
Óriásplakáton Magyarország összes települése méretarányosan
Magyarország megannyi vizualizációs lehetőséget rejt magában, amelyeket az Átlóval előszeretettel dolgozunk fel. A korábbi munkáink után – mint a vallási...
Ritka esetek egyike, hogy az augusztus 20-i ünnepség és az ezzel járó tűzijáték elmaradjon. 1956 után a pirotechnikai eszközök betiltása miatt tíz évig nem tartottak tűzijátékot a nemzeti ünnepnapon, és legutóbb 2002-ben a Duna áradása miatt augusztus 31-re kellett áttenni a műsort. Az idei koronavírus világjárvány miatt szinte az utolsó pillanatban halasztották el 2021-re az ezelőtt minden eddiginél nagyobbnak beharangozott ünnepségsorozatot. Az elmaradás apropóján összefoglaltuk nemzeti ünnepünk és a pirotechnika közös történelmét, és létrehoztunk egy virtuális tűzijáték-műsort, amivel az elmúlt tíz év műsorainak költségeit mutatjuk be.
Kovács Ákos 2002-ben megjelent Játék a tűzzel című könyve átfogó képet ad a pirotechnika hazai történetéről és Szent István király napjával való összefonódásáról. Emellett néhol említést tesz egy-egy év pirotechnikai műsorának költségéről vagy méretéről is. Teljeskörű adatbázis a 20. századi ünnepségekről viszont nem áll rendelkezésünkre, ellenben az elmúlt tíz évben számos hírportál számolt be az aktuális évi tűzijáték számadatairól, így átfogó képet kaphatunk a látványelem költség-és méretbeli változásáról.
Az Átló legújabb anyagában ezeket az adatokat jelenítettük meg egy interaktív tűzijáték-szimuláció keretein belül. A két vizualizáció az évi költségvetéseket, effektek és rakéták számát és a műsorok hosszát használja fel adatként.
Az Átló korábbi anyagához (Két lábbal, két kerékkel, négy kerékkel) hasonlóan a jelenlegi munka is scrollytelling megoldással készült. Újítást jelent viszont a Scrollmagic nevű JavaScript könyvtár használata, aminek segítségével az egér görgőjével lehet animációkat vezérelni.
Játék a tűzzel
MÓDSZERTAN, FORRÁSOK Az anyag alapjául Kovács Ákos 2002-es Játék a tűzzel című könyve szolgált. Az adatok forrása a főbb hírportálok (444.hu, index.hu, origo.hu, 24.hu, stb) cikkeiből származnak. A diagramok kezdő éveként 2011-et határoztuk meg, mivel 2011 előtti évekről csupán elszórva található adat. Az anyag HTML és JavaScript alapokra épül, ezen belül a scrollmagic.io könyvtárra.
Szabó Krisztián
Ha már egyszer itt vagy…
Az Átlátszó nonprofit szervezet: cikkeink ingyen is olvashatóak, nincsenek állami hirdetések, és nem politikusok fizetik a számláinkat. Ez teszi lehetővé, hogy szabadon írhassunk a valóságról. Ha fontosnak tartod a független, tényfeltáró újságírás fennmaradását, támogasd a szerkesztőség munkáját egyszeri adománnyal, vagy havi előfizetéssel. Kattints ide a támogatási lehetőségekért!
Magyarország megannyi vizualizációs lehetőséget rejt magában, amelyeket az Átlóval előszeretettel dolgozunk fel. A korábbi munkáink után – mint a vallási...
A koronavírus mellett ritkán gondolunk bele, hogy vannak más, kevésbé súlyos járványos megbetegedések is, amelyek többnyire ciklikusan jelennek meg az...
Ősztől 491 iskolai intézményben lehetnek iskolaőrök. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) közzétette az intézmények listáját, mi pedig térképre tettük őket....
2020. július 7-én a Magyar Tudományos Akadémia 193. közgyűlésén Freund Tamást választották meg Lovász László utódjaként. A 61 éves Széchenyi-díjas...
A(z) https://atlatszo.hu oldal sütiket és más kódokat használ a honlap megfelelő működésének biztosítása céljából, a weboldalon nyújtott felhasználói élmény fokozása érdekében, továbbá ennek segítségével készít elemzéseket az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállításához. Bővebb információt az adatkezelési tájékoztatónkban talál.