A helység kalapácsa

A szántásba építettek kézilabdapályát Kozármislenyben 90 millió forintból

Szürreális képek terjedtek el a Facebookon egy kültéri kézilabdapályáról, amely egy szántó közepén áll, a legközelebbi házaktól is több száz méterre. Kiderítettük, hogy a Magyar Kézilabda Szövetség a beruházó, a helyszínt pedig Kozármisleny önkormányzata választotta. A 90 milliós fejlesztést egy sportkomplexum első lépésének szánják, és a tervek szerint a város hamarosan körülveszi majd a pályát. Addig buszokkal viszik oda a csapatokat edzeni.

Itt biztosan senkit nem fog zavarni a pattogó labda – állapították meg sommásan a „Jóvanazúgy!” nevű Facebook-csoport tagjai, miután egyikük egy kültéri kézilabdapályáról tett fel képeket. A fotókon jól látszik, hogy a vadonatúj rekortán pálya mezőgazdasági területen, a település végét jelző táblánál, viszonylag messze a lakóházaktól, az út mentén kapott helyet.

A szürreális látvány szerint a pálya körül egyetlen épület, így például öltöző vagy mosdó sincs, ahogy parkoló vagy járda sem, akad viszont sár és szép kilátás a Pécsi tv-toronyra.

Az hamar kiderült, hogy a fotók Baranyában, azon belül is a Pécshez közeli, 7000 fős Kozármislenyben készültek. Azt viszont nem lehetett tudni, pontosan ki, miből és miért pont oda építette a kézilabdapályát.

A Kézilabda Szövetség a beruházó

A város neve alatt ugyan nem adott ki ilyen beruházásra találatot a közbeszerzési hatóság honlapja, egy kicsit jobban beleásva magunkat a dokumentumokba kiderült, hogy a projekt gazdája a Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ). Kozármisleny honlapján pedig végül rábukkantunk egy tavaly júniusi testületi ülés jegyzőkönyvére, amelyből a részleteket is megismerhettük.

Eszerint a képviselők akkor arról döntöttek, hogy a Magyar Kézilabda Szövetség „országos tornaterem felújítási programja” keretében kültéri kézilabdapálya kialakítására adnak be pályázatot, amelyhez felajánlják a Kozármisleny 0140/38 helyrajzi számú területet.

A MEPAR térképén is jól látszik, hogy a pálya területe a szántásban van

Az önkormányzat emellett vállalta, hogy „legalább 366 napra szóló térítésmentes használati jogot” biztosít az MKSZ-nek, illetve az általa kijelölt kézilabda egyesületnek. A képviselők ellenszavazat nélkül fogadták el az előterjesztést, és a jegyzőkönyv tanúsága szerint senkinek nem volt igazi kifogása a helyszínnel kapcsolatban.

90 millió forintba került

„Őrületes tempóban halad az új „Grund” építése a Fészek Lakótelepen! Pont ma egy hónapja írtam alá azt a támogatási és együttműködési szerződést, melynek keretében egy új, szabadtéri, műanyag borítású sportpályát építünk az MKSZ együttműködésében!
A jelenleg kézilabda pályának épülő sportfelület később többfunkcióssá fog bővülni, és egy újabb szabadidős sporttelep jön létre Kozármislenyben! A helyszínen gratuláltam is a mohácsi és szolnoki kivitelező csapatnak a hatékony és gyors munkáért! Hajrá Misleny!”

Ezt írta Facebook-oldalára dr. Biró Károly, Kozármisleny (független) polgármestere tavaly októberben, amikor a pályáról készített aktuális felvételeket is közzétette.

Itt egy hozzászóló már érdeklődött arról, hogy miként lesz megközelíthető a pálya. A polgármester először viccelődve azt válaszolta, hogy egy háromsávos felüljárót építenek majd oda fedett, fűthető járdával, majd kicsit komolyabban annyit közölt, hogy lesz egy gyalogos átkelő és egy kavicsos parkoló, „de ezek is már csak jövőre”.

Biró Károly egy korábbi bejegyzésében pedig a beruházás értékét is elárulta. A polgármester bejegyzése szerint a pálya bruttó 90 millió (egészen pontosan 89 520 361) forintba kerül, amit a Kézilabda Szövetség biztosít. A megállapodást 2022. szeptember 26-án írták alá Budapesten.

Biró Károly polgármester az aláírt megállapodással (fotó: Facebook)

Bár első ránézésre valóban furcsa látvány a semmi közepén álló pálya, nulla infrastruktúrával, őrzés nélkül, a szántó közepén, Biró Károly az Átlátszó kérdésére elmondta, ez csak a kezdet.

Köré fog épülni a város

A kozármislenyi önkormányzatot e-mailben kerestük meg, de végül a polgármester telefonon válaszolt lapunknak. „Ha az öltözőket építettük meg volna először, akkor az lett volna a baj” – kezdte Biró Károly. Majd azzal folytatta, hogy a pálya még nem készült el, várhatóan a tavasz folyamán adják át.

A tervek szerint folyamatosan bővítik majd körülötte a területet, többek között lesz parkoló, öltöző, és szeretnének teniszpályákat is. Egy új sportkomplexumot álmodtak meg ide, hiszen hamarosan szükség lesz rá.

A pálya március közepén még átadásra várt

Kozármisleny ugyanis egy dinamikusan fejlődő település, sok más várossal ellentétben itt évről évre nő a lakosság száma – magyarázta a polgármester. Sok a beköltöző, és rengeteg gyerek születik. Ennek köszönhető, hogy a kézilabdapálya mellett két nagy területet már el is adtak, azokon társasházak épülnek hamarosan. Csak ez az egy ingatlan volt, ami még az önkormányzat tulajdonában állt, ezért választották ezt a helyrajzi számot.

„A már meglévő lakóházak közé nem akartunk pályát tenni, hogy ne zavarjuk az ott élők nyugalmát, ezért kerestünk egy külső területet. A törvény lehetőséget ad rá, hogy a sportcélú beruházáshoz kivonjuk az érintett termőföldet a művelésből, így nem volt akadálya a szántó beépítésének” – érvelt Biró Károly.

A kézilabdapálya a város határában, egy szántón kapott helyet

Arra a kérdésre, hogy hogyan fogják megközelíteni a kieső területet az edzésre érkezők, a polgármester elmondta: buszokkal viszik majd oda a csapatokat, de a sportcsarnoktól amúgy is csak nagyjából 10 perc séta az új pálya. Az első évben a kézilabdázóké a terep, de később bárki használhatja majd. A város egy év után ugyanis megkapja saját tulajdonba a kézilabdapályát, mondta el Biró Károly.

A polgármester hozzátette, hogy a kozármislenyi kézilabda egyre sikeresebb, a női csapat jelenleg is dobogós az NBI/B-ben, és nagy eséllyel feljutnak az első osztályba. A Szövetség vélhetően ezért támogatta a pálya építését. Illetve azért is, mert 300 gyerek van az utánpótlás-csapatoknál a városban.

A focistadion nem lett mindenki kedvence

Kozármislenyben nem először téma, hogy mi és hova épül. 2017-ben a Magyar Narancs számolt be egy helyszíni riportban arról, hogyan torkollt kirekesztésbe a stadionépítési láz a városban. Akkor egy 440 millió forintos (közpénzes) beruházás során új focipálya-lelátót és gyepet kapott a város, de a fejlesztés nem aratott osztatlan sikert.

„A beruházó önkormányzat és a lakosok jó ideje rosszban vannak, ennek egyik oka, hogy a hozzájuk eddig is közel lévő pálya még közelebb jött. (A pálya kerítése 8 méterre volt a lakók kerítésétől – a szerk.) Pár héttel ezelőtt pedig a pálya szomszédságában lévő házakat elöntötte a víz – a lakók állítják, ez a felújítás következménye volt, erről forgatott több televízió híradója is” – írta majdnem pontosan hat évvel ezelőtt a lap.

A stadionnal ellentétben a kézilabdapálya egyelőre senki házához sincs közel. Sőt.

A dolog odáig fajult, hogy a polgármester az önkormányzati lapban fogalmazta meg: reméli, a város kiveti magából azokat, akik a város hírnevét csorbítani akarják, ezt pedig a közben pertársaságba tömörülő lakók magukra vették.

Sellyei cég építi a kozármislenyi stadiont | atlatszo.hu

A munka része a 136,35 m2-es lelátó bontása, illetve a meglévő műfüves pálya áthelyezése; szabványos, 105×68 m méretű, élőfüves labdarúgópálya kialakítása a meglévő – jelenleg nem szabványos méretű – centerpályából; parkolók és közműcsatlakozás kialakítása, egy 600 férőhelyes főlelátó és egy kisebb vendégszektor kialakítása; valamint egy 533 m2 alapterületű kiszolgáló épület felépítése is.

A polgármester a Magyar Narancsnak akkor azt nyilatkozta, nem volt lehetőségük új helyszínen építkezni, mert a Nemzeti Stadionfejlesztési Program csak a már meglévő létesítmények felújítását támogatta. Egyúttal hozzátette, az önkormányzati kiadványban nem a stadiont kritizálókra célzott, és szerinte a helyzet a felújítás után jobb lett, mint azelőtt volt.

Katus Eszter

Nyitókép: Az új szabadtéri kézilabdapálya Kozármisleny határában. A fotók a szerző felvételei 

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42