közbeszerzés

Uniós pénzből kapnak halottszállító járműveket, laboratóriumi és bonctermi eszközöket a vidéki kórházak

A koronavírus-járvány európai kitörése előtt, február 10-én indított közbeszerzési eljárást az egészségügyi intézmények részére állami pénzből eszközöket biztosító Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK) tetemhűtő rendszerek bővítésére. Az európai tenderértesítőben is közzétett hirdetmény szerint többek között 10 db, tetemek szállítására alkalmas, új szállítókocsit készülnek beszerezni, és különböző eszközökkel fejleszteni a holttestek tárolására szolgáló létesítményeket. A beszerzéseket kiemelt projektként valósítja meg az ÁEEK, vagyis felmentést kaphat a szokásos közbeszerzési szabályok alól.


Támogasd az Átlátszót szja 1% felajánlásával! Adószám: 18516641-1-42 Átlátszónet Alapítvány

Most az a kérdés, hogy mivel foglalkozik Brüsszel? Az velünk foglalkozik, pedig a vírussal kellene meg a betegséggel. Én nem akarok belebeszélni az ő dolgukba, de azért itt mégiscsak emberéletekről van szó. Én nem tudom, milyen emberek ülnek ott, de én azt tudom, hogy itt, Budapesten, nekünk minden magyar élet elvesztése fáj – közösen is, mindannyiunknak meg nekem, személyesen is. Nem lehet az embernek fontosabb dolga, minthogy azzal törődjön, hogy hogyan mentse az életeket. Ehhez összefogás, együttműködés kell. Minél jobban együttműködünk, annál több életet tudunk megmenteni. Ott valami más divat van. Brüsszelben ülnek valami buborékban, és osztják az észt ahelyett, hogy mentenék az életet. mondta április 3-án a Kossuth Rádióban Orbán Viktor, aki korábban azt is kijelentette a koronavírus-helyzet kapcsán, hogy nem megyünk Brüsszelbe kérni, mi magunk megoldjuk majd ezt a problémát.

Úgy tűnik, azért mégis szükség van brüsszeli segítségre. Az uniós pénzek felhasználása során előforduló visszaéléseket több mint két éve heti sajtótájékoztatókon feltáró független országgyűlési képviselő, Hadházy Ákos az Átlátszó kérdésére így kommentálta ezt a közbeszerzést:

„A legnagyobb aljasság, ahogyan a miniszterelnök a Türk Tanácsnak hálálkodik százezer maszkért, miközben még úgyis csak az EU-százmilliárdoknak köszönhetjük, hogy egyáltalán működik az egészségügyünk, hogy a pénz jó része manipulált közbeszerzéseken folyt el.”

A februárban kiírt tendert az EFOP-2.2.0-16-2016-00007 számú, „Diagnosztikai és orvosi laboratóriumi hálózat infrastrukturális feltételeinek javítása” című projekt keretében bonyolítja az ÁEEK. Az intézmény honlapja szerint az összesen 9,8 milliárd forint összegű projekt célja az orvosi laboratóriumi hálózat és a patológiai rendszer infrastrukturális feltételeinek javítása, 30 kórházban bonctermek és kegyeleti helységek felújítása, a diagnosztikai értékelések megkönnyítése, s hogy jelentősen megnöveljék a lakosság egyenlő eséllyel történő hozzáférését a diagnosztikai szolgáltatásokhoz azáltal, hogy a kevésbé fejlett régiók 44 városában végeznek fejlesztéseket.

Az ÁEEK által közölt információk szerint a projekt befejezési dátuma 2021. április 30., és mostanáig már – egyéb fejlesztések mellett – 43 ÁEEK fenntartású intézményben található patológiai osztály infrastruktúrájának korszerűsítésé történt meg, továbbá 304 db patológiai berendezés került leszállításra 37 megvalósítási helyszínre.

Az uniós projekt keretében a mostani közbeszerzés során az alábbi eszközökkel fejlesztik a vidéki kórházakat:

  • 10 db, tetemek szállítására alkalmas, új szállítókocsi több vidéki kórház részére:

Mohácsi Kórház, Somogy Megyei Kaposi Mór Oktató Kórház (Kaposvár), Szigetvári Kórház, Tolna Megyei Balassa János Kórház (Szekszárd), Dr. Kenessey Albert Kórház-Rendelőintézet (Balassagyarmat), Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház – Vásárosnaményi Kórház, Magyar Imre Kórház (Ajka), Veszprém Megyei Tüdőgyógyintézet (Farkasgyepű), Állami Szívkórház Balatonfüred, Keszthelyi Kórház.

  • 1 db 16 férőhelyes teremhűtőt; 1 db 20 férőhelyes teremhűtőt; 1 db 4 szintes állványt tálcával (kadáver (holttest) tárolóba); 1 db 4 szintes konzolos állványzatot tálcával; 54 db rozsdamentes tálcát; 7 db 4 szintes görgősoros állványzatot tálcával; 5 db elektrohidraulikus működtetésű emelőkocsit normál emelési magassággal; 1 db elektrohidraulikus működtetésű emelőkocsit extra emelési magassággal; 9 db hűtőgépészet cserét; 4 db láb működtetésű hidraulikus emelőkocsit normál emelési magassággal; 2 db rozsdamentes, görgősoros állványzatot tálcával kapnak az alábbi intézmények:

Bács-Kiskun Megyei Kórház kiskunfélegyházi telephelye, Kiskunhalasi Semmelweis Kórház, Orosházi Kórház, Siófoki Kórház-Rendelőintézet, Tolna Megyei Balassa János Kórház (Szekszárd), Kazincbarcikai Kórház Nonprofit Kft., Jászberényi Szent Erzsébet Kórház, Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház – Vásárosnaményi Kórház, Magyar Imre Kórház (Ajka), Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház (Székesfehérvár), Karolina Kórház-Rendelőintézet (Mosonmagyaróvár), Markusovszky Egyetemi Oktatókórház (Szombathely), Zala Megyei Kórház (Zalaegerszeg)

Ugyanebben a hirdetményben vár ajánlatokat az ÁEEK 1 db 3 férőhelyes fakkos hűtő, 4 db 4 férőhelyes fakkos hűtő, 4 db lábműködtetésű hidraulikus emelőkocsi, normál emelési magassággal, 1 db elektrohidraulikus működtetésű emelőkocsi, normál emelési magassággal, 1 db 3 szintes széles állvány vásárlására is a következő egészségügyi intézmények részére:

Békés Megyei Központi Kórház – Pándy Kálmán Tagkórház (Gyula), Orosházi Kórház, Dombóvári Szent Lukács Kórház , Tolna Megyei Balassa János Kórház (Szekszárd), Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktató Kórház (korábban Semmelweis) (Miskolc), Markhot Ferenc Oktatókórház és Rendelőintézet (Eger), Szent Lázár Megyei Kórház (Salgótarján), Mezőtúri Kórház és Rendelőintézet (Mezőtúr), Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház – Fehérgyarmati Kórház és Gyógyfürdő (Fehérgyarmat), Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház, Nyíregyháza (Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Egészségügyi Szervezési és Szolgáltató Holding Nonprofit Zrt. (EH Zrt.)), Batthyány Kázmér Szakkórház (Kisbér), Csolnoky Ferenc Kórház (Veszprém), Veszprém Megyei Tüdőgyógyintézet (Farkasgyepű), Állami Szívkórház Balatonfüred, Keszthelyi Kórház, Kanizsai Dorottya Kórház, Soproni Erzsébet Oktató Kórház és Rehabilitációs Intézet.

További 4 db 8 férőhelyes fakkos hűtő, 1 db elektrohidraulikus működtetésű emelőkocsi, extra emelési magassággal, 1 db elektrohidraulikus működtetésű emelőkocsi, normál emelési magassággal, 2 db lábműködtetésű hidraulikus emelőkocsi kerül majd több kórházba az EU-s finanszírozású projektnek köszönhetően:

Pándy Kálmán Megyei Kórház – Szeghalmi Fekvő- és Járóbeteg Ellátó Egysége, Dombóvári Szent Lukács Kórház- Pincehelyi telephely, Nagyatádi Kórház, Somogy Megyei Kaposi Mór Oktató Kórház (Kaposvár), Almási Balogh Pál Kórház (Ózd), Bugát Pál Kórház (Gyöngyös), Dr. Kenessey Albert Kórház-Rendelőintézet (Balassagyarmat), Margit Kórház Pásztó , Gróf Tisza István Kórház (Berettyóújfalu), MÁV Kórház és Rendelőintézet (Szolnok), Vaszary Kolos Kórház (Esztergom), Gróf Eszterházy Kórház és Rendelőintézeti Szakrendelő (Pápa), Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház – Mór telephely, Szent László Kórház Sárvár

A projekt keretében 1 db 24 férőhelyes fakkos hűtőt; 1 db 57 férőhelyes fakkos hűtőt; 1 db elektrohidraulikus működtetésű emelőkocsit, extra emelési magassággal; 2 db lábműködtetésű hidraulikus emelőkocsi kerül a Bács-Kiskun Megyei Kórház kalocsai telephelyére és a Szent Borbála Kórházba Tatabányára.

Horn Gabriella

Címlapfotó: A Fõvárosi Önkormányzat Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház boncterme. A felvétel 2011. március 9-én készült. MTI Fotó: Máthé Zoltán

Adj 1 százalékot az Átlátszónak! Adószám: 18516641-1-42 Átlátszónet Alapítvány
Az Átlátszó nonprofit szervezet: cikkeink ingyen is olvashatóak, nincsenek állami hirdetések, és nem politikusok fizetik a számláinkat. Ez teszi lehetővé, hogy szabadon írhassunk a valóságról. Ha fontosnak tartod a független, tényfeltáró újságírás fennmaradását, támogasd a szerkesztőség munkáját egyszeri vagy rendszeres adománnyal, vagy az szja 1 százalékod felajánlásával!

Megosztás