agrárszektor

Tehetős, politika-közeli városi vállalkozók a földprogram fő nyertesei Baranyában is – itt az újabb Ángyán-jelentés

Nem a falvak vagy a tanyák népe, hanem például polgármester, alpolgármester, számos önkormányzati képviselő, több pártot is megjárt, Fidesz-közeli nagygazda, a megyei közgyűlés Fidesz-KDNP által delegált volt tagja, kormányzat-közeli milliárdos nagyvállalkozó, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara magyar–kínai tagozatának elnöke is jól járt a földárveréseken – állítja Ángyán József legújabb jelentése, melyben a volt államtitkár a Baranya megye állami földárverések adatait elemzi.

A második Orbán-kormány egykori vidékfejlesztési államtitkára 2015 óta készít tanulmányokat a 2015 novembere és 2016 júliusa között lebonyolított „Földet a gazdáknak!” program gyakorlatáról. A baranyai tanulmány a tizenkettedik jelentés, Ángyán mostanra a teljes elárverezett terület több mint négyötödét feldolgozta és közzétette, a teljes munkát az országos összegző tanulmánnyal jövőre tervezi befejezni.

Az ezekben a dokumentumokban foglalt információ egy része ugyan köztudott, mégis nagyon fontosak az Ángyán-jelentések, mert “a földbérleti pályáztatás és az árverések átláthatatlanul, tisztességtelenül, jogszabályellenesen, alkotmányellenesen, a természeti értékeinket is megkárosítva zajlottak, s ha valaha egy tisztességes kormány ezt megpróbálja majd rendbe hozni, meglesznek az adatok a visszaélések felderítéséhez” – nyilatkozta egy a földügyekről írt korábbi cikkünkben a volt államtitkár feltáró munkáját is segítő Greenpeace környezetvédő szervezet agrár témavezetője, Rodics Katalin.

A New York Times után az Euronews is utánajárt a termőföldmutyinak Magyarországon

A gazdák közül van, aki belehalt a csalódásba, mások felszámolták a gazdaságukat, sokan legeltetés helyett egész éven át fedett karámban kénytelenek tartani a megmaradt állataikat – ezt tapasztaltuk novemberben, amikor négy évvel a föld nélkül maradt hortobágyi gazdákról szóló riportunk után az Euronews riporterével visszamentünk a helyszínre.

Baranya megyében az elkelt megyei földterület több mint 57%-át, mintegy 4.900 hektárt nem a kormánypropagandában szereplő kis, vagy közepes családi gazdaságok, hanem 49 nyertes árverező nevén 27 nagy érdekeltség szerezte meg. Az „alsóházi” – 20 hektár alatti területet szerző – 75 érdekeltség, a nyertes érdekeltségek közel 46%-a eközben csupán a területek alig 7%-ához jutott.

Bár a kormányzati propaganda szlogenje szerint „a föld azé a helyben élő földművesé legyen, aki azt megműveli”, a helybeli gazdálkodó családok elől Baranya megyében az árverezett területek több mint négyötödét más településen élő, tőkeerős árverezők szerezték meg. Van olyan település, például Sumony, ahol az 554 hektár elárverezett állami terület szinte teljes egészére, 506 hektárra külső árverezők tettek nyertes árajánlatot.

Az árveréseken földhöz jutottak között vannak milliárdos nagyvállalkozók, gépjármű-, alkatrész-, üzemanyag-, dohányáru-, étel- és/vagy ital-kereskedők, építési/szerelési vállalkozók, közgazdászok, adószakértők, könyvvizsgálók, könyvelők, vendéglátósok, vadászatszervező, szoftverfejlesztő számítástechnikus, informatikus, hidrogeológus és tanító is. Sőt, akad köztük jónéhány politika-közeli szereplő, polgármester, alpolgármester és számos önkormányzati képviselő is.

Ráadásul az úgynevezett „helybeliek” között találunk olyan cégtulajdonosokat is, akik – a földforgalmi törvény abszurd szabályozása folytán, lakhelyüktől és foglalkozásuktól függetlenül – cégük székhelye jogán válhattak úgy „szerzőképes helyi földművessé”, hogy helyben akár sohasem jártak és/vagy a mezőgazdaságot hírből is alig ismerik. Ezen túl egy részük nemcsak, hogy nem helybeli, hanem az elárverezett terület közel 13%-át a kormányhatározatban rögzített 20 km-nél is nagyobb, átlagosan 38 km távolságban lakó árverezők nyerték el, köztük pl. 87 ha szántót, több mint 100 km távolságból, Nagykanizsáról egy kormányzat-közeli milliárdos nagyvállalkozó, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara magyar–kínai tagozatának elnöke szerezte meg.

Ángyán József szerint e megye adatai is cáfolják azokat a kormányzati állításokat is, amelyek szerint „versenyben kialakult piaci áron” jutottak a nyertesek az állami földterületekhez. A megyei területek több mint 67%-a licitálás nélkül, kikiáltási áron kelt el. Ez annak is tulajdonítható, hogy a területek közel egyharmadát olyan nagy méretű (50-170 hektáros) birtoktestek formájában hirdették meg, amelyeknek akár 250 millió forintos kikiáltási árával a ténylegesen gazdálkodó családok bizonyosan nem rendelkeznek. A gazdacsaládok – felmérve az erőviszonyokat – sokszor nem vették a bátorságot, hogy a politika-közeli, egymás közt a földeket vélhetően előre leosztó, egymásra így nem is licitáló „nagyurak” ellenében próbáljanak földhöz jutni. A volt államtitkár úgy fogalmaz:

„Mint a többi megyében, Baranyában is általánosan jellemző, hogy politika/Fidesz/kormány-közeli rokoni, baráti, illetve nagygazda, nagyvállalkozói érdekkörök jutnak jelentős állami földterületekhez.”

Az európai földárak töredékéért megszerezhető állami földek megvásárlása kiváló befektetési lehetőséget kínál: Baranya megyében az elárverezett terület 95%-a esetében 2 mFt/ha alatti áron kelt el, míg Ausztriában 10 millió Ft/hektár, Hollandiában 35 millió Ft/hektár az átlagos ára a földnek.

A földhöz jutottak politikai kapcsolatait részletesen ismerteti Ángyán József, kiemelve a legnagyobb nyerteseket, s köztük a több pártot is megjárt, FIDESZ-közeli nagygazdának, a Baranya megyei közgyűlés Fidesz-KDNP által delegált volt tagjának, Prettl Jánosnak a közvetlen családtagjai és üzlettársa alkotta, már az állami földbérleti pályázatokon is megyei győztes érdekkört (307 ha; 245 mFt), dr. Vassékat (282 ha; 494 mFt), Szigetvár helyben FIDESZ-közelinek tartott, ám az országgyűlési választásokon MSZP-DK támogatással indult, az állami trafikkoncessziós pályázatokon és az állami földárveréseken is igen sikeres polgármesterét és üzlettárs fiát, vagy az ásvány-, termál- és gyógyvizek hasznosításával, kapcsolódó vízgazdálkodási, környezetvédelmi, területfejlesztési és turisztikai projektek tervezésével és megvalósításával foglalkozó, a világ számos országában jelen levő nagyvállalat, a budapesti Aquaprofit Zrt. alapító, társtulajdonos vezetőit (190 ha; 207 mFt), egy FIDESZ-közeli(Tiffán Zsolt, Fazekas Sándor), sertéstenyésztő, nagybirtokos, nagyvállalkozó családot (Szabóék) és üzlettársait (168 ha; 260 mFt).

A „kisebb” nyertesek között is bőven van FIDESZ-KDNPs volt polgármester-jelölt, FIDESZ-KDNPs polgármester családtagja, több FIDESZ-KDNPs önkormányzati képviselő és alpolgármester, s Fidesz-támogatott független polgármester az Ángyán József által jegyzett legújabb elemzésben, amely itt olvasható:

Földárverések – Záró – Baranya3 – Végleges by atlatszo on Scribd

Horn Gabriella

Adj 1 százalékot az Átlátszónak! Adószám: 18516641-1-42 Átlátszónet Alapítvány
Az Átlátszó nonprofit szervezet: cikkeink ingyen is olvashatóak, nincsenek állami hirdetések, és nem politikusok fizetik a számláinkat. Ez teszi lehetővé, hogy szabadon írhassunk a valóságról. Ha fontosnak tartod a független, tényfeltáró újságírás fennmaradását, támogasd a szerkesztőség munkáját egyszeri vagy rendszeres adománnyal, vagy az szja 1 százalékod felajánlásával!

Megosztás