átláthatóság

Tízmilliókat költött a kormány titkos tanácsadókra, nem tették közzé a szerződéseket

Kormányközeli figurák akár több tízmillió forintos tanácsadói szerződéseket kaptak céges érdekeltségeiken keresztül a kormánytól. Köztük van Fellegi Tamás egykori miniszter, Törcsi Péter volt KDNP-s képviselőjelölt, valamint Schillinger Erzsébet, az első Orbán-kormány miniszterelnökségi sajtófőnöke. A megbízások közös jellemzője, hogy noha közpénzből fizetik őket, a szerződéseket a kormány nem tette közzé a közérdekű adatokról szóló törvény szerint, pedig ez kötelessége lett volna.

Lazán bánik a kormányzat a közpénzből fizetett szerződésekre vonatkozó közzétételi szabályokkal, ha haverok tanácsadói megbízásairól van szó. Az Átlátszó ismeretei szerint ugyanis az érdekeltségükbe tartozó cégeken keresztül három különböző kormányközeli személy is tanácsadói szerződéseket kötött kormányszervekkel a közelmúltban. Ám ezeknek a szerződéseknek az adatait hiába kerestük az Orbán-kormány közérdekű adatok közzétételére szolgáló felületén.

Rejtély, hogy a kormányzat milyen okból rejtegeti ezeket a szerződéseket. Ahogy az is, hogy vajon hány hasonló megbízás van még, aminek a létezéséről nem tud a mindezeket adóforintjaikkal finanszírozó állampolgárok tág közössége.

Fellegi Tamásék elemeznek

Az egyik ilyen megbízást információink szerint a Miniszterelnökség adta a Fellegi Tamás érdekeltségébe tartozó Euroatlantic Kft.-nek, hogy 2021. év során tanácsokkal lássa el Gulyás Gergely miniszterelnökségi minisztert.

A miniszterelnökségi megbízást ismereteink szerint Fellegiék közbeszerzési eljárás nélkül nyerték el. A 12 hónapra szóló szerződés értéke mintegy nettó 40 millió forint volt. Úgy tudjuk, hogy a megbízás keretében három fő dolgozott azon, hogy az európai uniós folyamatokat nyomon kövessék, azokat Gulyásnak elemezzék, és a döntéseihez szükséges tanácsokkal szolgáljanak. Ehhez hozzátartozott az is, hogy az uniós tagállamok vállalati érdekeit és az uniós intézményekben érdekelt szereplők hálózatát is feltérképezzék.

A Euroatlantic csapata, a középpontban Fellegi Tamás (forrás: euroatlanticconsulting.com)

Információink szerint az időközben zrt.-vé átalakult Euroatlantic az idei évre is elnyert egy hasonló megbízást. Ennek a szerződésnek az értéke is 40 millió. De jelentős változás, hogy a cég ezúttal már Ágostházy Szabolcsot, a Miniszterelnökség európai uniós fejlesztésekért felelős államtitkárát segíti tanácsaival. Az is változás, hogy míg a megelőző évben erre még nem terjedt ki a tanácsadás, Fellegiék idén már a 2021–2027-es EU-s költségvetést érintő tanácsokat is adnak. Korábban a Magyar Hang írt arról, hogy az Euroatlantic az Innovációs és Technológiai Minisztériumnak is adott tanácsokat.

A jogi és politológiai végzettségű Fellegi onnan ismeri a kormányelitet, hogy annak idején a Fidesz-keltető Bibó István szakkollégium kurzusvezető tanára volt. Fellegi 2010–2012 között, a második Orbán-kormány idején fejlesztési miniszteri, majd IMF-kapcsolattartásért felelős tárca nélküli miniszteri pozíciót is betöltött.

Hiába kerestük, a Fellegi érdekeltségét érintő egyik megbízás nyomát se találtuk a Miniszterelnökség által közérdekű adatként közzétett szerződésekről szóló listákban. Külön érdekesség, hogy miközben általában véve a szerződések alapadatait a törvény szerint 60 nappal a megkötésük után nyilvánosságra kell hozni, a Miniszterelnökség legutolsó ilyen listája még tavaly decemberben született, vagyis több mint 80 napos.

Itt az adat, hol az adat

Kérdéseinkre a Miniszterelnökség nem válaszolt. Fellegi Tamás telefonon azt mondta az Átlátszónak: minden megbízásukat üzleti titokként kezelik, közérdekű adatokkal kapcsolatban forduljunk a Miniszterelnökséghez. Újabb kérdésünkre azt válaszolta, hogy nem tudja, ezek a konkrét megbízások közérdekű adatnak minősülnek-e.

Pedig ismereteink szerint mindkét szerződés szövegében szerepel, hogy a közérdekű adatokra vonatkozó törvényi rendelkezések miatt „a szerződés lényeges tartalmáról szóló tájékoztatást, illetőleg a nyilvánosságra hozatalt Megbízó még az üzleti titokra hivatkozással sem tagadhatja meg”. Ez a csavaros megfogalmazás azt látszik jelenteni, hogy ha valaki kifejezetten kéri, akkor a szerződést az Infotörvény miatt muszáj kiadnia a kormánynak. Jó kérdés, hogy miképpen kérhetné ki valaki pont ezt a szerződést, ha a megbízás létezésére utaló alapvető adatokat a kormány az erre vonatkozó törvényes kötelezettsége dacára sem teszi közzé.

A kulturális örökség védelme

Nem találtuk a Miniszterelnökség szerződéslistáiban azt a megbízást sem, amelyet információink szerint a legmagasabb kormányszerv a Schillinger Erzsébet érdekeltségébe tartozó Gate Open Kft.-nek adott tavaly júniusban.

Schillinger Erzsébet az első Orbán-kormány idején a Miniszterelnöki Hivatal sajtófőnöke volt, később a fideszes Pokorni Zoltán polgármester vezette XII. kerületben kiadott Hegyvidék újság főszerkesztője lett.

Schillinger érdekeltségében álló vállalkozás már 2019-ben is elnyert egy összesen 5,4 millió forint értékű PR-tanácsadói megbízást a Miniszterelnökségtől – ennek a szerződésnek a nyomát még fel lehet lelni a szerződéslistákban.

forrás: szantograf.hu

A havi bruttó 555 ezer forint értékű megbízás arról szólt volna, hogy Schillinger személyesen adjon tanácsokat Gulyás Gergelynek sportdiplomáciai és a kulturális örökség védelmével kapcsolatos kérdésekben. Azért csak volna, mert Schillinger, akit telefonon értünk el, azt mondta, hogy noha valóban aláírt egy ilyen szerződést, személyes okokból azóta visszamondta a megbízást. A Miniszterelnökség nem válaszolt a megbízással kapcsolatos kérdéseinkre.

44 millió az elemző érdekeltségének

Törcsi Péter a harmadik olyan kormányközeli személy, akinek az érdekeltsége tanácsadói megbízást kapott. Információink szerint Törcsi érdekeltségét, a Clavis Consulting Kft.-t az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) bízta meg azzal, hogy derítse ki: mennyi csorgott vissza a 2004–18 között Magyarországra érkező EU-s pénzekből más tagállamok, elsősorban Németország vállalataihoz. Törcsinek a fejlesztéspolitikáért felelős akkori államtitkárnak, Vartus Gergelynek kellett referálnia. Ismereteink szerint a Clavisszal 2020 legvégén szerződtek, a megbízás tavaly november végén járt le. A cég összesen nettó 44 millió forintot számlázhatott a minisztériumnak.

Törcsi Péter, aki korábban a kisebbik kormánypárt jelöltjeként a Fidesz-KDNP országgyűlési választási listáján szerepelt 2014-ben, ma a kormányközeli Alapjogokért Központ kutatási igazgatója. Az Alapjogokért Központ pénzügyeiről itt írtunk bővebben.

Törcsi Péter (forrás Földházi Árpád/alapjogokert.hu)

Az ITM nem válaszolt a kérdéseinkre. Törcsinek az asszisztensén keresztül hagytunk üzenetet, de a férfi azóta nem kereste kollégánkat. Az ITM közzétett szerződéslistáiban hiába kerestük a megbízás nyomát annak ellenére, hogy abban ismereteink szerint szerepelt az, hogy a minisztérium „a szerződés megnevezését, típusát, tárgyát, a szerződést kötő Felek nevét, a szerződés értékét, időtartamát, valamint az említett adatok változásait a szerződés hatályba lépését követően közzéteszi a www.kormany.hu honlapon”.

Sarkadi Nagy Márton

A cégadatokat az Opten Kft. szolgáltatta. Címlapkép: Orbán Viktor miniszterelnök és Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter beszélget az Új Széchenyi Terv (ÚSZT) bemutató tájékoztatóján, a Budapest Marriott Hotelben 2011. január 14-én (forrás: MTI/Kovács Attila)

Adj szja 1%-ot, hogy megtudd, mire megy el az adód 99 százaléka! Átlátszónet Alapítvány: 18516641-1-42 from atlatszo.hu on Vimeo.

Megosztás