Idén 165 milliárd forint közpénzből működhet a közmédia, ami 480 millió forintot tervez költeni sminkesre, fodrászra és stylistra. Az erről szóló közbeszerzési eljárás nagyon hasonló a korábbiakhoz, így várhatóan a nyertes is ugyanaz a cég lesz, mint az előző években. Az MTVA tavaly is 480 milliós szerződést kötött a feladatokra, de végül 19 millió forinttal többet, tehát 499 millió forintot költött.
Egy éve írtuk meg, hogy minden eddiginél többet, összesen nettó 480 millió forintot költene sminkesre, fodrászra és stylistra a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) 12 hónap alatt. Az eljárás meghívásos volt, a tenderre két cég jelentkezett. Végül a Make-Up Team Kft. nyert, a másik jelentkezőt, a CRABO Kft.-t pedig kizárták, mert nem fizette be az ajánlati biztosítékot.
Az eredmény nem volt meglepő annak fényében, hogy a korábbi években is a Make-Up Team volt a befutó. (A társaság 2016 óta kap közpénzes megbízásokat a közmédiától – és csak tőlük.) A szerződés keretösszegét – a megrendelő megnövekedett igényeire tekintettel – végül megemelték 19 millió forinttal. Ez pedig azt jelenti, hogy a közmédia október közepéig, a szerződés lejártáig 500 millió forintot költ el sminkesre, fodrászra és stylistra.
Most ismét kiírt egy közbeszerzési eljárást a médiaszolgáltató, ami ugyanúgy 480 millió forintról szól. A feladatok is ugyanazok: az MTVA képernyős munkatársainak képernyőn történő megjelenéséhez smink, stylist és fodrász szolgáltatás nyújtása 12 hónapon keresztül (vagy a keretösszeg kimerüléséig). Az ajánlattevőknek ezúttal is 4 millió forint ajánlati biztosítékot kell befizetniük, a vezető stylist által ellátott tevékenységet pedig magának a nyertes ajánlattevőnek vagy közös ajánlattétel esetén a közös ajánlattevők egyikének kell elvégeznie, nem vehetnek igénybe alvállalkozót. Vélhetően ezt a tendert is a Make-Up Team nyeri majd el.
Van pénz mindenre
Idén 165 milliárd forint közpénzből működhet az MTVA, vagyis átlagosan napi 452 millió forintból – tehát nem lesz gond a sminkes, a fodrász és a stylist kifizetésével.
Valószínűleg még annak ellenére sem, hogy a tavalyi évet 3,1 milliárd forint veszteséggel zárták. Ahogy azt az Mfor.hu júniusban megírta, a közmédiának a beérkező mintegy 140 milliárd forintos költségvetési támogatás ellenére sikerült mínuszba kerülnie.
És hogy mi mindenre költöttek? A film- és műsorgyártás költségei, a sugárzási díjak és közvetítővonali költségek, valamint a műsorgyártással közvetlenül kapcsolódó szolgáltatások összességében 77,1 milliárd forintot tettek ki. A legtöbb gyártási költség az M4 Sport és az M4+ sportcsatorna műsoraihoz és közvetítéseihez köthető, a „propagandáért leginkább felelős” M1 csatorna költsége a hírjogok, híranyagok és az MTI költségével együtt összesen bruttó 6,3 milliárd forintba került. A bérek pedig 26,4 milliárd forintot vittek el, miután a foglalkoztatottak száma meghaladja a kétezer főt – írja a lap.
Nyitókép: A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Orbán Viktor miniszterelnök interjút ad az M1 aktuális csatornának, az MTVA óbudai gyártóbázisán 2022. február 27-én.
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!
Belföld
Külföld
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001 Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
Támogasd a munkánkat 10 ezer forint adománnyal, mi pedig megajándékozunk egy pólóval. Katt a részletekért.
Üvegvisszaváltással
Támogasd a munkánkat palackvisszaváltással, kattints az üvegvisszaváltós oldalra, mentsd el a kódunkat, és használd azt a Repontoknál!
Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon
Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.
Postai befizetéssel
Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.
Havi előfizetés a Patreonon
Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.
Benevity rendszerén keresztül
Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.
SZJA 1% felajánlásával
Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
Alapvetően egy irányba mozognak a választókerületek, a Fidesz valamilyen mértékben mindenhol gyengült az EP-választások óta, előnyét leginkább a falusias dél-magyarországi kerületekben őrzi a Publicus belső mérései szerint, mondta az Átlátszónak Pulai András, az intézet vezetője.
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!