Partos Bence: „A független és objektív média ideája leáldozott”

Minden politikai entitástól független, és nem csak a kormánykritikus sajtóra lő az általuk rendezett újságíró-vitákról ismert Transzparens Újságírásért Alapítvány, mondja Partos Bence, a szervezet alapítója, akivel hosszas vitát folytattunk egyebek mellett az újságírás alapértékeiről és a kormányfüggetlen média külföldi finanszírozásának létjogosultságáról. Partos szerint nem tekinthető függetlennek a nyugati donorok által finanszírozott újságírás, sőt, ilyesmi egyáltalán nem is létezik, felesleges is kísérletezni vele, hiszen ha egy lap kiegyensúlyozottan, nem csak egy ideológiai tábornak kommunikál, a végén senki nem fogja olvasni.

Az Átlátszó vs Transzparens szembenállás régre nyúlik vissza. A viszony a Transzparens indulása után hamar elmérgesedett, sajtóperek sorozata lett a vége. Jelen vita is online kezdődött, majd a két szervezet alapítója több évnyi pereskedés után személyesen is találkozott, hogy az egészséges társadalmi párbeszéd jegyében tisztességes vitát folytassanak eltérő médiafilozófiájukról, világképükről. A vita szerkesztett összefoglalója közéleti ároktemetés céljából mindkét szervezet oldalán megjelenik.

Bodoky Tamás: „Alapítványunk célja, hogy átláthatóbbá tegye Magyarországon az újságírás működését, növelje a médiatudatosságot, valamint hidat képezzen olvasó és újságíró között. Nem ítélkezünk, informálunk.” Ez áll a Transzparens Újságírásért Alapítvány nyitóoldalán, mint mission statement. Ehhez képest a weboldalon nem nagyon találtam hírt vagy elemzést a magyar sajtó legjelentősebb szegmensét képező kormánypárti, állami finanszírozású, az adófizetők százmilliárdjaiból gazdálkodó sajtóról, annál többet a kormánykritikus vagy ellenzéki sajtóról – az ő esetükben már havi 150 ezer forintnyi Soros-támogatásról is tényfeltárás készül. A kormánypárti sajtó finanszírozási hátteréről nincs mit szóvá tenni?

Partos Bence: Javaslom, hogy az Átlátszó kövesse alaposabban a Transzparens médiaelemzéseit, sok hasznos információhoz juthat így a szerkesztőség. Rendszeresen foglalkozunk a kormánypárti sajtóval és annak finanszírozási hátterével is. Az egyik tanulmányunkban például bemutattuk, hogy a kormánypárti lapok jelentős állami vagy államközeli hirdetéseket kapnak és kifejtettük, milyen hatással van ez a médiapiacra. Egy másik elemzésben pedig rámutattunk arra, hogy tizenkétszer többet költenek hirdetésre a kormánypártiak, mint az ellenzékiek.

Az ugyanakkor tény, hogy az elmúlt időszakban többet vizsgáltuk a nem-kormánypárti média hátterét, ugyanis azt láttuk, hogy azon az oldalon több a látnivaló. Emelkedjünk felül kicsit a mindennapos közéleti bozótharcokon és tekintsünk rá így a magyar médiahelyzetre! Az egyik oldalon van egy jobboldali politikai-szellemi közösség, ami célnak tekinti, hogy különböző csatornákon eljuttassa világnézetét, politikai értékrendjét a társadalomhoz. E tekintetben transzparensen jár el. A kormánypárti média szereplői rendre nyíltan közlik, mit képviselnek, melyik politikai közösséget támogatják és miért dolgoznak. Lehet ezzel egyetérteni vagy sem, de a képlet egyszerű és mindenki által ismert. Ezt a médiatudomány értékalapú újságírásnak hívja, a nyugati világban teljesen elterjedt.

A másik oldalon pedig azt látjuk, hogy vannak magukat objektívnek és függetlennek címkéző lapok, amikbe egyszer csak pénzt rak egy cseh milliárdos, a Nyílt társadalomért Alapítvány vagy épp az amerikai demokrata kormány egyik szervezete. Miért? A Telex például brandet épít arra, hogy csak olvasói pénzből működik. „Csak tőled függ”  – ez a szlogen megy. A logikai lánc tehát a következő: az olvasóktól kapjuk a pénzt, tehát csak tőlük függünk. Jól hangzik. De aztán eltelik egy kis idő és beleküldenek a lapba az amerikai demokraták 300 milliót? A Telex logikáján tovább haladva akkor szlogent kellene módosítaniuk: „Telex – csak tőled és az amerikai demokratáktól függ”.

Bodoky Tamás: Mi a helyzet a Magyar Hanggal? Miért éreztétek fontosnak, hogy foglalkozzatok azzal, hogy az Átlátszó Soros-támogatásból fizeti ki nekik a melléklete nyomdaköltségét?

Partos Bence: Ilyen téren a Magyar Hangnál is hasonló a felállás, mint a Telexnél. Szintén arra építik a brandet, hogy ez egy mindentől és mindenkitől független lap. A „túlélő magazin”, ugye. Szó szerint leírják, hogy „függetlenségünket az teszi lehetővé, hogy kizárólag lapterjesztésből, előfizetési díjakból és olvasói felajánlásokból működtetjük hetilapunkat, portálunkat, és készítjük a műsorokat.” Erre a Transzparens kideríti, hogy a Nyílt Társadalom Alapítványtól is csak odakeveredett valahogy pár millió. Ez a megtévesztés nem csak inkorrekt az olvasóikkal szemben, de teljesen amatőr húzás is. Miért írják le, hogy kizárólag a fenti bevételi forrásokból működnek, ha ez egyszerűen nem igaz?

Mi nem állítjuk, hogy politikai hatalomtól független újságírás nem létezik. Objektív nem létezik, de ez két külön kérdéskör. Olyan viszont nincs, hogy valaki csak úgy hozzád vág 300 milliót. Aki csak minimálisan is tisztában van a hatalom és a pénz természetével, tudja: ingyen pénz nincs. Ettől még a politikai érdektől független, tisztességes újságírás van, volt és lesz is. Lennie kell. De nem biztos, hogy ott találjuk, ahol ezt a leghangosabban, mellüket döngetve hirdetik magukról.

Bodoky Tamás: Miután az 1990 és 2010 között a független, vagy neadjisten ellenzéki lapoknak is rendszerszerűen juttatott állami megrendelések és támogatások a kétharmados világban gyakorlatilag teljesen megszűntek, és a magyar állam csak az „értékalapú” kormánypárti propagandasajtót támogatja (azt viszont rendkívül bőkezűen), a kormánykritikus, vagy a hatalmon lévő politikusok munkáját egyszerűen csak ellenőrizni és bírálni kívánó sajtó kénytelen volt új üzleti modellek után nézni. Az egyik ilyen lehetőség az előfizetések és olvasói támogatások kérése. Az előfizetésekkel az a probléma, hogy Magyarországon csak egy szűk réteg privilégiuma, hogy sajtótermékekre költhessen úgy, hogy az ne menjen a mindennapi szükségletei rovására. Az előfizetős sajtó a középosztály privilégiuma, a fizetőfal kizárja a tájékozódásból azokat, akik nem tudnak fizetni a hírekért. Az Átlátszó és később a mi példánk nyomán sokan mások ezért azt a megoldást választották, hogy a tartalom az interneten bárki számára ingyen hozzáférhető, de intenzíven kampányolunk az olvasói hozzájárulásokért, támogatásokért, szja 1 százalék felajánlásokért.

Partos Bence: De nem tudjátok magatokat kizárólag olvasói támogatásból fenntartani.

Bodoky Tamás: Sajnos nem. De aki nonprofit szervezetként működteti a kiadót, az jogosulttá válik arra is, hogy ne csak magánszemélyektől, hanem intézményi donoroktól is elfogadjon vagy náluk is megpályázzon támogatásokat. A sajtószabadságot, és a szabad sajtón keresztül a plurális demokráciát támogató intézményi donorok leginkább Nyugat-Európában és az Egyesült Államokban működnek, az egyik ilyen a Soros-féle Nyílt Társadalom Alapítványok, amelyek az 1989-es rendszerváltásban és a Fidesz nevű párt helyzetbe hozásában is nagy szerepet játszottak annak idején. Én azt gondolom, hogy nem ördögtől való ilyen intézményi donoroktól támogatásokat elfogadni, különösen akkor nem, amikor az EU- és NATO-tag Magyarországon a kormánypárt megpróbálja lejáratni és tönkretenni a kritikus hangokat, állampárti propagandagépezetet működtet, és gyakorlatilag visszahozta az egypártrendszert, amiben veled ellentétben nekem még volt alkalmam a múlt században két évtizedet eltölteni, és nincsenek szép emlékeim róla.

Partos Bence: Ha támogatásokról beszélünk, az átláthatóság minimumkövetelmény. Ebben egyetértünk?

Bodoky Tamás: Abban igazat adok neked, hogy ezeket a támogatásokat átlátható módon szabad csak elfogadni, tehát illik nyilvánosan beszámolni arról, hogy pontosan milyen szervezetektől, és mekkora támogatásokat kaptunk. Az Átlátszó ezt rendszeresen meg is teszi, és nem állítjuk magunkról azt, hogy csak az olvasói támogatásokból élünk. Attól még viszont, hogy részesültünk intézményi támogatásokban, a fennmaradáshoz szükség van az olvasói támogatásokra is – az Átlátszó a mai napig túlnyomórészt olvasói támogatásból, és kisebb rész külföldi, intézményi támogatásból működik. Első fokon most nyertünk sajtópert az MTI és a Magyar Nemzet ellen, mert a CÖF-CÖKA sajtótájékoztatója nyomán ennek az ellenkezőjét állították. Itt publikáltunk egy ábrát arról, hogyan alakult a belföldi és a külföldi támogatások aránya az Átlátszónál az elmúlt években. Ezt az arányt úgy sikerült elérni, hogy az újságírói munka mellett folyamatosan, hangosan kampányolunk az olvasói támogatásokért.

A külföldi intézményi donorok pedig a magyar kormány és a kormánysajtó állításaival ellentétben nem megrendelőként lépnek fel, hanem az általunk gyakorolt újságírásról döntik el, hogy kívánják-e támogatni, avagy sem. Ezúton felajánlom a magyar állam bármely szervezetének, hogy a külföldi intézményi adományozóinkkal azonos feltételekkel és összegekkel támogasson meg minket, ha ennyire zavaró, vagy problémás számukra az úgynevezett külföldi finanszírozás. De felhívom a figyelmet, hogy a külföldi donorok nem cikkeket rendelnek, mint a Fidesz politikusai a kormánysajtótól, hanem legfeljebb csak pénzügyi elszámolást a támogatás felhasználásáról, és szerződésben vállalják, hogy nem szólnak bele a tartalomba.

Annyiban talán ez is értékalapú, hogy a nyugati típusú demokráciák vagy éppen az Európai Unió alapértékeit képviselik, és az ilyen értékek talaján álló újságírást tartják támogatandónak. Egy olyan országban, amelynek a kormánya tizenkét éve gúnyt űz ezekből az értékekből, és „hibrid választási autokráciát” épít helyette, ahol a demokratikus intézmények csupán látszatkeltés céljából üzemelnek és egy tekintélyelvű kormányzati rendszert szolgálnak. Ahogyan ezt teszik a kormánypárti sajtótermékek, és a kormány holdudvarában szerveződő álcivil szervezetek is, a közhatalom ellenőrzése helyett.

A Soros-féle alapítványok feltételeivel szívesen fogadnánk a magyar állam támogatását is | atlatszo.hu

A kért támogatást az Átlátszó csak az Alaptörvény szerinti alkotmányos célok érdekében, a magyar törvények betartásával, az alaptevékenységének finanszírozására használja fel. A támogató szervezet minden olyan beleszólási jogot és lehetőséget megkap, amivel a jelenlegi nagy (külföldi, intézményi) támogatóink rendelkeznek. Nem árulunk zsákbamacskát, ezeket:

Partos Bence: Épp a Transzparensnek nyilatkozta le nemrég Németh Péter, a baloldali Népszava főszerkesztője, hogy ha nem kapnának állami hirdetéseket, megszűnne a lapjuk. Ami a finanszírozások átláthatóságának fontosságát illeti: örülök, hogy ilyen téren a Transzparens és az Átlátszó közös nevezőn van. Nekünk is teljesen átlátható a finanszírozásunk, a beszámolóinkat évről évre közzétesszük. Előremutató lenne, ha minél több lap követné ilyen téren az Átlátszó és a Transzparens példáját és nem próbálkoznának az olvasóik megtévesztésével. Teljesen rendben van, hogy ti felvállaljátok, hogy Soros-féle pénzek kerülnek hozzátok és megpróbáljátok megindokolni, hogy ezzel miért nincs probléma. Majd az olvasók eldöntik, hogy ez nekik oké vagy sem. De tudnak felelős döntést hozni, mert birtokában vannak az ehhez szükséges információknak.

Van egy kulcsmozzanat az általad elmondottakban. Egy ponton azt állítod, hogy ezek a külföldi intézményi donorok „a sajtószabadságot, és a szabad sajtón keresztül a plurális demokráciát” támogatják, míg máskor már azt mondod, hogy ezek a donorok „a nyugati típusú demokráciák vagy éppen az EU alapértékeit képviselik, és az ilyen értékek talaján álló újságírást tartják támogatandónak”. Szép szavak, de beszéljünk továbbra is nyíltan, ezért lefordítom: ezek a „külföldi donorok” a liberális vagy baloldali ideológiai alapokon álló újságírást támogatják.  Nem a sajtószabadságot, nem a plurális demokráciát. Lehet ezt úgy keretezni, hogy „a nyugati típusú demokráciák alapértékeiről” van szó, valóban jól hangzik, de ez egy teljesen szubjektív értékkritérium. Sokkal előremutatóbb, ha kimondjuk a valóságot.

Bodoky Tamás: Mi nem állunk liberális vagy balodali ideológiai alapokon, újságírószakmai alapokon állunk. A gondolatmeneted úgy hangzik, mint amikor Fidesz-bérencséggel vádoltak balról, amiért tényfeltáró cikkeket írtam a 2006-os rendőri túlkapásokról. A nyugati donorok pedig nem a liberális vagy baloldali ideológiai alapon álló újságírást támogatják, hanem a hatalomellenőrző újságírást, akár liberális-baloldali, akár konzervatív kormányzat vagy rezsim nyomja el a kritikus hangokat valahol a világban.

Romlott a magyar helyzet egy sajtószabadság-index szerint, de másutt még inkább | atlatszo.hu

Bár a tavalyi évhez képest Magyarország helyezése javult, mégis rosszabb pontszámot kaptunk, mint 2021-ben. Idei elemzésünk egy egészen 2002-ig visszanyúló áttekintést nyújt a felmérés eredményeiről.

Partos Bence: Az újságírás hatalomellenőrző önképe szereptévesztés. A nyugati mainstream média kollektív identitásának meghatározó eleme, hogy 4. hatalmi ágként felkent feladata a hatalom ellenőrzése, kontrollálása. Mégis, mi alapján? Kitől kapta erre a felhatalmazást? A hatalmat a nyugati országokban demokratikus, átlátható módon választják. Sok újságíró ezzel szemben önjelölt módon kikiáltja magát a hatalom ellenőrzőjének, az emberek azonban nem tudják, kik ők, valójában mihez értenek és hogyan kerültek egyáltalán ebbe a szerepbe? A média kezében valóban jelentős hatalom összpontosul, ami sokszor választásokat dönthet el. A tapasztalat ugyanakkor azt mutatja, hogy a média „hatalomellenőrzése” rendre szelektíven, részrehajlóan működik. Emellett teljesen átláthatatlan, hogy kik és hogyan kívánják „ellenőrizni” a hatalmat. A nyugati média ezen szereptévesztésének meg is lett az ára: kutatások szerint az újságíró szakma hatalmasat veszített presztízséből, az újságírókba vetett bizalom pedig az egyik legalacsonyabb a társadalom körében.

Az újságírásnak alapjaiban kell megújulnia. A média célja szerintem nem a hatalom ellenőrzése, hanem a tényalapú tájékoztatás, a tudományos ismeretterjesztés, a platformképzés és a szellemi élet pezsdítése a legkülönfélébb intellektuális tartalmakkal.

Én tehát továbbra is azt gondolom, hogy ha a ti szerkesztőségetek fő irányvonala nem esne egybe a nyugati donorok által preferált médiafelfogással és ideológiával, akkor nem kapnátok pénzt ezekről a helyekről. Ezt tudjátok ti is. Ez pedig már beindíthat egy olyan önszabályozó folyamatot, aminek eredményeként egyre erősebben képviselitek azt az ideológiai irányvonalat, amit a „külföldi donorok” erősíteni, támogatni szeretnének. A legtöbb esetben persze egyszerűen csak arról van szó, hogy olyan lapokat támogatnak, amelyek tagjai nagyrészt egyébként is liberális beállítottságúak. Ezek ugyanakkor kölcsönösen egymásra ható tényezők: egyébként is ebben az ideológiában hisznek, de ha még pénzt is kapnak érte, akkor meg főleg. Én is tudom, hogy nincs szükség arra, hogy ezek a „külföldi donorok” minden nap telefonon hívogassák a támogatott lapot, hogy épp milyen leadet rendelnek a cikkhez. Ez ennél kifinomultabban működik. Nyugaton már évtizedek óta, itthon még csak most kezd kiépülni. Azért vagyunk ebben lemaradva a Nyugattól, mert nálunk a kommunizmus alatt nem alakult ki a médiával kapcsolatos hatalomgyakorlásnak olyan szofisztikált kultúrája, mint Nyugaton. Egyszerűen nem volt rá szükség. Ha nem jó cikket írtál, jött érted a fekete autó.

Én elhiszem, hogy egy Bőtös Botond mögött nem kell gépfegyverrel ott állni, hogy ideológiailag a „külföldi donornak” tetsző cikket írjon. Csinálja ő magától is. Azt is el tudom képzelni, hogy főszerkesztőként te tényleg hiszel a sajtószabadságban és tényleg azt szeretnéd, hogy az újságíróid szabadon írhassanak és úgy szárnyalhassanak az alkotásban, mint kora nyári kis pillangók egy virágos mezőn. De nekem elhiheted, hogy az az újságíród, aki összerakja a képet, hogy az ő fizetése pont az egyik külföldi donor pénzéből jön ki, egy betűt nem fog leütni, ami nem a külföldi donor által támogatott ideológiai irányban van.

Ezt a jelenséget hívjuk mi szelekciós cenzúrán keresztül megvalósított puha hatalomgyakorlásnak. Ezzel szemben se én, se a Transzparens nem fogalmazunk meg értékítéletet, de az ide kapcsolódó valóságértelmezésünket megosztjuk a nyilvánossággal. Ehhez a véleménynyilvánítási szabadságból fakadóan minden állampolgárnak joga van.

Bodoky Tamás: Ebben a gondolatmenetben a kormánypárti propagandasajtó belső működési logikája köszön vissza számomra, az van kivetítve a „másik oldalra”: olyasmit feltételezel rólunk, ami valójában az általad „jobboldali politikai-szellemi közösségként” leírt hatalmi csoportra, és az általuk felépített és foglyul ejtett sajtóra és médiára jellemző. Szelekciós cenzúrán keresztül megvalósított puha hatalomgyakorlás a független médiában, miközben a magyar köztévébe több mint egy évtizede nem engedik be az ellenzékieket, feketelistázzák a kritikusokat, elhallgatják a korrupciós ügyeket, és egyfajta alternatív valóságot közvetítenek a polgároknak.

Ezek a külföldi támogatások gyakorlatilag csupán arra elegendőek, hogy ne tűnjön el teljesen a független sajtó Magyarországról, vagy ne kelljen elvtelen alkut kötnie a hatalommal, mint az általad említett Népszavának. A kormánysajtóba és a Fidesz-propagandába csatornázott adófizetői pénzekhez képest aprópénzről beszélünk, ami mindössze annyit tesz lehetővé, hogy néhány jellemzően internetes médiafelület megalkuvásmentesen dolgozhasson, és az újságíróknak ne az járjon a fejükben cikkírás közben, hogy ki fog ezért a kezükre csapni.

Tapasztalatból beszélek: korábban dolgoztam olyan hírlapnál, amelyik részesült állami hirdetésekben, és zsarolták meg ezt a hírlapot azzal, hogy ha nem fejezek be egy témát nagyon sürgősen, ez az apanázs vissza lesz vonva. Megjegyzem, ez még a szocialista kormányok idején történt, de ne legyenek illúzióink, hogy most másképp történne, sőt: a kormánymédiában dolgozó újságírókra jellemző az, amivel a külföldi támogatásokat elfogadókat gyanúsítod, hogy pontosan tudják, hogy mit nem szabad leírni, mi az, ami nem felel meg a kormánypárt által támogatott ideológiai iránynak. Ezzel szemben az Átlátszó nem valamiféle ideológiai irányt vagy finanszírozói elvárást, hanem az újságírószakma alapelveit, kialakult szabályait tartja tiszteletben, és a közönséget szolgálja.

„… a maffiában lehet hasonló, gondolom” – ilyen a köztévé belülről

Kézi vezérlés, válogatott módszerek a felsőbb akarat végigvitelére. Szerkesztői utasítás, hogy a koronavírusról úgy kell beszámolni, hogy úgy tűnjön: nálunk nincs akkora gond. Így jutott el odáig az M1, hogy már az amerikai elnökválasztással kapcsolatban sem a tények alapján számol be.

Partos Bence: Tehát azt állítod, hogy nem létezik az általam leírt jelenség?

Bodoky Tamás: Nem vagyok álszent, az általad említett jelenség is létezik, ha nem is a külföldi támogatóknak való megfelelési kényszerként, hanem inkább a magyar kormány médiapolitikájára való reakcióként helyenként megfigyelhető valamiféle ideológiai befolyásoltság a független vagy ellenzéki sajtóban, vannak olyan szereplők, akik úgy gondolják, hogy ők ideológiailag, politikailag is „a másik oldal” képviselői. A kormánysajtóban az aki nincs velünk, az ellenünk van logikája érvényesül, és ez sajnos létrehozta a maga ellenpárját, a szerkesztőségek belső pluralizmusa csökkent, nehezen férnek meg egymástól eltérő nézeteket valló újságírók egy csapatban, továbbá ezt a tendenciát erősíti a közönség növekvő polarizáltsága, az olvasói elvárás is.

Ez ellen az Átlátszóban mindig is küzdöttem, úgy gondolom hogy többféle nézőpontra van szükség ahhoz, hogy a teljes képet lássuk. Ezért dolgozik nálunk például Hont András, az egykori Fidesz-politikus, akit nehezen lehetne progresszív beállítottsággal vádolni, és alapos cikksorozatban dolgozta fel az összellenzéki kudarc okait a 2022-es választásokon. Ezért foglalkozunk rendszeresen az ellenzék viselt ügyeivel: nemrégiben Skrabski Fruzsinával készítettem dokumentumfilmet a 2006-os rendőri túlkapásokról, a „dollárbaloldal” botrány kulcsszereplőjeként elhíresült Datadat cégcsoportról pedig 2020 óta közlünk tényfeltáró cikkeket. Nem igaz, hogy az újságíróink nem mernek olyan témákhoz nyúlni, amelyek sérthetik a külföldi támogatóink vélt vagy valós ideológiai beállítottságát, sőt, az is előfordult már, hogy utánajártunk egy nem transzparens módon nyújtott külföldi támogatásnak.

A donorfüggőség, az általad vélelmezett önkéntelen támogatói befolyásoltság ellen más módszerekkel is védekezünk: a kormánymédiával ellentétben nem egy helyről jön a pénzünk, nem vagyunk kiszolgáltatva egy finanszírozónak. Amint korábban már említettem, a büdzsénk fele a közönségtől, több ezer magánembertől, a másik fele pedig három nagyobb és tucatnyi kisebb intézményi támogatótól jön, senki nem járul hozzá 20%-nál nagyobb mértékben az éves költségvetéshez. Ha az egyik kiesik, nem dől össze a világ, tudunk másikat keresni. A Transzparensnél milyen forrásokból áll össze a büdzsé, és milyen arányokban?

Partos Bence: Örülök, hogy egyetértünk az általam taglalt jelenség létezésében. Az eredője az ember és a hatalom természete, így remélem abban is egyetértünk, hogy nem válogat „oldalakban”, bármely szerkesztőségben felütheti a fejét. Dicséretes, hogy ez ellen te küzdesz az Átlátszóban. Nem áll szándékomban senkit gyanúsítani, csak a jelenségre hívtam fel a figyelmet.

A Transzparens finanszírozási hátteréről az éves beszámolóinkból lehet tájékozódni, amit évről évre mindig átlátható módon közzéteszünk. Minden politikai entitástól függetlenek vagyunk, a költségvetésünk az Átlátszó költségvetésének a töredéke. Nem vagyunk azonban mindentől függetlenek. Van egy médiafilozófiánk, azon keresztül szemléljük és vizsgáljuk a sajtóban tapasztalható eseményeket. Ez a médiafilozófia egy stabil keretrendszert nyújt a munkánkhoz, de nincs időtlen időkre kőbe vésve. Szerves módon változhat, fejlődhet a bennünket ért ingerek alapján. Szigorúan a tények, adatok mentén a valóságot igyekszünk feltárni, de már az eddigi tapasztalatok nyomán gondolunk valamit a világról és benne a médiáról, ami végső soron egy szubjektív értékelésen alapszik és meghatározza a munkánkat. Nem próbáljuk tehát beállítani magunkat valamiféle felsőbbrendű, mindentől független, objektív, semleges, igazságosztó, ellenőrző szervnek, mint a mainstream média jelentős része. Szubjektív tartalomfogyasztók és -előállítók vagyunk, mint ahogy minden más személy és szervezet, de sokakkal ellentétben mi ezt nem próbáljuk letagadni. Transzparens módon közöljük médiafilozófiánkat, ami a munkánkat alapjaiban meghatározza. Ezt bárki elolvashatja a honlapunkon.

Bodoky Tamás: Lehet hogy saját magatokat nem próbáljátok függetlennek beállítani, de nagy erőkkel dolgoztok azon, hogy bebizonyítsátok: valójában azok se függetlenek, akik ezt mondják magukról. Szerintetek egyáltalán nem létezik szakmai alapokon álló, politikai oldalaktól független újságírás?

Így csúszott bele Magyarország a hibrid rezsimek csoportjába a Freedom House Demokrácia Indexe szerint | atlatszo.hu

A Freedom House legújabb, 2022-es jelentése szerint Magyarország továbbra is a hibrid rezsimek közé tartozik, 3,68 ponttal – ennél még Szerbia (3,79), Montenegró (3,82) és Albánia (3,75) pontszáma is magasabb.

Partos Bence: A te narratívádban meghatározó mozzanat a független média eszméje. Az Átlátszó brandjének és sok más egyéb lap kommunikációjának is központi eleme. Szerintem azonban a független és objektív média ideája leáldozott. Politikai érdektől független újságírás, ha kis mértékben is, de nyilván előfordulhat. Ideológiáktól független azonban nem. Ebben a vitában a kulcskérdés, hogy mitől független újságírásról beszélünk? Minden értékrendszertől és világképtől független újságírás nem létezik. Ezt érzik az olvasók is, felesleges az ellenkezőjét sulykolni. Nincs azzal semmi gond, ha egy lap vagy egyes újságírók értékalapon determináltak valamilyen irányba. Ez megadhatja az egyedi jellegét a tartalmaknak, amitől fogyaszthatóbbak, izgalmasabbak lesznek, végső soron pedig egyfajta intellektuális többletértéket hordozhatnak magunkban. Ezt transzparensen fel kell vállalni. A szubjektív értelmezések azonban soha nem írhatják felül a tényeket! Átlátható, tisztességes, tényeken alapuló újságírásra van szükség. Ezt nem könnyű megvalósítani, az olvasóközönség növekvő polarizáltságát már évek óta mi is tapasztaljuk.

A Mindsetben egy ideig működtettünk egy politikai pszichológia rovatot, amiben a pszichológiatudomány szemüvegén keresztül elemeztünk közéleti történéseket, akár aktuálpolitikai relevanciával. Csillagos szemű egyetemisták voltunk, azt hittük, hogy egy ilyen kiegyensúlyozott platform hiánypótló, ezért nagy érdeklődés fogja övezni. Aztán szembejött a valóság, mondhatni elgázolt bennünket. A tudományos eredmények ugyanis hol az egyik, hol a másik tábornak tetsző következtetéssel szolgáltak, tehát valóban kiegyensúlyozottak voltak. Mit eredményezett ez? Növekedni kezdett az olvasottság, mert az emberek végre egy valóban pártatlan, a buborékjukon túlmutató cikkekkel is szolgáló lapot olvashattak? Épp ellenkezőleg: hol az egyik, hol a másik tábor követett ki minket egy-egy, a világlátásába nem illő cikk után, így az olvasottság egy idő után csökkenni kezdett. Csak nagyon szűk volt az a valóban értelmiségi réteg, aki nyitott volt az értékrendjébe nem illeszkedő tartalmak olvasására is. Tehát én valóban megpróbáltam egy kiegyensúlyozott, pártatlan, ha úgy tetszik „független” közéleti platformot csinálni, de hamar befejeztem – megszüntettük ezt a politikai pszichológia rovatot. Lehetett érezni, hogy nincs rá igény, ennek így nincs értelme. A média független-objektív narratíváját a legtöbbször elméleti síkon kritizáljuk, mondván, hogy ez már elméletben sem megvalósítható opció, hiszen az ember, így az újságíró is egy természetszerűleg szubjektív lény. Ez az eset azonban rámutatott, hogy gyakorlatban sem működőképes az elképzelés. Aki Magyarországon azt állítja, hogy független vagy objektív médiát csinál (értsd: ideológiamentes, pártatlan), az egyszerűen nem mond igazat. Ha így tenne, gyakorlatilag nem lenne olvasója.

Bodoky Tamás: El kell ismernem, hogy ebben van valami. Az Átlátszó közönsége sem mindig fogadja jól, ha az ellenzéket bíráljuk, és többen a támogatásuk megvonását helyezték kilátásba Hont András alkalmazása miatt, illetve támogatást ajánlottak azért, ha megszabadulunk a „szekértolótól”, az ideológiailag nem hozzánk illőnek vélt újságírótól. De én kitartok a döntésem mellett, az ő nézőpontjára is szüksége van az Átlátszónak, és még az Orbán-rendszerben is szükség van az ellenzék kontrolljára is. Te hogyan reagáltál arra a felismerésre, hogy a közönség nem díjazza a kiegyensúlyozottságot, hanem a saját véleményének a megerősítését keresi egy lapban?

Partos Bence: Beláttam, hogy mélyebben kell foglalkozni a problémával és a társadalmi igény megteremtésével egy olyan szervezet keretein belül, ami kizárólag ezzel foglalkozik. Így jutottam el oda, hogy felhagytam a klasszikus közéleti „médiacsinálással” és megalapítottam a Transzparenst, ami kimondottan a médiatudatosság növelését tűzte a zászlajára. Szerintem ez a kulcs.

Természetesen rögtön nekünk estek és megpróbáltak berakni minket egy elképzelt dobozba. Ebben élen jártatok, miután az indulásunkat követően pár héttel írtatok rólunk egy cikket, ami valótlanságokon alapult és amiben rögtön szélsőjobboldalinak és Fidesz-szervezetnek címkéztetek minket. Ennyi idő alatt még gyakorlatilag nem is csináltunk semmit, ami alapján minősíteni lehetett volna a tevékenységünket. Ez az eset iskolapéldája annak, amikor egy újságíró ideológiai elfogultsága felülírja a tényeket és a valóságot. El is vesztettek ellenünk néhány sajtópert miatta. Közös erővel fel kell lépnünk minden ehhez hasonló, alaptalan kategorizáció és megbélyegzés ellen. A káros társadalmi polarizáció ugyanis nem csak úgy kialakult a semmiből. A közéleti szereplőket és a médiát is komoly felelősség terheli érte.

Fotók: Bodoky Bence / Átlátszó