Tavaly ősz elején indítottuk azt a sorozatunkat, amelyben a megyei jogú városok politikai viszonyait tártuk föl a közelgő önkormányzati választás alkalmából. Bemutattuk múltjukat, gazdasági, demográfiai helyzetüket, megszólaltattuk a helyi közélet szereplőit, és igyekeztünk kiszámítani az esélyeket.
Az elmúlt hónapokban azokra a helyekre koncentráltunk, ahol országos szempontból is érdekes történés zajlott, vagy egyik vagy másik személy miatt ismertebb a helyi politika, avagy volt olyan esemény (például helyszíne volt az Európa Kulturális Fővárosa rendezvénynek, vagy nemrég nyert a település megyei jogú város címet), amely különleges apropót adott. Továbbá végigvettük azokat a helyeket mind, ahol kétséges a kimenetele a mostani választásnak. Ezek közül Miskolcon a cikk megjelenéséhez képest föl is borult az addigi állapot, a hivatalban lévő polgármester a várakozásokkal ellentétben nem indul újra, az ellenzék pedig nem tudott másik közös jelöltben megállapodni, így az írásunk megjelenésének időpontjához képest jelentősen nőttek a Fidesz esélyei.
A többi helyen nem változtak érdemben az erőviszonyok, tehát a megyei jogú városok kétharmadáról az Átlátszó olvasói érvényes és reményeink szerint részletes információkkal rendelkeznek. A sorozat zárásaként két részben röviden ismertetjük a további városok politikai előéletét és a lehetséges forgatókönyveket a jövőre nézve. Azért ezek a települések maradtak a végére, mert sem országos botrány nem rázta meg őket, sem különösebb eset nem fordult elő, és mindenhol – talán egy kivételtől eltekintve – komoly meglepetés volna egy fordulat.
Zalában két megyei jogú város is található, és ahogy általában a szomszédváraknál, a különbségek jelentősek köztük. A képet színezi – és a rivalizálást növeli –, hogy Nagykanizsa a nagyobb kiterjedésű, sokáig jóval nagyobb népességgel rendelkező, iparosultabb és az ország vérkeringésébe a történelemben könnyebben csatlakozó város, viszont a megye perifériáján elhelyezkedő, a régi megyegyűléseknek is helyet adó Zalaegerszeg a megyeközpont, noha a XIX. században egy időre még a városi jogállását is elvesztette. A történelemből ugyan nem feltétlenül következne, de politikailag is megfigyelhető különbség: Egerszeg szilárdan jobbos, míg Nagykanizsa inkább balra hajlott – ez leginkább a kétezres években ütközött ki.
Zalaegerszegen legutoljára 1994-ben termett a baloldal számára babér, de akkor is csak az országgyűlési választáson. Akkor nyert először és utoljára egyéni parlamenti mandátumot szocialista politikus (az azt megelőző négy éveben egy SZDSZ-es képviselte a várost az Országházban). ’94 őszén azonban már az a Gyimesi Endre, aki azután 16 évig állt a település élén, s közben három cikluson át a parlamenti mandátumot is birtokolta, sőt, azt még egy ciklussal tovább is. 2010-től két fideszes követte egymást a polgármesteri székben, a jelenlegi elöljáró, Balaicz Zoltán 2014 óta van hivatalban.
Nagykanizsa esetében viszont 1994. egy hosszú MSZP-s időszak kezdetét hozta el, amelyet csak négy évre és csak a parlamenti mandátumok tekintetében tudta megtörni egy kisgazda képviselő 1998 és 2002. között. Önkormányzati szinte a megyei jogú városok közül Nagykanizsa ugyanakkor egy sajátos rekordot mondhat magáénak. Minden egyes ciklusban más állt a város élén. Először egy SZDSZ által támogatott független polgármester, majd következett három szocialista városvezető, akik közül talán az utolsó Litter Nándor talán maradhatott is volna, amennyiben nem következik be pártszakadás a helyi szervezetben, és nem indítanak két jelöltet is a szocik úgy megosztva a szavazatokat, hogy a fideszes fusson be nevető harmadikként. Igaz, ’98-ban meg pont fordítva történt, akkor a jobboldal oszlott meg úgy, hogy a szocialista relatív többséggel nyerni tudott. Sőt, 2010-ben is szétszakadt a jobboldal, Marton Istvánt nem indította újra a párt, aki viszont a saját szervezete színeiben mégis rajthoz állt, de ez ezúttal már nem számított, a Fidesz így is nyert, ahogy két újabb jelölttel a rákövetkező két választáson is.
Ami a mostani esélyeket illeti, Zalaegerszegen nem nagyon létezik homályos kérdés. 2019-ben Balaicz úgy tudott újrázni, hogy a Borkai-botrány árnyékában is jelentősen növelte szavazói számát és szavazatai arányát is. A városban mind a legutóbbi Ep-t, mind az országgyűlési választást nagy fölénnyel nyerte a Fidesz. Nagykanizsa erőviszonyai ugyanakkor kiegyenlítettebbek. Bár a listákon itt is nyert a Fidesz, és természetesen besöpörte a parlamenti mandátumot is, a két oldal közti különbség jóval szerényebb mértékű, mint egy várossal odébb. Ráadásul, noha a polgármesteri tisztséget megszerezte legutóbb is a Fidesz, de a testületi többséget nem. Balogh László is viszonylag szoros küzdelemben nyerte csak el a város vezetését, bár annyit hozzá kell tenni, hogy először indult, a hivatalban lévők előnye nem segítette. Utóbbi tényező ezúttal mellette szól, és ha ez segít, akkor ő lehet az első, aki két cikluson át irányítja a várost. Ellen meg a kanizsai átok, hogy ez még senkinek sem sikerült 1990. óta.
A két zalai település mellett ábráinkon föltűntettük a somogyi székhelyet, Kaposvárt is, de eddig nem esett szó róla. Pedig szintén rekordervárosról van szó, csak éppen ellenkezője Nagykanizsának. Itt nem a folyamatos váltás a meghatározó, hanem az, hogy itt van a legrégebben hivatalban lévő polgármester a megyei jogú városok közül. Szita Károly 1994 óta tölti be ezt a pozíciót, és a helyi közélet azóta szinte róla szól. Volt olyan alkalom, amikor 80 százalékos többséggel választották meg polgármesternek. Egy darabig parlamenti képviselő is volt, de a személyét övező ügynökvádak az országos politikai karrierjének véget vetettek, helyben viszont nem ártottak neki.
A kaposvári összkép ugyanakkor nem ennyire egyszínű. A parlamenti mandátumokat (2010-ig két kaposvári körzet volt) egy kivételtől eltekintve 1994-től az MSZP-sek vitték el. Még olyan is volt, hogy a Lamperth Mónika, a Medgyessy- és Gyurcsány-kormányok belügyminisztere első fordulós győzelmet aratott (már amíg két forduló volt, addig bírt ez jelentőséggel). A NER megszületésétől azonban folyamatos a Fidesz-uralom, és ez a legutóbbi eredményekben is visszaköszön. Ha nem is hatalmas, de azért egyértelmű a két oldal közötti távolság. Talán a választás legnagyobb meglepetése volna, ha Szita nem nyerne magabiztosan.
Közép-Dunántúl két nagyvárosával, a szintén egy megyében található két megyei jogú várossal zárjuk a felsorolást. Fejér megye két nagy települése még nagyobb különbségeket mutat, mint ami Egerszeg és Kanizsa között van.
Debrecen esetében jeleztük, hogy a város a Fidesz kirakattelepülésének számított/számít. Az alföldi megyeszékhyel viszont ezt a szerepet Székesfehérvártól vette át, amelyet a rendszerváltás utáni első nyolc évben fideszes polgármester vezetett. A városban még Orbán Viktor is megmérettette magát képviselőjelöltként (’94-ben harmadik lett az egyik fehérvári körzetben). ’98-ban azonban meglepetésre, szoros küzdelemben és egy inkább a jobboldalt megosztó civilszervezet segítségével kiütötték a Fidesz kezéből az irányítást. Ezzel Balsay István és Nagy István regnálását követően elkezdődött a 12 évig tartó Warvasovszky Tihamér-korszak. Ám, hogy a hatalom visszavétel zökkenőmentes legyen, Warvasovszky 2010-ben az Állami Számvevőszék alelnöki posztján találta magát, és Cser-Palkovics András előtt megnyílt az út, hogy a mai napig vezesse a várost.
Székesfehérvár szociológiailag azonban korántsem egységes, nem véletlen, hogy mind a bal-, mind- a jobboldal tudott sikereket elérni. A parlamenti választásokon a város többnyire az országos eredményeket követte, és 14év ellenzéki lét ellenére a baloldalnak a mai napig megvan a maga bázisa. Viszont a Fidesz előnye egyértelmű, és Cser-Palkovics népszerűsége jóval magasabb, mint a pártjáé. Ráadásul nem sikerült egyetlen kihívót állítani vele szemben, így itt is bődületes meglepetés volna, ha nem nyerne.
A megye másik települése a benyomások szerint korántsem vegyes összetételű politikai értelemben, az egykori szocialista iparvárost sokan automatikusan a baloldalhoz sorolják. A valóság azonban ennél árnyaltabb képet mutat. Az MSZP csak 1998-ban tudta megszerezni a város irányítását, meglepő módon az SZDSZ itt volt egyik legtovább volt tényező. 2010-ben viszont már semmi nem akadályozta a Fidesz-hatalomátvételét.
Ugyanakkor azokhoz a településekhez tartozott, amelyekben a NER egész időszaka alatt az összellenzék fölényben volt, csak ezt nem sikerült a választáson is érvényesíteni. Egészen 2018-ig, ekkor érkezett az újabb meglepetés. Nem a baloldal szerezte vissza települést, hanem az országban egyedüliként itt győzött egyéniben jobbikos az országgyűlési választáson. Pintér Tamás azonban nem maradt sokáig képviselő, bő egy év múlva – immár teljes ellenzéki támogatással – megcélozta, és el is nyerte a polgármesteri széket. Utódjául a képviselőségben pedig ismét jobbikost választott a város.
A 19-es európai parlamenti és a 22-es országgyűlési választás is tekintélyes ellenzéki előnyt mutatott. Azonban a parlamenti választáson – elsősorban a környékbeli kistelepülések miatt, de a városi támogatottság sem volt elhanyagolható – a parlamenti mandátum visszakerült a Fideszhez. Ennek ellenére az a valószínű, hogy Pintér Tamás megőrzi pozícióját, már csak azért is, mert elég bizarr módon a Fidesz az MSZP korábbi helyi elnökét indítja a választáson.
A következő cikk Kelet- és Közép-Magyarország hátralévő megyei jogú városaival foglalkozik majd.
Hont András
Adavizualizáció: Szabó Krisztián
Az erzsébetvárosi önkormányzattal szerződő két vállalkozás közös pontja Horn Gábor volt SZDSZ-es politikus, aki Niedermüller Péter DK-s polgármester veje.
Országos hálózatot alkotnak a Városi Civil Alapon keresztül támogatott, a a Fidesz önkormányzati kampányát segítő álcivil szervezetek.
A közvagyonnal felpumpált Mathias Corvinus Collegium Alapítvány generáltervezésre kiírt közbeszerzési eljárását a B5 Építészstúdió Kft. nyerte el.
A Szuverenitásvédelmi Hivatal megtagadta, hogy teljesítse közérdekű adatigénylésünket, amelyben a más szervezetekkel kötött megállapodásaikat kértük. Az adatigénylés teljesítéséért perre megyünk a hivatallal.
