Egy évvel a vége után 27 millióval drágult a vizes vb
Ennyivel többe kerül „a Császár-Komjádi Uszoda és a Hajós-Széchy Uszoda felújítására irányuló beruházáshoz kapcsolódó mérnöki tanácsadói és építési műszaki ellenőri feladatok...
Kuna Tibor cége szervezi a vizes vb rendezvényeit Budapesten és Balatonfüreden.
Még van pár hónap a vizes vb-ig, így teljesen természetes, hogy újabb és újabb tételekkel növekszik a büdzséje, ami pedig már most is négyszerese annak, amiről a kormány eredetileg beszélt. Az átadás után dráguló Dagály után az meg már egyáltalán nem meglepő, hogy a kommunikációs kiadásokra sem sajnálják a pénzt.
Az EU-s közbeszerzési értesítő március 4-i száma szerint 2 milliárd forintot költ rendezvényszervezésre a vizes vb lebonyolításáért felelős állami cég, a Bp2017 Kft.
A tender szerencsés nyertese pedig nem más, mint a Young & Partners Kft., melynek tulajdonosa Kuna Tibor.
A nemrégiben rózsadombi ingatlancéget alapító Kuna a külügyminiszter, Szijjártó Péter barátja, és saját bevallása szerint Istentől kapott küldetése, hogy állami közbeszerzéseken gazdagodjon. Két cége, a Young & Partners és a Trinity sorra kapják a közpénzes munkákat.
A most elnyert megbízás szerint a nyitó- és zárórendezvény kivételével a Young & Partners szervezi a vizes vb összes rendezvényét Budapesten és Balatonfüreden,
„ide értve a Világbajnokságot megelőző felvezető rendezvények, valamint a Világbajnokság és az azt követő Masters Világbajnokság ideje alatt, FINA előírások szerint biztosítandó Market Street-ek üzemeltetése, rendezvényeinek biztosítása, programszervezése, sportprezentációs feladatok ellátása.”
A tenderen indult még a We Love Kreatív Kft. és az Inspire Rendezvényügynökség Kft. is, de ők nem jártak sikerrel.
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)
Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.
Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatásEnnyivel többe kerül „a Császár-Komjádi Uszoda és a Hajós-Széchy Uszoda felújítására irányuló beruházáshoz kapcsolódó mérnöki tanácsadói és építési műszaki ellenőri feladatok...
Egy év után tette közzé a BKK, hogy tavaly szeptemberben leszerződött a Swietelskyvel a Népfürdő utca és a Vizafogó...
Rájöttek, hogy klíma kell a létesítményekbe, amiben emberek lesznek a versenyek idején. 84% Év végéig még 16 613 194...
72 millió forinttal többet kap a Valton a biztonsági feladatokért, és plusz 50 millió kellett a Duna Aréna üzemeltetésére...
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!