A vádlottak mára mind visszavonták a Mengyire – és magukra – tett korábbi terhelő vallomásaikat. A nyomok persze nemcsak az érintettek memóriájából tűnnek el meglepő gyorsasággal: mára az ügyben érintett Public Sector cégek is köddé váltak. Bár a konkrét események és összefüggések körül továbbra is nagy a homály, az biztosnak tűnik, hogy az Ezeregyéjszaka Szociális Szövetkezet ügyében sürgölődő játékosok nem puszta illúziót kergettek, amikor ráhajtottak az 500 milliós projektre. Bírósági riport. >> Kattints a teljes cikkért >>
Az Átlátszó értesülései szerint a Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt. (MNKH) szerződést bontott valamennyi afrikai partnerével. Azokkal is, akikkel mindössze pár hónapja szerződött. A hivatalos indokot egyelőre nem ismerjük, forrásaink a nem elég hatékony ügymenettel, az állami ráfordítást igazoló eredmények hiányával, és a zavaros kapcsolatrendszerrel magyarázzák az állami export-élénkítő cég lépését. >> Kattints a teljes cikkért >>
Ferencváros fideszes polgármestere interjút adott az Átlátszónak a kerületi bérlakásügyekről. Szerinte az ellenzéki képviselők csak a kampány miatt kapták fel a témát, és a fideszesek nem bérelnek olcsóbban lakást másoknál. Nagyinterjú Bácskai Jánossal. >> Kattints a teljes cikkért >>
Adócsalás vádjával állították bíróság elé Mali Zoltánt: az ügyészség szerint Drávapiski polgármestere 2010-ben és 2011-ben fiktív számlákat állított ki, amelyekről az áfát visszaigényelték. A váddal kapcsolatban a Tatabányai Törvényszék az Átlátszót arról tájékoztatta, hogy Mali az ügyvezető tudomása nélkül szerződéseket kötött, ráadásul a megbízási szerződéseken a cég megbízottként feltüntetett képviselőjének aláírását is aláhamisította. Az áfavisszaigényléses módszerrel az állami adóbevételt áfa adónemben összesen 8,98 millió forinttal csökkentette. >> Kattints a teljes cikkért >>
A jegybankelnök fia, Matolcsy Ádám György átvette a New Wave Media Group Zrt. vezérigazgatói tisztjét Száraz Istvántól. A részvényeket cége révén már korábban megszerezte, a tulajdonosváltás ideje úgy tűnik most érkezett el. >> Kattints a teljes cikkért >>
Nyaralót vett a polgármestered EU-s pénzből? Vagy kitettek egy táblát a tó mellé, hogy turisztikai látogatócentrum 300 millió forintért, de csak egy lángosos bódé van? Esetleg a tábla már majdnem szétrohadt, de a rajta beígért fejlesztésnek még neki sem álltak? Arra buzdítjuk olvasóinkat, hogy ha bármi furcsát vesznek észre a lakóhelyükön, fotózzák le, és egy rövid szöveges leírással küldjék el nekünk, utánanézünk! >> Kattints a teljes cikkért >>
Titokfelügyeleti hatósági eljárást indít a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) a jogerősen felmentéssel zárult kémperrel kapcsolatban. A per az elejétől kezdve zárt ajtók mögött zajlott az államtitoknak számító minősítés miatt. Az ügy részleteinek megismerése miatt szerkesztőségünk Péterfalvi Attilához, a NAIH elnökéhez fordult, mivel véleményünk szerint a közvéleménynek kiemelkedő alkotmányos érdeke fűződik ahhoz, hogy megismerhesse a vádat, a vádlottak védekezését és a bíróságok ítéleteit. >> Kattints a teljes cikkért >>
Anna Belkinát azután kérdeztük meg erről, hogy Juszt László az Átlátszó ellen indított 5 millió forintos kártérítési peréhez csatolt bírósági beadványokban azt állította: nettó kétmillió forintos havi fizetést, cégautót és telefont is kapott volna az orosz propagandacsatornától, ha a róla szóló cikkek miatt nem esik kútba a megállapodás. >> Kattints a teljes cikkért >>
Az állam Aba-Novák Vilmos: Lengyel-magyar barátság című, öt darabból álló, hatalmas méretű alkotását vásárolta meg, amin Horthy Miklós is szerepel. >> Kattints a teljes cikkért >>
„Ma már bárhová is nézünk, mindenütt bűnözők vannak. A helyzet reménytelen” írta hétfőn blogposztjában Daphne Caruana Galizia. Alig fél órával azután, hogy publikálta az írást saját weblapján, a máltai újságírónő halott volt: lakásától nem messze felrobbantották autóját. Az 53 éves Galizia a kevesebb mint félmilliós szigetország egyik legelszántabb tényfeltáró újságírója volt, a Politico „egyszemélyes WikiLeaksként” írta le. >> Kattints a teljes cikkért >>
A Magyarországi Krisna-tudatú Hívők Közössége által létrehozott Ételt az Életért Közhasznú Alapítvány naponta országosan több mint 2000 adag meleg étellel segíti hazánk rászoruló lakosságát. Az élelmezés világnapja és a szegénység elleni küzdelem napja alkalmából a média képviselői is beállhattak a pult mögé és kivehették a részüket a munkából – szembenézve a szegénység különböző arcaival. >> Kattints a teljes cikkért >>
Seagal turnéja a régióban, amely lehetővé teszi, hogy ismét híresnek érezze magát, szeptember elején kezdődött. A Global Voices Magyarul cikke. >> Kattints a teljes cikkért >>
A környezetbe kibocsátott vegyületeink között meglepően soknak van hormonális hatása. Egy brit tanulmányból az derült ki, hogy az édesvízi hím halak egyötöde transznemű a szennyvizekbe került vegyi anyagokban, köztük a fogamzásgátlókban lévő hatóanyagok miatt. Béla Darvas cikke. >> Kattints a teljes cikkért >>
Nem csak színésznőkkel történik meg. Interjúalanyunk kétszer is belefutott zaklató helyzetbe: menő online hírportál főszerkesztője és egy főiskolai tanszékvezető is rányomult.#metoo >> Kattints a teljes cikkért >>
Öt magyar civil szervezet szakértői anyagban összegezte, mit kell tudni az illiberális magyar államról. Az Eötvös Károly Intézet, a K-Monitor, a Magyar Helsinki Bizottság, a Mérték Médiaelemező Műhely és a TASZ készítette leírás a hatalomgyakorlás új módjának hét jellemző aspektusát mutatja be. >> Kattints a teljes cikkért >>
A választás után Ausztria a keleti illiberális államokkal, köztük Putyin Oroszországával kacérkodhat, ezzel még sok fejtörést okozva a német-francia tengelyre épülő európai vezetőknek. A Political Capital (HU) elemzése. >> Kattints a teljes cikkért >>
A Heti Mutyimondó hírlevél következő száma 2017. október 27-én (pénteken) jelenik meg. Iratkozz fel az Átlátszó hírlevelére! Csak az e-mail címedre van szükségünk, hogy minden cikkünk azonnal ott legyen a postaládádban.
Megosztás
Nélküled nincsenek sztorik.
Bankkártya
Átutalás
PayPal
1%
Így is támogathatsz
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!
Belföld
Külföld
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001 Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.
Postai befizetéssel
Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.
Havi előfizetés a Patreonon
Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.
Benevity rendszerén keresztül
Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.
SZJA 1% felajánlásával
Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
Gyakornoki programot indít az Átlátszó Oktatás. Középiskolai diákok, főiskolai és egyetemi hallgatók jelentkezését is várjuk az ország minden részéről. Szeretnéd,...
Hol tart ma Magyarországon egy egyetemi hallgatói önkormányzat, ha szövegértésről van szó? Mutatjuk. Közérdekű adatigénylést adtunk be ugyanis a szegedi...
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!