A magyar válogatott június 7-én Olaszország ellen játszott a cesenai stadionban, a magyar miniszterelnök pedig a helyszínen izgulta végig a meccset. Vele volt Csányi Sándor, a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) és az OTP elnöke. Aligha véletlen, hogy a bank tulajdonában lévő magánrepülőgép a Cesena melletti reptérre ment a meccs napján.
Orbán Viktor többször repült már különböző különrepülőgépekkel külföldi focimeccsekre, és úgy tűnik, ehhez a szokásához máig ragaszkodik. Ahogy 2018-ban nyilatkozta: „30 éve is így mentem, jövő héten is így fogok menni!”
Az UEFA Nemzetek Ligája az Európai Labdarúgó-szövetség által szervezett labdarúgótorna. Az idei, 2022/2023-as idényben Magyarország az angol, a német és az olasz csapattal került egy csoportba. A magyar válogatott június 4-én játszotta az első meccsét Anglia ellen, ami bravúrosra sikerült. A Puskás stadionban tartott mérkőzés eredménye ugyanis 1:0 lett, ezzel 60 év után először győztük le az angolokat.
Orbán és Csányi együtt szurkolt
A magyar csapat második megmérettetésére június 7-én kedden Olaszország ellen került sor idegenben, Cesenában. A San Marinóhoz közeli, alig 100 ezer lakosú város stadionja nem olyan új, mint a magyarországiak, de ettől függetlenül az olasz válogatott magabiztos győzelmet aratott. Az eredmény 2:1 lett – az olaszok az első félidőben rúgtak két gólt nekünk, aztán a 61. percben egyet véletlenül maguknak is.
A kormányközeli Origo az állami tévé, az M4 meccsközvetítése alapján számolt be arról kedd este, hogy Orbán Viktor magyar miniszterelnök a helyszínen követi a mérkőzést. A beszámolóba betették a francia hírügynökség, az AFP fotóját, amin Orbán mellett látható Csányi Sándor is. A 444 pedig több AFP-fényképet is közzétett, amin Orbán és Csányi együtt nézi az olasz-magyar meccset.
A Getty Images nevű médiaügynökség képein is szerepel a magyar miniszterelnök és a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) elnöke, akik láthatóan jó viszonyban vannak:
Csányi Sándor azonban nem csak az MLSZ, hanem az OTP Bank elnöke is. A bank tulajdonában lévő Air-Invest Kft.-nek pedig van egy repülőgépe, melynek lajstromjele HA-LKZ. A gép a francia Dassault-gyár terméke, és Falcon 900LX a típusa. Fedélzetén kialakítástól függően 12-14 fő utazhat luxuskörülmények között. Hatótávolsága 8800 kilométer – ennyit tud egy tankolással megtenni –, végsebessége 1040 kilométer óránként. Üzemeltetési költsége úticéltól és a repült óráktól függően kb. 1,5 millió forint óránként.
A repülők mozgását követő oldalak adatai szerint a HA-LKZ az olasz-magyar meccs napján, június 7-én kedden délután 2 körül indult el Budapestről, és a mérkőzés helyszínéhez legközelebbi nemzetközi repülőtéren landolt 2 órával később.
A HA-LKZ útja 2022. június 7-én Budapestről a Forli repülőtérre (forrás: ADSBexchange.com)
A Luigi Ridolfi I. világháborús olasz pilótáról elnevezett Forli Repülőtértől Cesena alig félórányi autóútra van, a HA-LKZ utasai tehát bőven odaérhettek az esti mérkőzésre.
A Forli Repülőtér és Cesena távolsága (forrás: ADSBexchange.com)
„30 éve is így mentem”
Könnyen elképzelhető, hogy a magyar miniszterelnök az OTP magángépével utazott a cesenai meccsre, ugyanis az utazásaihoz használt egyéb különrepülők nem jártak a helyszín közelében. Sem a honvédségi gépek, sem a Mészáros Lőrinchez és Szíjj Lászlóhoz köthető, osztrák bejegyzésű business jet, az OE-LEM.
Orbán pedig többször utazott már az OTP repülőjével: az előző, HA-LKN lajstromjelű gép fedélzetén ment például 2010-ben Azerbajdzsánba, 2015-ben a párizsi terrorellenes felvonulásra, 2016-ban pedig a Bajnokok Ligája döntőjére.
2017-ben adta el az OTP-cég a HA-LKN-t és vette meg a HA-LKZ-t, ami akkor körülbelül 11 milliárd forintba kerülhetett. 2018-ban összegyűjtöttük, hogy a HA-LKZ útjai többször egybeestek Orbán Viktor külföldi látogatásaival, melyek között politikai események és focimeccsek is voltak. Egy alkalommal a miniszterelnök hivatalos Facebook-oldalán is közzétettek egy videót arról, hogy az OTP-s magánrepülővel utazott Berlinbe.
Orbán Viktor is használja, „Magyarország kormánya” jelöléssel repked a világban az OTP magánrepülőgépe
Cikkünk után négy hónappal megszólalt az ügyben Csányi Sándor OTP-elnök, aki azt nyilatkozta, hogy Orbán mindig személyesen fizette ki az utakat. Ugyanezt mondta egy akkori Kormányinfón Gulyás Gergely kancelláriaminiszter is, aki szerint Orbán átláthatóan utazik. Ehhez képest azóta is titkolják az érintettek, hogy pontosan mennyibe kerültek Orbán magángépes útjai, és ki fizette azokat.
Viszont amikor ezekről az utakról kérdezték a parlamentben, a magyar miniszterelnök magabiztosan reagált:
„30 éve is így mentem, jövő héten is így fogok menni!”
Az biztos, hogy Orbán a vagyonnyilatkozata alapján nem tudna ilyen többmilliós utakat kifizetni, mert bevallása szerint évek óta egy forint megtakarítása sincs. Havi fizetése nagyjából 1 magángépezésre lenne elég, ha semmi másra nem költ: parlamenti képviselői alapdíja bruttó 1,3 millió forint, miniszterelnökként pedig további 1,5 milliót kap. Ez utóbbit épp most tervezik megemelni 3,5 millióra, vette észre a Hvg.hu nemrégiben.
Néhány napja egyébként a köztudottan focirajongó Orbán a Bajnokok Ligája döntőjén járt Párizsban, és érdekes módon épp akkor volt ott a NER-közeli osztrák magánrepülő is.
Hogy pontosan kit/kiket vitt és hozott az osztrák bejegyzésű privát jet, melynek fedélzetén korábban már Mészáros Lőrincet, Szíjj Lászlót és magát a miniszterelnököt is lefotózták, nem tudjuk. Mindenesetre érdeklődtünk a Miniszterelnökségen, hogy mikor és hogyan utazott Orbán Viktor Párizsba a hétvégén. Cikkünk megjelenéséig nem válaszoltak a kérdéseinkre.
Erdélyi Katalin
Címlapkép: Orbán Viktor és Csányi Sándor az olasz-magyar meccsen az olaszországi Cesenában 2021. június 7-én (forrás: MTI/EPA/DAVIDE GENNARI)
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!
Belföld
Külföld
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001 Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002 IBAN (USD): HU36120112650142518900500009 SWIFT: UBRTHUHB Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)
Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.
Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.
Postai befizetéssel
Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.
Havi előfizetés a Patreonon
Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.
Benevity rendszerén keresztül
Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.
SZJA 1% felajánlásával
Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
Az OE-LOT idén szeptemberben jött ki a Bombardier kanadai gyárából, azóta a budapesti repülőtér a bázisa. Gyakran együtt mozog a többi neres repülővel, így egyértelmű a kötődés.
A leggazdagabb magyar január végén Marbellán járt a Puskás Akadémia edzőtáborában, és pont vele együtt mozgott egy osztrák magánrepülő és helikopter is.
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!