150 millió forintot szán a kormány még az idén a 2017-es azerbajdzsáni Magyar Kulturális Napok rendezvényre – az erről szóló kormányhatározat a friss Magyar Közlönyben olvasható.
Koránt sem biztos, hogy a 150 millió a végösszeg. Az erről szóló kormányhatározat úgy fogalmaz, hogy „a kormány egyet ért azzal, hogy az azerbajdzsáni Magyar Kulturális Napokhoz kapcsolódó programok megrendezéséhez 2016-ban legfeljebb 150 millió forint forrás szükséges”.
A kormány a határozatban felkéri a nemzetgazdasági minisztert, hogy a szükséges összeget a Külgazdasági és Külügyminisztérium külképviseletek igazgatási fejezetben biztosítsa.
A NER kezdetektől fontosnak tartotta remek viszonyt ápolni a diktatórikus azeri rezsimmel. Az ideológiai közeledést segítette, hogy Magyarország 2012-ben kiadta a bakui igazságszolgáltatásnak a baltás gyilkosként elhíresült Ramil Safarov büntetésének végrehajtását. Safarovot börtön helyett kitüntetés és előléptetés fogadta Bakuban.
A magyar diplomácia a kiadatáson sokat vesztett, miközben a gazdaság nem élénkült meg számottevően a két ország között. Az úgynevezett keleti nyitáson elsősorban kormányközeli ügyeskedők nyerészkedtek.
Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszó munkáját havi 1000 forinttal! Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás.
Megosztás
Nélküled nincsenek sztorik.
Bankkártya
Átutalás
PayPal
1%
Így is támogathatsz
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!
Belföld
Külföld
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001 Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
Támogasd a munkánkat 10 ezer forint adománnyal, mi pedig megajándékozunk egy pólóval. Katt a részletekért.
Üvegvisszaváltással
Támogasd a munkánkat palackvisszaváltással, kattints az üvegvisszaváltós oldalra, mentsd el a kódunkat, és használd azt a Repontoknál!
Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon
Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.
Postai befizetéssel
Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.
Havi előfizetés a Patreonon
Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.
Benevity rendszerén keresztül
Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.
SZJA 1% felajánlásával
Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
Négymillió forintos uniós bírság és 70 millió forintos uniós visszatérítési szankció kiszabása után nyomozás indult a sokat vitatott érdi óvodaépítések...
A minap írtunk arról, hogy a megjelent ellenzéki programvázlatban a romák helyzetével foglalkozó részt sikerült egy gazdag indiai családról készült,...
Komposztáló üzemet akart építeni Pátyon Soltész Miklós államtitkár fiának cége, de végül a fideszes polgármester jegyzője akadályozta meg a beruházás...
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!