Heti lapszemle

Folytatódhat a Fertő-tavi beruházás, és újabb akkugyár épül Debrecenben

Szabad Európa: Még több apartman épülhet a Fertő tónál a vízitelep új engedélye szerint

A hatóság újra kiadta a környezetvédelmi működési engedélyt a Fertő tavi vízitelepre, gyakorlatilag változatlan tartalommal – tudtuk meg egy helyi forrásunktól. 32 ezer négyzetméternyi épület, 131 ezer négyzetméternyi burkolat lesz, és több mint ezer autó parkolhat a korábbi zöldterületen. A Párbeszéd soproni önkormányzati képviselője is megerősítette a hírt, hogy a kormányhivatal ismét kiadta az építési engedélyt, ráadásul a tervek is megváltoztak. Jakál Adrienn Facebook-posztjában adta hírül, hogy „húsz helyett 26 apartman, négycsillagos luxusszálloda, medencék, sportkomplexum és ökocentrum lesz, természetes élővilág nem lesz. A kormányhivatal végtelenül cinikus nyilatkozatában kijelenti, hogy »elhelyezésénél és tervezett kialakításánál fogva negatív hatásra a természeti értékek vonatkozásában sem kell számítani«”.

Hvg.hu: Idén minden nap hozott a kormány olyan döntést, amit nem akar megosztani a nyilvánossággal

Idén 3 hónap alatt 96 nem titkos, de a nyilvánosság elől mégis gondosan titkolt kormányhatározatot hozott az Orbán-kormány. Ezeket sehol nem teszik közzé, így csak egy szűk, érintetti kör tudja, miről szólnak, de egy februári ilyen döntés mégis kiszivárgott: az Mészáros Lőrinc cégének jelentett pluszmilliárdokat. Tavaly további csaknem félezer hasonló nem nyilvános döntés született a kormányüléseken.

Forbes: A MÁV-tól egy kormányközeli magántőkealaphoz kerül a vasúti járműgyártás

Folytatódik az állami vagyon kiszervezése, Dunakeszi után Szolnokot is beveszik a kormányközeli üzleti körök. Június végétől már mindkét vasúti járműjavító telep egy Hernádi Zsolthoz közel álló magántőkealap tulajdona lesz. De a történetben felbukkan egy orosz vállalat és mostani honvédelmi miniszter is.

444: Szijjártó bejelentette, hogy 400 milliárd forintból újabb akkugyár épül Debrecenben

400 milliárd forintos beruházással Debrecenben építi fel első európai üzemét a világ 9. legnagyobb elektromos akkumulátorgyártója, a kínai Eve Energy, és így több mint ezer új munkahely jön létre – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Debrecenben. Azt mondta, a kínai cég a BMW kérésére érkezett, hogy a magyarországi gyárát ellássa új generációs, hengeres akkumulátorcellákkal. Az állam a 400 milliárd forintos projekthez 14 milliárd forint támogatást ad, így segítve több mint ezer új munkahely létrehozását – közölte a miniszter.

24.hu: A fideszes polgármester mellé állt az Alkotmánybíróság

Az Alkotmánybíróság alaptörvény-ellenesnek nyilvánította és megsemmisítette a Kúria ítéletét, amely szerint nem sértette meg Szolnok fideszes polgármestere, Szalay Ferenc jó hírnevét politikai ellenfele, Radócz Zoltán a sunyi, korrupt jelzőkkel, amikor egy ingatlanügylet kapcsán azt állította, 15 millió forintos kárt okoztak a városnak elődjével, Várhegyi Attilával. A hosszas pereskedés azt követően indult, hogy a 24.hu 2019 tavaszán bemutott egy szolnoki ingatlanügyletet, amit Radócz Zoltán, a polgármester kihívója Facebook-oldalán korruptnak minősített.

Címlapkép: A Fertő-tavi beruházás látványterve (forrás: Fertő Part/ Facebook)

Megosztás