Egyéb

Küldj az Átlátszónak furcsa uniós projektet a lakóhelyedről!

 

Nyaralót vett a polgármestered EU-s pénzből? Vagy kitettek egy táblát a tó mellé, hogy turisztikai látogatócentrum 300 millió forintért, de csak egy lángosos bódé van? Esetleg a tábla már majdnem szétrohadt, de a rajta beígért fejlesztésnek még neki sem álltak? Fotózd le, és egy rövid szöveges leírással küldd el nekünk, utánanézünk!

Az Átlátszó igazi közösségi újság: olvasóink anyagi támogatásukkal nagyban hozzájárulnak a költségeinkhez, információikkal pedig a tartalmunkhoz is. Sok cikkünk nem született volna meg, ha nem kaptunk volna tippet tőletek, hogy minek érdemes utánanéznünk.

Az olvasói témajavaslatok nagy része különböző uniós projektekről szól, ami nem is csoda, hiszen az ország tele van a jellegzetes táblákkal, hogy hol mi épült/készült a kormány által oly sokat szidott Európai Unió pénzéből. A valóság azonban gyakran teljesen más, mint a hivatalos bejelentés, helyben lakó olvasóink pedig tökéletesen látják, ha nem az, vagy nem egészen úgy valósult meg, ami a táblán szerepel.

Olvasói levelek alapján írtunk idén egy nyaralónak tűnő balatoni irodáról, az ingyenenergia-gépről, és az arzénos vízről, tavaly pedig többek közt a nyíregyházi Sóstó-projektről, az OLAF által is vizsgált vakszoftverről, a balatonfenyvesi jachtkikötőről, Becsóék hollókői házáról, a mádi borászlobbiról, a bizarr hatvani objektumról, és a rakamazi pénzégetésről.

2017 júniusában publikáltuk EU-támogatás térképünk frissített változatát, amely a Széchenyi 2020-program 2015 és 2017 közötti kifizetéseit mutatja be településekre lebontva.

 

 

A térkép adatait a Széchenyi 2020 adatbázis szolgáltatja, aminek a palyazat.gov.hu a forrása. Az adatbázisban több változó szerint kereshetünk és rendezhetünk: így például ha látunk egy uniós fejlesztést a lakóhelyünkön, úgy a keresés után megtudhatjuk, hogy arra a projektre ki, mennyit, mikor, pontosan mire és milyen időtartamra kapott uniós fejlesztési pénzt. Az adatbázis és a térkép a Széchenyi 2020 program lejártáig hetente frissülni fog a friss támogatási adatokkal.

Arra buzdítjuk olvasóinkat, hogy ha bármi furcsát vesznek észre a lakóhelyükön vagy az Átlátszó uniós támogatás-térképén, jelezzék nekünk.

Ha azt látod, hogy a 800 millió forintból épült állítólagos turisztikai élménycentrum valójában csak egy lángosos bódé, vagy a polgármester nyaralót vett EU-s pénzből, akkor írj nekünk az [email protected]-ra, vagy használd a MagyarLeaks beküldő platformot!

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42