közpénzégetés

Az Amerikában vonatozó Szijjártót szorgosan követte a neki bérelt luxusrepülő

A március elején is Amerikába látogató Szijjártó Péter előzőleg február 21-én tért haza az Egyesült Államokból. A külügyminiszter akkor is hivatali úton vett részt, és szokása szerint közpénzből bérelt luxusrepülővel utazott Amerikába. Ott azonban – tőle meglepő módon – vonattal ment New York-ból Washingtonba, amit gondosan ki is posztolt a közösségi oldalára. Azt viszont nem, hogy utánarepült az őt Amerikába szállító magángép, és másnap az hozta haza Budapestre.

Szijjártó Péter rendszeresen használ luxuskategóriás magánrepülőgépeket hivatali útjaihoz, ha éppen nem a honvédségi légijárművekkel utazik. Teszi ezt annak ellenére is, hogy a jogszabály alapvetően menetrendszerinti járaton történő utazást ír elő a minisztereknek.

Szijjártó Péter munkarendje azonban az állítása szerint soha nem teszi lehetővé, hogy menetrendszerinti járattal repüljön, így mindig él a jogszabályban szereplő kitétellel, és magángéphasználatot engedélyez saját magának.

Menetrend szerinti luxusrepülő

A külügyminiszter idén februárban az amerikai utazásához egy 2017 és 2020 között kívül-belül felújított luxusrepülőt vett igénybe, amellyel az elmúlt időszakban többször is repült már.

Az osztrák bejegyzésű, OE-IIS lajstromjelű, ultra nagy hatótávolságú Gulfstream G-V típusú magánrepülő 16 férőhelyes, és közel 12 000 km-es távolságra képes utasokat szállítani 900 km/h körüli utazósebességgel. A gép fedélzetének belsőtér-kialakítása változtatható, így a privát jet utazás közben 6 fő számára tud fekvő- és alvóhelyet biztosítani.

Oe Iis Molnargergely

Az OE-IIS lajstromjelű repülő (fotó: Molnár Gergely)

A repülőgépet az osztrák International Jet Management GmbH (IJM) üzemelteti, ami korábban a Mészáros Lőrincéket és Orbán Viktort is szállító magángép üzembentartója volt. Most is van NER-es kapcsolat: az IJM tulajdonosa megegyezik a Budapesten „állomásozó” Mészáros-közeli privát luxusgépeket is üzemben tartó Avconjet legnagyobb tulajdonosával.

A külügyminiszter által használt OE-IIS magánrepülőgép az ADSB-Exchange oldal adatai alapján február 17-én, 22 óra után gurult át Ferihegy 1-ről a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér Kormányvárója közelébe. Ott közel egy órát várakozott, majd kevéssel éjfél előtt szállt fel a magyar külügyminiszterrel és delegációjával a fedélzetén. A magánrepülőgép csaknem 9 órás utazást követően, február 18-án landolt New Yorkban, helyi idő szerint kora hajnalban.

Oeiis 02250218 Adsb

Az OE-IIS útja 2025. február 18-án (forrás: ADS-B Exchange)

Vonattal ment Washingtonba, de a magángép követte

A miniszter közösségi oldalának bejegyzései alapján kiderül, hogy Szijjártó a megérkezését követően – egyfajta rutinként – hajnali futással kezdte a napot az amerikai nagyvárosban.

Később, első hivatalos programjaként találkozott a kínai külügyminiszterrel, majd részt vett az ENSZ Biztonsági Tanácsának ülésén. Ezt követően megállapodást kötött a Voyager Technologies amerikai űripari céggel, tárgyalt az ENSZ Terrorellenes Központjának vezetőjével, valamint Uganda és Pakisztán diplomáciai képviselőivel is tárgyalóasztalhoz ült.

Másnap, február 19-én hajnalban Szijjártó – tőle szokatlan módon – vonatra szállt, és azzal utazott New Yorkból Washingtonba a több mint 3 és fél órás, kb. 360 km-es úton. A rendkívüli eseményt gondosan ki is posztolta a Facebook-oldalára azzal a szöveggel, hogy „nem titok”, hogy vasutas családból származik, és mindig is nagyon szerette a vonatokat. „A helyzet pedig adta magát: New York és Washington között nincsen repülés, vonattal megyünk!” – írta.

Kíváncsiak voltunk rá, hogy Szijjártó vonatozása közben mit csinált a minisztert Amerikába szállító bérelt luxusrepülő, ezért leellenőriztük az útvonaladatait. Nagy meglepetésünkre azokból kiderült, hogy ugyanaznap, február 19-én kora délután

a magánrepülő is elhagyta New Yorkot és átrepült Washingtonba, vagyis követte az állítása szerint szerényen vonatozó Szijjártót.

Miután a magángép is ugyanazt az útvonalat járta be, mint a külügyminiszter, kérdéseket tettünk fel a Külgazdasági és Külügyminisztérium sajtóosztályának Szijjártó vonatútjával és annak miértjeivel kapcsolatban, de nem kaptunk választ.

Oeiis 20250219 Adsbexchange

Az OE-IIS útja 2025. február 19-én. (Forrás: ADS-B Exchange)

Washingtonból haza Ferihegyre

Szijjártó Washingtonban részt vett az Amerikai-Magyar Üzleti Tanács rendkívüli ülésén, ahol energetikai, gyógyszeripari, egészségipari és pénzügyi vállalatok képviselőivel tárgyalt. Nyilatkozott a szélsőjobboldalinak tartott és nyíltan trumpista One America News Network egyik műsorának, majd – külföldi miniszterek közül elsőként – fogadta őt az új amerikai pénzügyminiszter, Scott Bessent is.

A magyar külügyér emellett ellátogatott még az USA legnagyobb katolikus katedrálisának magyar kápolnájába, találkozott Mike Waltzcal, az Egyesült Államok nemzetbiztonsági tanácsadójával, valamint telefonon egyeztetett a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség főigazgatójával is.

Szijjártó a hivatalos programjai végeztével, február 20-án hagyta el Washingtont az őt Amerikába szállító magángép fedélzetén, és február 21-én kora hajnalban érkezett meg Budapestre, ahol a privát jet a Kormányváró mellett tette ki az utasait.

Oe Iis 20250220 Adsbexchange

Az OE-IIS elindult Budapestre 2025. február 20-án (forrás: ADS-B Exchange)

Valóságos légi szálloda

Az amerikai látogatáshoz is igénybe vett, ultra nagy hatótávolságú OE-IIS luxusrepülőt kontinensek közötti, sok órás utazásokhoz tervezték. Ezért az ebbe a kategóriába tartozó magánrepülőgépek – számos más extra mellett – fekvőhelyekkel is szolgálnak utasaiknak.

Amikor tehát a külügyminiszter a kora hajnali New Yorkba érkezését követően futni indult a belvárosban, akkor ő – bár a közösségi médiás bejegyzései nem ezt sugallják – már aludt egyet a több mint 8 órás repülőúton. Méghozzá nem is akármilyen körülmények között: az OE-IIS belsejét itt lehet megtekinteni.

Oeiis Belseje

Az OE-IIS belseje (forrás: aviapages.com)

Az extra szolgáltatások és a magas komfortfokozat miatt az OE-IIS-hez hasonló repülőgépek bérleti költsége igen magas: egy-egy hosszabb, többnapos, illetve többállomásos diplomáciai körút alkalmával

az utazási költség a 100 vagy akár a 200 millió forintot is meghaladhatja.

Szijjártó korábbi New York-i útjainak útiköltsége alapján a februári amerikai út is kb. 100 millió forintos nagyságrendet képvisel. Hasonló összegbe kerülhetett a külügyminiszter március eleji amerikai útja is, amelyre a repülőfigyelő oldalak adatai szerint szintén az OE-IIS lajstromjelű luxusrepülő fedélzetén utazott.

Belgrádba is ezzel a géppel ment februárban

A repülőgép útvonaladatai alapján azonban Szijjártó Péternek nem csak az interkontinentális utakhoz bérelték ki a nagy hatótávolságú, illetve magas felszereltségű és komfortfokozatú OE-IIS magángépet, hanem egy sokkal rövidebb útra is.

Az OE-IIS jelzésű privát jet február 13-án Prágából érkezett Budapestre, majd az onnan 380 km-re lévő Belgrádban járt, feltehetően szintén a magyar külügyminiszterrel a fedélzetén. Szerbia fővárosában ugyanis Szijjártó akkor Marko Djuric szerb külügyminiszterrel, Dubravka Dedovic bányászati és energiaügyi miniszterrel, valamint a Fideszt támogató Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) párt képviselőivel tárgyalt.

Oeiis 20250213 Adsb

Az OE-IIS útja 2025. február 13-án (forrás: ADS-B Exchange)

Pedig a kisebb távolságokra az ilyen magas kategóriába tartozó repülőgép használata nem indokolt, hiszen a bérleti költsége akár a többszöröse is lehet a piacon fellelhető kisebb hatótávolságú típusokénak.

Mint azt egy korábbi cikkünkben részleteztük, a magángépes utak árai ugyanazon az útvonalon is nagyságrendekkel különbözhetnek egymástól, attól is függően, hogy milyen szolgáltató cég és repülőgéptípus kerül kiválasztásra. Vagyis, amennyiben bérelt repülőgéppel történik az utazás, már a távolsághoz igazított repülőgéposztály- és típusválasztással is közpénzmilliókat lehetne spórolni.

Brassai Kornél

A címlapkép Átlátszó-montázs: Az OE-IIS lajstromjelű repülőgép (fotó: Petr Simacek) és az Amerikában vonatozó Szijjártó Péter külügyminiszter (fotó: Szijjártó/Facebook)

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Bankkártya
  • Átutalás
  • PayPal
  • 1%
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat bankkártyás fizetéssel! Köszönjük.

2 990 Ft 5 990 Ft 14 990 Ft Egyedi összeg

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás

Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42

1% TÁMOGATÁS
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42