választás 2022

Lengyel ultrakonzervatív szervezet is megfigyeli a magyar választásokat

Egy lengyel katolikus, abortusz és LMBTQ-ellenes szervezet, az Ordo Iuris Intézet is választási megfigyelőket küld Magyarországra. A csoport tagja egy katolikus szervezetek összefogására alapított hálózatnak, amelybe a Fidesz-közeli Alapjogokért Központot is felvették. Az Ordo Iuris szóvivője az Átlátszónak azt mondta, nem a kormány meghívására jönnek, és olyan szervezetekkel is beszélnek a magyarországi választásokról, mint a TASZ vagy a Budapest Pride.

Március 16-án jelent meg egy közlemény a lengyel Ordo Iuris Jogi Kultúráért Intézet honlapján arról, hogy a civil szervezet és a hozzá kapcsolódó Collegium Intermarium magánegyetem nemzetközi megfigyelőcsoportot szervez, hogy ellenőrizzék az április 3-i magyarországi választások és az azzal egyidőben tartott „családvédelmi” népszavazás tisztaságát.

A lengyel think-tank ezzel csatlakozott két másik nemzetközi szervezethez, az EBESZ-hez és az ENEMO-hoz, amelyek szintén a magyar választások tisztaságát monitorozzák. A két szervezet már egy-egy időközi jelentést közzétett, amelyben több aggályt is megfogalmaztak: szerintük nem biztosított, hogy a jelenlegi választási rendszerben megőrizhető a választások tisztasága és igazságossága – a jelentésekről itt írtunk részletesen.

Nemzetközi megfigyelők: az igazságosság és a törvényesség elve is sérülhet az áprilisi választásokon

Nincsenek meg Magyarországon a jogszabályi keretek a választási csalás megelőzésére – olvasható az ENEMO nemzetközi választási megfigyelőcsoport időközi jelentésében. Az EBESZ időközi jelentése szintén az egyenlőtlen kampánylehetőségekre, a választókerületek szabálytalan kijelölésére és a levélszavazatok ellenőrizhetetlenségére figyelmeztet.

A kormányzati körök nyilatkozataikkal mintha már előre alá próbálnák ásni a külföldi megfigyelők hitelességét. Az EBESZ-misszió bejelentésekor Szíjjártó Péter külügyminiszter arra utalt, hogy „külföldi beavatkozások” várhatók a választásokon. Márciusban

a kormányközeli Alapjogokért Központ pedig az EBESZ-t baloldali elfogultságú Soros-szervezetnek nevezte,

a választási rendszerről kapcsolatos jelentéseit pedig álhíreknek.

Teljes abortusztilalmat, LMBTQ-mentes zónákat támogatnak

Ha valamire, akkor az Ordo Iurisra nem fogható rá a baloldali elfogultság. A 2013-ban alapított intézet egyfajta fundamentalista politikai kereszténységet képvisel, ellenzi többek között az abortuszt, az LMBTQ-jogokat és a válást is, és egyik fő célkitűzése az Isztambuli Egyezmény elfogadásának megakadályozása. Az intézet célja saját megfogalmazása szerint „a lengyel kultúra gyökerét képező jogi kultúra és szellemi örökség kutatása, valamint ezek népszerűsítése a közéletben és a jogrendszerben”.

Az Ordo Iuris Intézet először 2016-ban került a figyelem középpontjába, amikor egy törvénytervezetet dolgoztak ki az abortusz teljes betiltására.

A lengyel parlamentben is beterjesztett törvényjavaslat nemcsak az abortuszt végrehajtó orvosokat, de az abortuszon átesett nőket is büntette volna. A törvényt kezdetben a kormányzó Jog és Igazságosság Párt (PiS) is támogatta, később azonban az országszerte kirobbant tüntetések hatására leszavazta azt. Öt évvel később viszont már elfogadtak egy hasonló tartalmú törvényt, amelynek előkészítésében szintén szerepe volt az OI-nak.

Alternatív szerződéssel ásná alá a lengyel Ordo Iuris az Isztambuli Egyezményt

A nők elleni és a családon belüli erőszak megelőzéséről és felszámolásáról szóló Isztambuli Egyezmény elleni hosszú hadjárat történetét követjük nyomon ebben a nemzetközi újságírói együttműködésben készült cikksorozatban. Egy befolyásos, lengyel ultrakozervatív szervezet, az Ordo Iuris egy olyan új egyezményt szeretne, ami büntetné a nőket még a külföldön végzett abortuszok miatt is. Elfogadtatnának egy olyan család-definíciót is, amely kizárja az azonos neműek élettársi kapcsolatát. Lengyel politikusok azért lobbiznak, hogy más kelet-közép-európai országok is csatlakozzanak az új egyezményhez.

Ennek ellenére az Ordo Iuris más törvénytervezetek megalkotásában is együttműködött a PiS-szel. Az intézetnek emellett fontos szerepe volt abban, hogy a lengyel közéletben központi témává tette az „LMBTQ-ideológia” elleni küzdelmet. Olyannyira, hogy jelentős részben

az OI jogászai fogalmazták meg azokat a helyi önkormányzatok által elfogadott nyilatkozatokat, amelyekkel egyes lengyel városokat „LMBTQ-mentes övezetekké” nyilvánítottak.

A diszkriminatív határozatok miatt egyes érintett önkormányzatoktól az Európai Uniós forrásokat is megvonták, ezért több helyen is visszavonták az „LMBTQ-mentességet” elrendelő jogszabályokat.

Az Alapjogokért Központ partnere, de nem meghívásra jönnek

Néhány hónapja az Ordo Iuris Magyarországon is kapcsolatépítésbe kezdett. Ekkor jelentették be, hogy egy nemzetközi agytröszthálózatot hoznak létre Szövetség a Közjóért néven, amelyhez az Ordo Iuris mellett a fideszes szatellitszervezetként működő Alapjogokért Központ is csatlakozik, sőt, Szántó Miklós, az Alapjogokért Központ vezetője egyből a hálózat alelnöke is lesz, míg a Szövetség a Közjóért hálózat elnöke az Ordo Iuris igazgatója, Karolina Pawlowska lett. Szántó a bejelentéskor azt mondta, azért van szükség egy „nemzetközi keresztény-konzervatív hálózat” létrehozására, mert „egész Európában átfogó támadás alatt áll az »Isten, haza, család« gondolat”.

Külföldi szövetségesek, „civil” szervezetek segítik a genderideológia fantomjával hadakozó kormányt

Hogyan lett a „genderideológia” a magyar közélet legforróbb témája, és milyen hálózatokba kapcsolódnak Orbán Viktor körei ahhoz, hogy felszínen tartsák ezt a kitalált ellenfelet? Cikkünkben feltárjuk azokat a csatornákat, amiken keresztül az állam finanszírozza a genderellenes propagandát, bemutatjuk a genderellenes „civil” szervezetek politikai kapcsolatait, kitérünk a „genderideológia” fogalmának katolikus gyökereire és legelső magyarországi feltűnésére, Novák Katalin családminiszter nemzetközi „családvédelmi” hálózatainak orosz kapcsolódásaira, valamint arra az új hálózatra, amit a magyar genderellenes erők lengyel szövetségeseikkel immár Európában terveznek kiépíteni.


Érdekesség, hogy az együttműködés ellenére az Ordo Iuris választásfigyelő missziójáról nem közölt hírt a hazai az Alapjogokért Központ, sem más, a Fidesz holdudvarához tartozó szervezet. Az Átlátszó megkérdezte az Ordo Iuris sajtóosztáját, hogy a magyar kormány vagy más magyarországi szervezet meghívására vállalták-e a választás monitorozását. Weronika Przebierała, az intézet sajtószóvivője válaszul azt írta: „A Szövetség a Közjóért (ACG) tagjaként döntöttünk úgy, hogy részt veszünk a megfigyelő misszióban, amely annak egyik szervezője. Az ACG öt különböző európai ország civil szervezeteinek hálózata.”

Az ACG honlapja szerint jelenleg 5 szervezetet foglal magába, ezek közül az egyértelműen pártos kötődésű Alapjogokért Központ annyiban kakukktojásnak számít, hogy a többi szervezet kevéssé vesz részt a napi pártpolitikában. Ezek inkább alapvetően ideologikus agytrösztök vagy lobbiszervezetek, akik elsősorban a család- és egyházpolitikát érintő ügyekben nyilvánulnak meg – a közös pont a katolikus elköteleződés (bár formálisan nem kapcsolódnak az egyházhoz), az LMBTQ- és legfőképp az abortuszellenes nézetek.

A Budapest Pride szervezőivel is találkoznának

Az Átlátszónak nyilatkozva az Ordo Iuris szóvivője is azt mondta, megfigyelő missziójuk során egyenlő távolságot igyekeznek tartani az összes magyarországi párttól. „A lehető legtöbb politikussal, tisztviselővel, a média képviselőivel és a civil szervezetekkel fogunk találkozni. Célunk, hogy minél szélesebb képet kapjunk a magyarországi politikai életről” – mondta. Weronika Przebierała szerint

felkeresik „az összes országos politikai párt képviselőit”,

megemlítve a kormánypártok és az Egységben Magyarországért pártszövetség tagjai mellett a Mi Hazánk Mozgalmat és a Magyar Kétfarkú Kutya Pártot is.

A pártokon kívül a megfigyelők a média képviselőivel kezdeményeznek találkozókat, név szerint az RTL klub, az M1, a 444.hu, a 888.hu, a direkt36.hu és a Magyar Hang szerkesztőségével. Emellett civil szervezetek is szerepelnek a listájukon, itt megemlítették a TASZ jogvédő szervezetet, a K-Monitort, a kormányközeli Nézőpont kutatóintézetet, a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalmat, a Hit Gyülekezetét támogató Hit és Erkölcs Kulturális Alapítványt, valamint a Budapest Pride szervezőit.

LMBTQ, abortusz, oltás, Halloween

A monitorozásban az Ordo Iuris Intézet és a hozzá kapcsolódó Collegium Intermarium magánegyetem lengyel munkatársai mellett egyéb külföldi, szintén ultrakatolikus ideológiát képviselő szervezetek tagjai is részt vesznek. Az OI szóvivője név szerint említette például a spanyol Keresztény Jogászok Egyesületét (Asociación Española de Abogados Cristianos). A csoport eredetileg a „keresztényellenesnek” ítélt megnyilvánulások miatt indított perekről vált ismertté – 2012-ben egészen a spanyol Legfelső Bíróságig jutott egy Leo Bassi nevű humorista ellen folyó perük, akit azért idéztek bíróság elé, mert kiparodizálta a pápát.

A magyarországi misszióban részt vesznek a horvát Vigilare alapítvány munkatársai is. A csoport az abortusz- és LMBTQ-ellenes aktivizmuson túl két másik ügyben is hallat magáról.

A horvát szervezet oldalán a COVID-járvány idején erősen oltásszkeptikus tartalmak is megjelentek.

Lefordították például a LifeSiteNews nevű oldal ilyen témájú cikkeit – a LifeSiteNews 2020-21-ben számos hamis állítást terjesztett a járványról, amiért letiltották a nagyobb közösségimédia-platformokról. Az oltások mellett a csoport harcot hirdet az ellen is, ami szerintük a pogányság beszivárgását jelenti a társadalomba (pl. a Halloween). Egy alkalommal tiltakozó kampányt indítottak a horvát Lidl ellen, amiért az Halloween-termékeket árusított, ez ugyanis a Vigilare szerint valójában a pogányságot és a kannibalizmust népszerűsíti a gyerekeknek.

A magyarországi missziót szervező Ordo Iuris szóvivője az Átlátszónak azt mondta, „mi egy főként jogászokból álló szervezet vagyunk, és munkánk során a legfontosabb dolog a megbízhatóság. Az általunk szervezett misszióban ráadásul olyan szakemberek vesznek részt, akik tekintélyükkel garantálják az Európai Bizottság és a Velencei Bizottság által meghatározott normáknak megfelelő, megbízható jelentés elkészítését.”

A lengyel szervezet szóvivője azt ígérte, komolyan foglalkoznak majd olyan aggályokkal, mint a Fidesz-kampány és a kormányzati kommunikáció közötti határvonal elmosódása, a média látszólagos kormányzati ellenőrzése és az ellenzék korlátozott lehetőségei a kampányolásra és a médiában való megjelenésre.

„Tisztában vagyunk a médiaszabadsággal és a kampányfinanszírozással kapcsolatos kételyekkel. Ezért találkozni fogunk a koalíciós és az ellenzéki szervezetekkel, hogy megtudjuk, hogyan is néz ki ez valójában”

– mondta Weronika Przebierała az Átlátszónak.

Romló lengyel-magyar viszony Ukrajna miatt

Az elmúlt években a lengyel jobboldal – amelyhez végső soron az Ordo Iuris is köthető – az Orbán-kormány megbízható szövetségesének számított az európai politikában. Oroszország Ukrajna ellen indított inváziója azonban láthatóan kikezdte ezt a szövetséget, hiszen a lengyelek számára kényelmetlenné vált a magyar kormány sokéves oroszbarát politikája, amellyel a háború alatt sem szakított egyértelműen.

Március elején a Gazety Polskiej Klub, amely korábban mindig lengyel vendégtüntetőket szállított a fideszes Békemenetre, úgy döntött, idén kihagyja a budapesti programot, ehelyett otthon tartott békemenetet Ukrajna mellett. Szintén márciusban lemondták Áder János köztársasági elnök lengyelországi útját az ukrajnai háborúra hivatkozva. „Az idei évben a lengyel-magyar barátság napot március 18-19-én tartottuk volna Bochniában, de az Ukrajnában kitört háború miatt mindkét fél egyetértésével későbbi időpontra halasztottuk” – fogalmazott a lengyel szervező. „Közösen úgy gondoltuk, hogy miközben az ukránok heroikus küzdelmet folytatnak a megszállt szülőföldért, ez most nem megfelelő idő arra, hogy mi boldogan ünnepeljünk.” Az Azonnali.hu diplomáciai forrásokra hivatkozva azt írta, a halasztás egyik fő oka az volt, hogy oroszbarát magyar álláspont miatt Andrzej Duda lengyel köztársasági elnök nem akart magyar kollégájával mutatkozni nyilvánosan egy ilyen protokoll eseményen.

Orosz háborús bűnöket dokumentál az OI, de korábban őket is vádolták Kreml-kapcsolattal

Az Ordo Iuris szintén határozott Ukrajna-párti álláspontot vett fel a háború kitörésekor. A lengyel szervezet akciót is indított az orosz megszállók által elkövetett háborús bűnök megfigyelésére, ezeket a stopwarcrimes.org weboldalon gyűjti össze (ugyanitt petícióban követelik Vlagyimir Putyin orosz elnök bíróság elé állítását).

A szervezetet ezzel együtt korábban többször vádolták orosz kötődéssel. 2013-ban az Ordo Iuris Alapítvány hat másik lengyelországi szervezettel együtt aláírt egy nyilatkozatot, amely a „homoszexuális propagandát” tiltó orosz törvényt támogatta. Az OI emellett együttműködött a Családok Világkongresszusával – ez a szervezet korábban Budapesten is tartott konferenciát,

a rendezvényein Orbán Viktor és Novák Katalin is felszólalt, Lengyelországban viszont főleg azért kritizálták, mert az egyik alapítója egy orosz oligarcha Vlagyimir Jakunyin.

Kulturális fegyverkezés: Moszkva morális felsőbbrendűséget hirdet a „hanyatló” Nyugattal szemben

Az orosz katonai expanzió után az európai társadalmakat a Kreml eurázsiai „kulturális expanziója” is fenyegeti. A Moszkvát és Putyint a konzervativizmus védőbástyájának vagy vezetőjének beállító hivatalos ideológia a kereszténység, a haza, a család „szentháromságára” hivatkozva növeli geopolitikai befolyását a térségben – miközben támaszkodik az euroszkeptikus szélsőjobboldali (vagy éppen szélsőbaloldali) kis pártokra, mozgalmakra.


Emiatt a kapcsolat miatt 2019-ben Marta Lempart lengyel nőjogi aktivista az Ordo Iurist „Kreml által finanszírozott fundamentalistáknak” nevezte, amire válaszul a szervezet jogászai becsületsértésért beperelték. A bíróság nekik adott igazat, és ítéletében megtiltotta, hogy Kreml-finanszírozta szervezetnek nevezhessék az OI-t.

Az ügyről szóló cikkben az oko.press lengyel oknyomozó portál azt írta: az Ordo Iuris az ítélet ellenére máskor is kapcsolatba került orosz szereplőkkel. Lengyel sajtóértesülések szerint 2016 körül az Ordo Iuris együttműködött az Agenda Europa nevű, ultrakonzervatív szervezeteket tömörítő informális hálózattal, egyes lengyel médiumok szerint tagjai is volt a csoportosulásnak – az OI tagadja, hogy tagja lenne ennek a hálózatnak. Az Agenda Europa többek között Oroszországból is kapott pénzt, és nem is akárhonnan: egyik szponzora Konsztantyin Malofejev orosz oligarcha, a Katehon nevű orosz think-tank vezetője, amely Putyin egyik főideológusának, Alekszandr Duginnak az írásait is terjeszti. 2014-ben bizonyítékok jelentek meg arra is, hogy Malofejev tanácsokkal segítette a donyecki oroszpárti fegyvereseket, Ukrajnában pedig nyomozás indult ellene, mert a gyanú szerint pénzzel is támogatta a lázadókat. Malofejev emiatt 2014 óta szerepel az Európai Unió szankciós listáján.

Zubor Zalán

Címlapkép: Az Ordo Iuris intézet és az Alapjogokért Központ tagjai magyarországi rendezvényen (forrás:  Alapjogokért Központ Facebook-oldala)

Adj szja 1%-ot, hogy megtudd, mire megy el az adód 99 százaléka! Átlátszónet Alapítvány: 18516641-1-42 from atlatszo.hu on Vimeo.

Megosztás