A magyar állam 2015-ben bízott meg egy alapítványt azzal, hogy népszerűsítse a magyar kultúrát és Magyarországot az Amerikai Egyesült Államokban. Erre a célra évi többszázmillió forint közpénzt adtak az alapítványnak, ám annak gazdálkodását nem voltak hajlandók nyilvánosságra hozni. Bepereltük az adatokért a Külügyminisztériumot, és nyertünk. Kisebb összegekkel a kapott elszámolásokban is szerepel Richard Grenell cége, a Capitol Media Partners, amelynek utazási költségtérítés és konzultáció jogcímén teljesítettek kifizetéseket.
2018 februárjában írtuk meg, hogy a magyar kormány évi több mint 700 millió forinttal finanszíroz egy alapítványt Amerikában, hogy az népszerűsítse a magyar kultúrát, kapcsolatot tartson az amerikai magyarokkal, illetve erősítse a két ország kapcsolatait. A Magyar Foundation of North America (MFNA) 2015-ben kapott megbízást a magyar államtól erre a feladatra, és azóta több milliárd forintot költhetett el az Egyesült Államokban.
Közadatigénylésekben kértük az MFNA beszámolóit és pénzügyi elszámolásait az alapítvány működését felügyelő Külgazdasági- és Külügyminisztériumtól, de a tárca nem számolt be arról, mire költi az alapítvány a magyar közpénzt. Először a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz (NAIH) fordultunk emiatt, ám mivel ez sem vezetett eredményre, 2018 májusában bepereltük a Külügyminisztériumot az adatokért.
A Külgazdasági- és Külügyminisztérium továbbra sem árulja el, mire költi a magyar adófizetők pénzét Washingtonban a hivatalosan a magyar kultúrát népszerűsítő Magyar Foundation of North America, ezért a Fővárosi Törvényszékhez fordultunk. Eközben más forrásból ismét közelebb kerültünk a megoldáshoz: az Átlátszó ismerteti a szervezet 2016-os amerikai adóbevallását.
Közben megszereztük az MFNA által az Egyesült Államokban benyújtott adóbevallásokat, melyekből kiderült, hogy a szervezet vezetői ezer szállal kötődnek Arthur J. Finkelsteinhez, a néhai republikánus politikai stratégához, aki 2017-ben bekövetkezett haláláig a Fidesznek is dolgozott.
Kétmilliárd forintot költött el 2015 óta a magyar adófizetők pénzéből az Egyesült Államokban a Magyar Foundation of North America (MFNA) nevű nonprofit szervezet. Az állami támogatás hivatalos célja az, hogy az amerikai bejegyzésű alapítvány a magyar kultúrát népszerűsítse Amerikában, kapcsolatot tartson a magyar származású amerikaiakkal, illetve a magyar-amerikai kapcsolatok szorosabbra fűzésén dolgozzon.
Néhány napja pedig a Quincy Intézet nevű amerikai think-tank (és ennek nyomán a Washington Post) az Átlátszó cikkére és Kimittudos adatigénylésére hivatkozva arról írt, hogy Richard Grenell berlini amerikai nagykövet, akit Donald Trump amerikai elnök nemrégiben a titkosszolgálatok tevékenységét koordináló Nemzeti Hírszerzési Igazgatóság megbízott vezetőjének is kinevezett, korábban a Capitol Media Partners nevű lobbicégével az MFNA-nak is dolgozott. Grenell összesen több mint 668 ezer dollár jövedelemre tett szert a cégből, amiből 103 750 dollárt a magyar kormány által finanszírozott alapítványtól kapott PR-tevékenységért.
2018-ban számoltunk be arról, hogy kétmilliárd forintot költött el 2015 óta a magyar adófizetők pénzéből az Egyesült Államokban a Magyar Foundation of North America (MFNA) nevű nonprofit szervezet.
A Külügyminisztérium ellen indított pert tavaly nyáron megnyertük, és megkaptuk az MFNA által leadott, 2015-re, 2016-ra, 2017-re és 2018 első félévére vonatkozó számlaösszesítőket, amelyekből kiderül, hogy mire költötték a magyar adófizetők pénzét Washingtonban.
A Jo Anne Barnhart ügyvezető által szignált összesítésekből kiderül, mennyit kerestek az MFNA vezető tisztségviselői, kiknek fizettek utazási költségeket, milyen cégekkel álltak szerződéses kapcsolatban – kisebb összegekkel ezekben is szerepel Richard Grenell cége, a Capitol Media Partners, amelynek utazási költségtérítés és konzultáció jogcímén teljesítettek kifizetéseket. A papírok egy részét szinte az olvashatatlanságig eltorzítva küldte meg a Külgazdasági és Külügyminisztérium, eredetiben innen (2015-2016, 2017 és 2018), optikai karakterfelismerő programmal átalakítva innen (2015-2016, 2017 és 2018) letölthetők.
A közérdekű adatigénylésre legtöbbször, így ennek a cikknek az elkészítése során is, az Átlátszó által üzemeltetett KiMitTud közadatigénylő weboldalt használtuk. A KiMitTud segítségével azonban nem csak mi, hanem bárki könnyen és átláthatóan tud közérdekű adatot igényelni minden olyan állami, önkormányzati vagy más közfeladatot ellátó intézménytől, amely részt vesz az állam működtetésében, vagy közpénzt költ.
Adj 1 százalékot az Átlátszónak! Adószám: 18516641-1-42 Átlászónet Alapítvány
Az Átlátszó nonprofit szervezet: cikkeink ingyen is olvashatóak, nincsenek állami hirdetések, és nem politikusok fizetik a számláinkat. Ez teszi lehetővé, hogy szabadon írhassunk a valóságról. Ha fontosnak tartod a független, tényfeltáró újságírás fennmaradását, támogasd a szerkesztőség munkáját egyszeri vagy rendszeres adománnyal, vagy az szja 1 százalékod felajánlásával!
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!
Belföld
Külföld
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001 Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.
Postai befizetéssel
Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.
Havi előfizetés a Patreonon
Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.
Benevity rendszerén keresztül
Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.
SZJA 1% felajánlásával
Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
Az Átlátszó is részt vesz az „Anonim bejelentés kiterjesztése” elnevezésű (EAT) projekt megvalósításában, mely a korrupcióellenes küzdelem részeként népszerűsíti a...
Tavaly májusban a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság (JNSZ MKI) szabálytalanságokra hivatkozva felfüggesztette a Bige Holding működési engedélyét. Közben viszont a...
Természetkárosítás gyanúja miatt folyik nyomozás ismeretlen tettes ellen Budakeszi Álomvölgy néven ismert területe kapcsán – tájékoztatta az Átlátszót a Pest Megyei...
A múzeum műtárgyait tároló Museum Complex Kft. szállíthatja az Iparművészeti Múzeum épületében hátramaradt Hopp Ferenc Gyűjtemény műtárgyait is, közel 300...
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!