sajtószabadság

Szerkesztőségek közös kiállása a Láncziék által megtámadott Átlátszó mellett

A Direkt36, a Forbes, a 444, a Lakmusz, a Magyar Hang, a Magyar Narancs és a Partizán közösen álltak ki a Szuverenitásvédelmi Hivatal által megtámadott Átlátszó és a valódi közszolgálati munkát végző újságírók mellett. „A Szuverenitásvédelmi Hivatal az Átlátszóra, és általában a médiára vonatkozó kijelentései a demokratikus nyilvánosság alapértékeit utasítják el” – olvasható a szerkesztőségek nyilatkozatában.

A Szuverenitásvédelmi Hivatal júniusban indított vizsgálatot az Átlátszó ellen, nemrég pedig közzétette a lapunk tevékenységéről írt jelentését. Oknyomozó újságírói tevékenységünk Lánczi Tamás hivatala szerint külföldi érdekeket szolgál, a hazai szerkesztőségek közös nyilatkozata azonban leszögezi, hogy „Aki valós, közérdekű tényeket tár fel, az az állampolgárok, az ország érdekeit szolgálja”.

A Szuverenitásvédelmi Hivatal idén júniusban indított „egyedi, átfogó jellegű” vizsgálatot lapunk ellen a nemzeti szuverenitás védelméről szóló, tavaly elfogadott törvény felhatalmazása alapján. Vizsgálatukhoz olyan adatokat és információkat is bekértek tőlünk, amelyek megosztása súlyos forrás- és adatvédelmi aggályokat vetne fel. Mivel azonban sem politikai párt, sem jelölő szervezet nem vagyunk, és közhatalmat sem gyakorlunk, nem működtünk együtt a hivatallal.

A Lánczi Tamás vezetésével és évi hatmilliárd forint közpénzből működő Szuverenitásvédelmi Hivatal november elején közzétette „Az Átlátszó tevékenységének hatása a magyar szuverenitásra” című jelentését. Az anyagban megfogalmazott állításokat az Átlátszó visszautasítja, alaptalannak, jelentős részükben pedig kifejezetten hazugnak tartja, és pert indítunk a hivatal ellen a jelentés miatt.

Az ellenünk indított vizsgálat bejelentésekor a Korrupcióellenes Munkacsoport civil tagjai szolidaritási nyilatkozatot tettek az Átlátszó (és a szintén vizsgálat alá vont Transparency) mellett, most pedig több magyarországi szerkesztőség közös nyilatkozatban állt ki lapunk, és úgy általában a valódi közszolgálati munkát végző újságírók mellett. A „Kiállunk a független újságírásért” című nyilatkozatban az aláírók leszögezik:

„A Szuverenitásvédelmi Hivatal az Átlátszóra, és általában a médiára vonatkozó kijelentései a demokratikus nyilvánosság alapértékeit utasítják el.”

„A sajtó a legfontosabb társadalmi feladatát látja el, amikor a hatalom működéséről szóló tényeket közöl. Demokratikus jogállamban a köz érdeklődésére számot tartó tények feltárása semmilyen mérce szerint nem lehet üldözendő: ez biztosítja a hatalom, a kormányzás működésének átláthatóságát, elszámoltathatóságát. Aki ezt tagadja, az a hatalom birtokosainak céljait, akármik is legyenek azok, az állampolgárok érdeke elé helyezi, végső soron éppen a népszuverenitás elvét kérdőjelezi meg” – áll a nyilatkozatban.

Az aláírók szerint továbbá „Aki azt állítja, hogy hivatalosan közérdekűnek minősített információk nyilvánosságra hozatala rossz dolog, ugyancsak a képviseleti demokrácia alapértékét tagadja”.

A nyilatkozat kitér arra is, hogy az Átlátszó (és számos más független médium) részben nemzetközi pályázatok, alapítványok által biztosított forrásokból működik ma Magyarországon. Ezzel kapcsolatban azt írják, hogy „ez egyfelől teljesen normális, másfelől annak tünete, hogy a kormányzat lassan másfél évtizede törekszik a számára kellemetlen tényeket feltáró és leközlő sajtó működésének ellehetetlenítésére”.

Kiemelik, hogy „az átláthatóan megvalósuló finanszírozás a szerkesztőségek integritását nem érinti, a támogatóknak nem ad lehetőséget a tartalmak befolyásolására, ugyanakkor a magyar állampolgárokat juttatja olyan közérdekű információkhoz, amelyek egyébként nem lennének hozzáférhetők”.

A Szuverenitásvédelmi Hivatal Átlátszóról szóló jelentéséről az az aláírók véleménye, hogy az „sem a tudományos, sem az újságírói tényfeltáró módszertan legelemibb követelményeinek sem felel meg”, ráadásul

„a sajtó demokratikus feladatgyakorlását, a polgárok tényszerű, közérdekű tájékoztatását, az újságírást magát tekinti károsnak. Vagyis azt, ha a polgárok tájékozottak lehetnek a kormány működéséről.”

A szerkesztőségek közös nyilatkozata azzal zárul, hogy „A Szuverenitásvédelmi Hivatal létrehozása, költségvetési forrásokból való működtetése, demokrácia-ellenes üzeneteinek közpénzből finanszírozott reklámozása az eleve súlyos állapotban lévő magyar demokratikus nyilvánosság rombolását szolgálja”.

A nyilatkozat aláírói: Bojtár B. Endre, Magyar Narancs; Galambos Márton, Forbes; Gulyás Márton, Partizán; György Zsombor, Magyar Hang; Pethő András, Direkt36; Uj Péter, 444; Zöldi Blanka, Lakmusz.

Illusztráció: Somogyi Péter (szarvas) / Telex

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42