2025

Sándor-palota, közútkezelő, MÁV – az év, amikor Mészáros autószervize mindent vitt

Ha valamire, az idei évre biztosan nem panaszkodhatnak Mészáros Lőrincék autós cégei. A felcsúti milliárdos érdekeltségeihez dőlt a közpénz: akár flottakezelésről, akár autók szervizeléséről van szó, a Mészáros M1-cégek sikert sikerre halmoznak. Most a Mészáros M1 Járműparkkezelő Zrt. öt legnagyobb fogását mutatjuk be. 

A tavalyi év inkább a Mészáros M1 Autókereskedő Kft.-ről szólt, az idei évet egyértelműen a Mészáros M1 Járműparkkezelő Zrt. vitte. Az autójavítással és szervizeléssel foglalkozó cég olyan nagyvadakat szerzett meg ügyfélnek, mint az OMSZ, a közútkezelő, a MÁV, a Sándor-palota vagy épp az Országos Vérellátó Szolgálat. Nagy verseny persze nem volt a megbízásokért: a Mészáros-cégek mellett általában csak 1-1 ajánlattevő akadt.

1. Mészáros Lőrinc autójavító cége nyerte az Országos Mentőszolgálat 10 milliárdos tenderét

A Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó autójavító cég nyerte az Országos Mentőszolgálat autójavításokra vonatkozó tenderét. A Mészáros M1 Járműparkkezelő Zrt. a Profile Vehicles Oy Magyarországi Fióktelepével, a Pappas Autó Magyarország Kereskedelmi és Szervíz Kft.-vel valamint az MBM Autó Kft.-vel a háta mögött kapta meg a 4 évre szóló, összesen 10 milliárd forint értékű megbízást. A másik két ajánlattevőt kizárták.

2. Mészáros Lőrinc cége javíthatja a MÁV több mint 400 gépjárművét 1,2 milliárd forintért

A felcsúti milliárdos fiatal cége, a Mészáros M1 Járműparkkezelő Zrt. már a megalapítását követő évben állami megbízást kapott, a mostani a harmadik a sorban. A MÁV Szolgáltató Központ Zrt. 1,2 milliárdos tenderét úgy nyerte el a társaság, hogy az ellene induló másik céget többek között aránytalanul alacsony árajánlatra hivatkozva kizárták. A Mészáros M1 Járműparkkezelő Zrt. feladata lesz a MÁV meghatározott gépjárműveinek karbantartása és javítása várhatóan 3 éven keresztül.

3. Mészáros Lőrincék cégei szervizelhetik a Sándor-palota 49 autóját 120 millióért

Augusztus végén írtuk meg, hogy a köztársasági elnök hivatala maximum 3 éves és 120 millió forint értékű keretszerződést kötne egy autójavító céggel, amely elvégezné a Sándor-palota 49 autójának javítási és karbantartási feladatait. A tender eredményét októberben töltötték fel az EKR-be, amely szerint a megbízást nem más, mint a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Mészáros M1 Járműparkkezelő Zrt. kapta. Rajtuk kívül mindössze egy cég adott be ajánlatot, de ez nem is meglepő annak fényében, hogy a felhívásban meghatározott referenciák az átlagos autószervizeket eleve kizárták a versenyből.

4. Mészárosék cége és a Mercarius megosztva szervizelheti a közútkezelő több száz autóját

Nem zavarta egymás köreit a flottatendereken hol külön, hol együtt induló Mészáros-érdekeltség és a Mercarius Kft.: egyikük az ország nyugati, másikuk az ország keleti felére pályázott a közútkezelő közbeszerzési eljárásán. Mindketten nyertek is, így összesen 480 millió forint értékben szervizelhetik a közútkezelő 590 db személy- és kistehergépjárművét a következő egy évben. A bábszínházszerű eljárások tehát tovább folytatódnak, miközben egyes eseteket már a nyomozóhatóság is vizsgál.

5. Választást talán nem, de két újabb tendert szinte biztos nyernek Mészáros Lőrinc cégei

Bár még hónapok vannak vissza, az ország már választási lázban ég. Hogy végül a jelenlegi kormánypárt vagy a legerősebbnek mért ellenzéki párt szerez-e több mandátumot, egyelőre nem tudni. Ami viszont biztos, hogy Orbán Viktor miniszterelnök barátjának, az ország leggazdagabb emberének, Mészáros Lőrincnek a cégei szép csendben továbbra is sorozatban nyerik a közpénzes megbízásokat. A Mészáros M1 Járműparkkezelő Zrt. például az Országos Vérellátó Szolgálat tenderét is behúzhatja. A bírálati összegzés szerint ugyanis ők adták a legolcsóbb ajánlatot, miután a két másik ajánlattevőből egyet kizártak.

+ 1
Mészáros Lőrinc autókereskedésében nyílt kormányablak, a bérleti díjat az állam fizeti

Bár ez nem közbeszerzési eljárás volt, mégis komoly sikerként lehet értékelni, hogy – információink szerint az országban egyedüliként – a Mészáros Lőrinc tulajdonában álló Mészáros M1 Autókereskedő Kft. épületében nyílt Gépjármű Ügyintézési Pont idén tavasszal. A társaság irodát, ügyfélfogadó irodát és étkezőt alakított ki a hivatali dolgozók számára, az állam pedig 1,1 millió forintos bérleti és üzemeltetési díjat fizet. A Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium szerint az állam jól járt, hiszen a kifizetett pénz többszörösét kapják vissza a környékbeli nagy forgalmú autókereskedő és flottakezelő cégek köréből kikerülő ügyfelektől igazgatási díj formájában. Ugyanakkor az interneten elérhető információk alapján a budaörsi az egyetlen olyan pont, amely nem állami/önkormányzati épületben, hanem egy magáncég telephelyén nyílt meg.

Ezzel a témával 2026-ban is kiemelten szeretnénk foglalkozni, tartsatok velünk a jövő évben is!

Katus Eszter

Nyitókép: Átlátszó montázs. Fotó: MTI/pixabay.com

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Bankkártya
  • Átutalás
  • PayPal
  • 1%
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat bankkártyás fizetéssel! Köszönjük.

5 000 Ft 10 000 Ft 20 000 Ft Egyedi összeg

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal-adománnyal! Köszönjük.

Támogatom PayPal-adománnyal

Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42

1% TÁMOGATÁS
  • ikon ikon

    Viselj Átlátszós pólót!

    Támogasd a munkánkat 10 ezer forint adománnyal, mi pedig megajándékozunk egy pólóval. Katt a részletekért.

  • ikon ikon

    Üvegvisszaváltással

    Támogasd a munkánkat palackvisszaváltással, kattints az üvegvisszaváltós oldalra, mentsd el a kódunkat, és használd azt a Repontoknál!

  • ikon ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42