslele összekötő úton komplexebb és átfogóbb munkákra kerül sor: a meglévő pályaszerkezetet teljes elbontják, új pályaszerkezet épül, arra terítik az új aszfaltrétegeket, ráadásul a kérdéses mellékút térségében térfogatváltozó altalaj jellemző, amely rendkívül víz- és fagyérzékeny kötött talajfajta, ez pedig a pályaszerkezet deformációját is okozhatja”.

Vagyis sokkal komolyabb és erősebb utat építenek Algyőhöz közel, mint az uniós százmilliárdokból. Azt is hozzátették, „ennek kezelése, megelőzése érdekében talajstabilizálás is szükséges, amely jelentős plusz költségekkel jár, de elvégzése szükséges, hogy az utat hosszabb távon is megfelelő állapotban használhassák a közlekedők”.

Az Országos közutak burkolatállapot adatai (2023.12.31.) szerint a Csongrád-Csanád megyei mellékutak 1040 kilométere közül 569 km nem megfelelő, rossz. Megkérdeztük, hogy

a 4413-as mely kategória?

És azt is, milyen paraméterek alapján döntöttek a 4413-as számú közút felújítása mellett? Azt írták, „az átfogó projekt szakmai, útüzemeltetői oldalról is kiemelt fontosságú, hiszen az Országos Közúti Adatbank legfrissebb felmérése alapján is 5-ös, tehát rossz értékelést kapott. Ráadásul az útszakasz térségben betöltött jelenleg is jövőbeni funkciója is fontos, mivel kerülőútként szolgál szükséges esetben a 47-es főútnak, a felújítással pedig már azt is figyelembe vették a szakemberek, ha a főút fejlesztése és az algyői Tisza-híd munkái elindulnak és teljes útzárakra van szükség, akkor ezen a mellékúton kerülhetnek majd a járművek, továbbá ez az út szolgálja a Nagyfai Országos Büntetés-végrehajtási Intézet megközelítését is”.

Oplus 0

A vendégház felé vezető batidai út. Ez most is jobb, mint az autópálya felé kanyarodó. A szerző felvétele.

Úgy folytatták, „a projekt hazai forrásból, az Építési és Közlekedési Minisztériummal kötött támogatási szerződés alapján valósulhat meg, a kivitelezési munkákat a közbeszerzési eljárás során kiválasztott Duna Aszfalt Zrt. végzi. A kivitelező 2024. augusztus 21-én vonult fel a munkaterületre, a munkálatok év végéig tartanak majd. A közlekedők időszakos korlátozásokra számíthatnak, ezért a kivitelezők közösen az autósok türelmét és megértését kérjük.”

Segesvári Csaba

Fotók: a szerző felvételei

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42