törökbálint

Felfüggesztett szabadságvesztés kiszabását kéri az ügyészség a fideszes polgármesterre

Néhány nappal az önkormányzati választások előtt kezdi tárgyalni a bíróság Elek Sándor törökbálinti polgármester büntetőperét az Érdi Járásbíróság. A március derekán megtartott előkészítő ülésen elhangzottakból kiderült: az ügyészség által jogellenesnek tartott ingatlageladások ügyében 2024. május 30-án a járásbíróság egy nap alatt legkevesebb 17 érintettet akar kihallgatni. A kormányzó Fidesz támogatásával megválasztott Elek Sándor következetesen visszautasítja a vádakat, ezért ragaszkodik ahhoz, hogy az előkészítés ülés után tárgyaláson folytatódjék a jogvita. A vádhatóság az indítványozott felfüggesztett szabadságvesztés kiszabását kéri.

Sokadik nekifutásra megkezdődhet a fideszes törökbálinti polgármester ellen folyó büntetőeljárás bíróság érdemi, tárgyalási szakasza az Érdi Járásbíróságon május végén. A korrupciós cselekménnyel megvádolt Elek Sándor ügyében a bíróság először 2023 október közepén tartott volna előkészítő ülést, amit aztán december 12-re halasztottak. Ezt az előkészítő ülést – betegség miatt – ismét el kellett halasztani.

A 2024. március 12-én megtartott előkészítő ülésen a vádlott visszautasította az ellene felhozott vádakat, és a tárgyalás megtartását kérte. Az előkészítő ülésen részletesen nem ismertették a vádirat részleteit – jelentette az Átlátszó tudósítója.

2024 februárjában közöltük: a vádiratban az ügyészség a vádlottal szemben felfüggesztett börtönbüntetés kiszabására, valamint az eljárás során felmerült bűnügyi költség általa történő megtérítésére tett indítványt – írta a főügyészség szóvivője. Az ügyben gyanúsítottként hallgattak ki egy személyt jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette miatt – közölte az ügyészség az Átlátszóval 2023 tavaszán.

Mint írták, a megalapozott gyanú szerint a gyanúsított önkormányzati rendeletben számára biztosított, úgynevezett átruházott hatáskörben döntött a 2018-as, illetve a 2019-es évben két törökbálinti önkormányzati ingatlan becsérték alatti értékesítéséről.

A döntése eredményeként az önkormányzatot jelentős – azaz 5 millió forintot meghaladó, de 50 millió forintot el nem érő – vagyoni hátrány érte. Mint kiderült, az egykori gyanúsított valóban a mostani vádlott, Elek Sándor fideszes polgármester.

A március 12-i előkészítő ülésen a bíróság gyakorlatilag minden bizonyítási indítványnak helyt adott, így egy maratoni hosszúságú per kezdetére lehet számítani május 30-án, pár nappal az önkormányzati választások előtt. Sulyok Tamás köztársasági elnök 2024. június 9-ére tűzte ki az Európai Parlament tagjainak és a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek általános választásának időpontját Magyarországon.

Az ügyész másfél év börtön kiszabását kérte Törökbálint fideszes polgármesterére az előkészítő ülésen. A bűnösség kimondása esetében a büntetés végrehajtásának felfüggesztését három évre indítványozta.

Elek februárban ezt írta a Facebookon: „A Fidesz törökbálinti szervezete és tagsága egyhangúlag döntött arról, engem kér fel arra, hogy a 2024-es önkormányzati választáson polgármesterjelöltként elinduljak.” A márciusi előkészítő ülésről ezt posztolta:

„Az ellenem felhozott vádakkal kapcsolatban ma megkezdődött a bírósági eljárás. Lezajlott az előkészítő tárgyalás.Továbbra is hiszek abban, hogy sem bűncselekményt, de még hibát sem követtem el. Bízom abban, hogy a tények megismerése után a bíróság rövid határidőn belül dönt és bűncselekmény hiányában fog felmenteni. A bíróság leterheltsége miatt a következő tárgyalás május 30-án lesz esedékes. A magam részéről ezt nagyon sajnálom, mert alkalmat ad az ellenzéknek, hogy személyemet továbbiakban is támadja, gyalázza. Köszönöm a rengeteg támogatást és a biztatást amit a törökbálintiaktól kaptam.”

Kis Zoltán

Címlapfotó: Elek Sándor közéleti oldala

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42