koronavírus

Százmilliárd forintot meghaladó összeget költ húsz uniós ország laborberendezésekre

Magyarország és további 19 uniós ország közbeszerzését koordinálta az Európai Bizottság. A cél, hogy a tagállamok kedvező áron jó minőségű termékekhez jussanak a koronavírus elleni védekezés során. Ez már nem az első ilyen együttműködés.

Az Európai Unió 20 országát érintő, nettó 352,8 millió euró, azaz nagyjából 116 milliárd forint értékű közbeszerzési eljárást folytattak le az új koronavírus (Covid19) diagnosztizálásában használt laboratóriumi berendezések beszerzésére – derül ki az uniós közbeszerzési értesítőből.

Az eljárás „előre nem látható események által kiváltott rendkívüli sürgősségre” hivatkozva tárgyalásos volt.

A pályázati felhívás tárgya az új koronavírus (Covid19) diagnosztizálásában használt laboratóriumi berendezések beszerzése. A szerződés 97 tételből áll, hat kategóriába csoportosítva, beleértve a mintagyűjtési és -szállítási berendezéseket, tesztkészleteket, diagnosztikai reagenseket, laboratóriumi gépeket és egyéb laboratóriumi berendezéseket és eszközöket.

Rákérdeztünk az Európai Bizottság budapesti sajtóreferensénél, pontosan ki állja a költségeket.

Felix Bubenheimer érdeklődésünkre elmondta, hogy egy olyan közös közbeszerzési eljárásról van szó, amelynek során az Európai Bizottság (EB) a részt venni kívánó tagállamokkal kötött megállapodást, és az általuk jelzett beszerzési igények alapján írja ki a közbeszerzési pályázatot, majd bonyolítja le az ajánlatok értékelését. Vagyis az EB koordinációs feladatokat lát el abból a célból, hogy például nagyobb összmennyiség révén kedvezőbb feltételekkel tudják a tagállamok a szóban forgó eszközöket beszerezni.

A közös szerződés keretében ezután maguk a tagállamok vásárolják meg és fizetik ki az általuk beszerezni kívánt eszközöket.

A Bizottság eddig több (akár egyszerre 25) tagállam részvételével négy közbeszerzési pályázatot tett közzé orvosi felszerelések (február 28-án kesztyűk és sebészi köpenyek, március 17-én szem- és légzésvédő egyéni védőeszközök, illetve lélegeztetőgépek és légzőkészülékek, míg március 19-én laboratóriumi berendezések és eszközök, köztük tesztkészletek) beszerzésére.

Március 19-én a Bizottság javaslatot tett egy közös európai stratégiai rescEU-készletre, amely olyan orvosi felszerelések készletfelhalmozására irányul, mint a lélegeztetőgépek, az egyéni védőeszközök, a többször használható maszkok, a vakcinák, a terápiás eszközök és a laboratóriumi felszerelések. A Bizottság a készletfelhalmozás költségeinek száz százalékát finanszírozza, és emellett az eszközök elosztását is irányítani fogja annak érdekében, hogy azok oda jussanak el, ahol a legnagyobb szükség van rájuk.

Korábban arról is döntés született, hogy a tagállamok és az Egyesült Királyság kérelmének megfelelően az orvosi eszközök és védőeszközök harmadik országokból történő behozatala esetében ideiglenesen felfüggeszti a vámokat és az áfát. Ez megkönnyíti az orvosok, betegápolók és betegek számára rendkívül fontos orvosi felszerelések behozatalának finanszírozását.

Katus Eszter

Címlapkép: Szentmártonkáta, 2020. május 12. Mintát vesznek a koronavírus-szűrések elvégzésére kijelölt egyik helyszínen, a szentmártonkátai polgármesteri hivatalban 2020. május 12-én. A koronavírus-szűrőprogramban a Semmelweis, a debreceni, a szegedi és a pécsi egyetem vesz részt. A programba 17 ezer 780 embert hívtak meg véletlenszerűen kiválasztva. Ők életkorra, nemre és regionálisan is reprezentálják a magyar társadalmat. (fotó: MTI/Máthé Zoltán)

Ha már egyszer itt vagy…
Az Átlátszó nonprofit szervezet: cikkeink ingyen is olvashatóak, nincsenek állami hirdetések, és nem politikusok fizetik a számláinkat. Ez teszi lehetővé, hogy szabadon írhassunk a valóságról. Ha fontosnak tartod a független, tényfeltáró újságírás fennmaradását, támogasd a szerkesztőség munkáját egyszeri adománnyal, vagy havi előfizetéssel. Kattints ide a támogatási lehetőségekért!

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42