A Rogán Antal vezette Nemzeti Kommunikációs Hivatal feltöltötte a közbeszerzési értesítőbe a 2025. II. negyedévi eredménytájékoztatóját. A listából kiderült, hogy a korábbi keretmegállapodás terhére lebonyolított különböző állami szervezetek rendezvényei milyen költségekkel jártak/járnak. Az egyik nevesített esemény az augusztus 20-i ünnepség, amelyre 10,9 milliárdot kapott a Nemzeti Rendezvényszervező Ügynökség. A feladatokkal pedig a keretmegállapodás nyertesét, a Balásy-féle Lounge Event Kft.-t bízták meg.
Az uniós közbeszerzési értesítőbe feltöltött adatok szerint 10 945 530 904, azaz 10,9 milliárd forintért szerződött „rendezvényszervezési és komplex kommunikációs ügynökségi feladatok ellátására” a Nemzeti Rendezvényszervező Ügynökség Nonprofit Zrt. a Balásy féle Lounge Event Korlátolt Felelősségű Társasággal. A megbízás a 2025. évi Szent István Napi programsorozatra vonatkozik.
A feladatok között szerepel többek között színpad építése, dekorációs munka, éttermi és felszolgálási szolgáltatások, közvélemény-kutatási szolgáltatások, hirdetési és marketingszolgáltatások, rádióval és televízióval kapcsolatos szolgáltatások, de pirotechnikai szolgáltatások is.
Ezek alapján akár a tűzijáték megszervezése is a megbízás része lehetne, de egy, az mfor.hu által májusban megszerzett dokumentum alapján az augusztus 20-i tűzijátékra külön szerződést kötöttek bruttó 3,6 milliárd forint értékben. Ugyanígy történt tavaly is, amikor 12,5 milliárdot adtak a rendezvényre, és külön 2,4 milliárdot a tűzijátékra.
Ezek alapján tehát várhatóan 14,5 milliárd forint lehet a rendezvény végösszege.
Az, hogy a megbízásokat Balásy Gyula cége kapja, már régóta tudható volt, hiszen a cég tavaly elnyerte azt a 75 milliárd forint értékű keretmegállapodást, amelynek részeként a különböző állami szervezetek rendezvényeit kell megszerveznie minimum egy éven keresztül. Ennek részleteiről akkor beszámoltunk:
Ahogy azt lapunk is megírta, az 1979-es születésű Balásy Gyula 2004-ben alapította meg a Lounge Design Kft.-t, és már 2005-ben, az első nemzeti konzultáció idején dolgozott a Fidesznek. 2009-ben a józsefvárosi időközi választásokon az ő cége felelt Kocsis Máté kampányáért, majd a 2010-es önkormányzati választásokon már több városban is segítette a pártot. A Fidesz 2010-es országgyűlési választási győzelme után Balásy cégei folyamatos nyertesei lettek a kormányzati reklámmegrendeléseknek.
2018-tól kezdődően pedig Balásy cégei monopolhelyzetbe kerültek az állami kommunikációs és rendezvényszervezési piacon.
Az ő nevükhöz fűződik többek között a kék plakátos kampányok lebonyolítása is, amelyekre 2016 és 2022 között összesen 197 milliárd forint közpénzt költött el a kormány.
A cégek bevételeinek jelentős része főként a Rogán Antal felügyelte Nemzeti Kommunikációs Hivatal megbízásaiból származik. Hogy ezek a tenderek hogyan zajlanak, arról tavaly írtunk részletesen:
A Balásy Gyula cégeit érintő szerződések kapcsán jelenleg nyomozás folyik hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények miatt, de a HVG novemberi cikke szerint még nem hallgattak ki senkit.
Katus Eszter
Nyitókép: Tűzijáték a Duna felett Budapesten az államalapítás és államalapító Szent István király ünnepén 2024. augusztus 20-án. Középen a Lánchíd. MTI/Balogh Zoltán
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!
Belföld
Külföld
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001 Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
Támogasd a munkánkat 10 ezer forint adománnyal, mi pedig megajándékozunk egy pólóval. Katt a részletekért.
Üvegvisszaváltással
Támogasd a munkánkat palackvisszaváltással, kattints az üvegvisszaváltós oldalra, mentsd el a kódunkat, és használd azt a Repontoknál!
Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon
Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.
Postai befizetéssel
Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.
Havi előfizetés a Patreonon
Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.
Benevity rendszerén keresztül
Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.
SZJA 1% felajánlásával
Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
Hiába adják egyre lejjebb az igényeket, már a harmadik közbeszerzési eljárásuk zárul úgy, hogy egyetlen cég sem tesz ajánlatot. A háttérben akár az IH ellen folyó eljárás is állhat.
A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem 48 hónapon keresztül összesen 84,5 millió forintot fizet majd a felcsúti milliárdos Mészáros M1 Autókereskedő Kft.-jének.
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!