közpénzégetés

Kétszázmillióba került az Alapjogokért Központ hazafias kampánya, Balásy cégei a kivitelezők

Igazi NER-gyöngyszem az a kampány, amelyet még augusztusban indított az Alapjogokért Központ. A projekt a Rogán Antalhoz tartozó Nemzeti Kommunikációs Hivatal égisze alatt, a KESMA elnöke által vezetett Jogállam és Igazság Nonprofit Kft. megrendelésére, a „kék plakátos” Balásy Gyula cégei kivitelezésében zajlott. Most az is kiderült, mennyiért. 

Támogatási kampány

 

„Igazság, erő, felemelkedés! – Együtt tesszük naggyá a Kárpát-medencét!” – ezzel a címmel indított kampányt nyár végén az Alapjogokért Központ. A K-Monitor most rábukkant a vállalkozói keretszerződésre, amely szerint a „Hegymenet” munkacímet viselő projekt fő eleme volt az a 3 perces kisfilm, amely a magyarság több mint ezer éves történelmének meghatározó eseményeit dolgozza fel. A kisfilmhez médiamegjelenést és egy honlapot is terveztek.

A hvg.hu már szeptemberben rákérdezett, mennyit költöttek a videó elkészítésére, azonban a szervezettől nem kaptak választ. Egy iparági forrás viszont az nyiltakozta a lapnak, hogy nagyjából 150 millió forintba kerülhetett. Nem sokat tévedett: a szerződés szerint nettó 196 millió forint volt a felhasználható összeg.

A projekt megrendelője az Alapjogokért Központ mögött álló Szánthó Miklós vezette Jogállam és Igazság Nonprofit Kft., a nyertes kivitelezők pedig Balásy Gyula cégei, a New Land Média Kft. és Lounge Desing Kft. voltak.

A szerződés szerint a kommunikáció célcsoportjai „a magyar társadalom egésze, különös tekintettel a gyermekektől az idősekig, a városi és vidéki lakosság, valamint a magyar történelem és a magyar nemzet sorsa iránt érdeklődő közönség”.

A kampány egyik plakátja. Forrás: az Alapjogokért Központ Facebook oldala

A szervezet elnöke, Szánthó Miklós a Klubrádiónak korábban azt mondta, a kampány nem militáns, hanem szemléletformáló, a videónak pedig pozitív és szerethető üzenete van. Mégpedig az, hogy „a múlt viszontagságain felülemelkedve össze kell fogniuk a Kárpát-medence népeinek, hogy újra naggyá tegyék magukat.”

A K-Monitor rámutatott: a kampányt a Rogán Antal alá tartozó Nemzeti Kommunikációs Hivatal (NKOH) az állami szervek kampányaival közös eljárásban közbeszereztette – „nyilván azért, mert közpénzből készült” – fogalmaz a szervezet. A nyertes kivitelező pedig – egy versenykorlátozó keretszerződés miatt – csak ugyanaz a két cég lehetett, amely az összes állami kampányt szállítja a kék plakátoktól az országimázsig.

Balásy Gyulai cégeiről itt írtunk bővebben:

Budai luxusvillába költöztek a kormánypropagandából meggazdagodott Balásy Gyula reklámcégei – drónvideó

A kormányzati propagandakampányokat évi több tízmilliárd forintért lebonyolító New Land Media Kft. és Lounge Design Kft. székhelye 2019 októbere óta egy rózsadombi ingatlan, melyet a cégek tulajdonosa, Balásy Gyula vásárolt meg. A korábban panzióként működő hatalmas villa felújítása jelenleg is tart – drónvideón mutatjuk az épületet. [featuredbox text=

A K-Montitor azt is hangsúlyozta, hogy NKOH-t a költségcsökkentés jelszavával hozták létre, honlapjukon így írnak magukról: céljuk, hogy „a Kormány irányítása vagy felügyelete alá tartozó költségvetési szervek (…) olyan kommunikációs tevékenységet végezzenek, amely összhangban áll a kormányzati kommunikációs célokkal.”

Ez azonban akkor azt is jelenti, hogy az Alapjogokért Központ a Kormány irányítása vagy felügyelete alá tartozik.

Arról, hogy mennyire tekinthető civil szervezetnek az Alapjogokért Központ, itt írtunk részletesebben:

Így pénzel a Fidesz egy álcivil szervezetet, ami aztán „független civilként” védi a kormányt

Alapjogokért Központ / Facebook Az Alapjogokért Központ a kormánypártokhoz köthető munkatársakkal, (mindeddig) átláthatatlan pénzügyi háttérrel, fideszes pártpénzből működik, de az alapjogok helyett a kormányt védi. Cikkünkben feltárjuk, hogyan finanszírozza a Fidesz egy fedőcégen keresztül a médiában független civilként tetszelgő szervezetet. Bónusz: a szervezet igazgatója gyanús körülmények között kapott közpénzből finanszírozott ösztöndíjat Amerikába.

Katus Eszter

Nyitókép: készüljetek.hu 

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42

  • ikon

    Kriptovalutával

    Küldd az adományod erre a címre: commerce.coinbase.com/checkout/3705feb7-b5a9-4ee4-b8b5-4ee9daf170a2