Nemzetközi Együttműködés Rendszere

Magyarország Szlovénia tudta nélkül vásárolt ingatlant Lendván

A magyar külügyminisztérium ingatlant vásárolt Lendván, amit a helyi kisebbségi ernyőszervezet ingyen használ. A szlovén külügyminisztérium azonban a vásárlásról és az épületben tervezett konzuli tevékenységről is az Oštro szlovéniai oknyomozó központtól értesült, ezért bekérették a szlovéniai magyar nagykövetet.

Kulcsmegállapítások:

  • Magyarország megvásárolta a lendvai Fő utca (Glavna ulica) 7. szám alatti ingatlant, felújította és ingyenesen átadta a kisebbségi ernyőszervezetnek, a Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösségnek.
  • A szlovén külügyminisztériumnak három évig nem volt tudomása a vásárlásról, egészen addig, amíg az Oštrotól kérdéseket nem kapott a vásárlással kapcsolatban.
  • A tulajdonjog bejegyzéséhez a magyar külügyminisztériumnak viszonossági igazolást kellett volna kérnie a szlovén külügyminisztériumtól, de ezt nem tette meg.
  • A szlovén külügyminisztériumnak arról sem volt tudomása, hogy a kisebbségi szervezetnek a magyar konzulátus részére reprezentációs helyiséget kell biztosítania az épületben.
  • Horváth Ferencnek is ott van irodája, a bérleti díjat és a költségeket az országgyűlés fizeti.
  • Továbbá az országgyűlésnek az Oštro kérdéséig arról sem volt tudomása, hogy a helyiségek tulajdonosa Magyarország, nem pedig a kisebbségi szervezet, amellyel bérleti szerződést kötött.

Tavaly szeptemberben Horváth Ferenc, a magyar nemzeti közösség képviselője a szlovén TV Hidak (Mostovi) című műsorának riporterével az új irodájában, a Muravidéki Magyar Közösségi Házban beszélgetett. Amikor nyáron felavatták az épületet, „a közösség régi álma vált valóra” – mondta Horváth.

A szlovéniai magyar kisebbség ernyőszervezete, a Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség (MMNÖK) a Fő utca 7. szám alatti, több mint száz éves polgári házban kapott új helyiségeket. Horváth a riportban meg is mutatta azokat az újságírónak.

Horváth irodájában üdvözölték az ügyvédeket, meglátogatták a könyvelési osztályon dolgozó kollégáját, benéztek a tárgyalóterembe és megálltak egy olyan irodában, amely nagyon hasonlított Horváthéra. Horváth ott egy másik tisztséget töltött be – az MMNÖK elnöki pozícióját.

A tudósításból azonban hiányzott egy fontos információ.

Az ingatlant a magyar Külgazdasági és Külügyminisztérium 2019-ben 750 000 euróért vásárolta meg, és tavaly határozatlan időre ingyenesen átadta az MMNÖK-nek.

A magyar minisztérium 1,1 millió eurót különített el az ingatlan felújítására. Ezzel kapcsolatban együtt kellett működnie a maribori kulturális örökségvédelmi intézettel is, mivel az ingatlanon található épületek közül kettő műemlékvédelem alatt áll.

A kölcsönösség meghatározásáról szóló törvény 15. cikk 2. bekezdés értelmében a szlovén külügyminisztérium által kiállított viszonossági igazolás bemutatása esetén egy külföldi ország tulajdonjogot szerezhet szlovén ingatlanokban. A magyar külügyminisztérium nem szerezte be az igazolást, a szlovén bíróság mégis bejegyezte az ingatlan tulajdonosaként.

A szlovén Külügyi és Európa-ügyi Minisztérium (MZEZ), ahogy most hívják, idén január 11-én szerzett tudomást a lendvai magyar vásárlásról – amikor az Oštro újságíróinak kérdései eljutottak hozzá. Magyarországtól ezután további tájékoztatást kértek, és bekérették a ljubljanai magyar nagykövetet egy beszélgetésre.

Horváth Ferenc képviselő a magyarországi vásárlást követően a Fő utca 7. szám alá költöztette képviselői irodáját. A bérleti díjat az országgyűlés fizeti – amely szintén az Oštrótól tudta meg, hogy az általuk fizetett helyiségek magyarországi tulajdonban vannak. A bérleti szerződés mellékletét az MMNÖK-val kötötték meg.

Orbán aláírása

A szlovéniai magyar kisebbség új helyiségről szőtt álma 2019 július elején új lendületet kapott, amikor Orbán Viktor magyar miniszterelnök aláírta a lendvai Fő utca 7. szám alatti épület megvásárlásáról és felújításáról szóló kormánydöntést.

Alig három hónappal később a magyar külügyminisztérium megvásárolta az ezen a címen található főépületet, valamint mellette egy volt magtárat és egy kis raktárt egy alig több mint 1300 négyzetméteres telken.

A Fő utca 7. szám alatti épület évtizedekig a lendvai mezőgazdasági szövetkezet székháza volt. Körülbelül hét évvel ezelőtt döntöttek a költözés mellett – mondta el az Oštrónak Silvo Lutar, a szövetkezet igazgatója. Az udvar túl kicsi volt az élelmiszerek kirakodásához, az egykor gazdag barokk épület pedig romos állapotban volt.

A szövetkezetnek nem volt elég pénze a felújításra, az új tulajdonosok viszont igen.

Egy magyar kormányrendelet 617 millió forintban korlátozta a vásárlás és a felújítás költségeit, ami az akkori árfolyamon 1,9 millió eurónak felelt meg.

A maribori kulturális örökségvédelmi intézet 2020 tavaszán adta ki azokat a feltételeket, amelyeket a beruházónak teljesítenie kellett a felújításhoz.

A téglabarna, repedezett vakolatú homlokzatot mostanra helyreállították és újrafestették, a gazdag stukkózást, a korlát és az erkély sérüléseit kijavították, a nem megfelelő műanyag ablakkereteket fakeretekre cserélték, a bejáratnál lévő kaput pedig vissza kellett állítani az eredeti állapotába. Az egykori magtárat is helyreállították, megőrizve annak ipari jellegét.

Tavaly július 15-én Novák Katalin magyar köztársasági elnök ünnepélyesen átadta a kulcsokat az MMNÖK-nak. Az eseményen részt vett a Szlovén Köztársaság akkori elnöke, Borut Pahor is.

Az új muravidéki magyar közösségi központ létrehozásáról szóló, Orbán Viktor által aláírt kormányrendeletben az állt, hogy a létesítményeket nyilvános pályázat nélkül, határozatlan időre az MMNÖK rendelkezésére bocsátják. A szervezettel 2022 júliusában kötötték meg a használati szerződést, amelyben egyebek között kikötötték, hogy a magyar konzuli szolgálat ingyenesen használhatja a reprezentációs helyiséget az épületben.

Lebár Tomi, az MMNÖK jogásza az Oštrónak kifejtette, hogy a lendvai Magyar Konzulátussal közösen eddig egy rendezvényt szerveztek az október 23-i magyar nemzeti ünnep alkalmából. Ennek az egykori magtár rendezvényterme adott otthont.

Ebben az épületben működnek a magyar nemzeti kisebbség más szervezetei is, például a Népújság hetilap szerkesztősége, a Magyar Nemzetiségi Művelődési Intézet és a Muravidéki Magyar Ifjúsági Szervezet.

„Ahogy a neve [Muravidéki Magyar Közösségi Ház] is sugallja, a funkciója az, hogy otthont adjon az egész közösségnek” – mondta Horváth a szlovén TV újságírójának a felújított helyiségek bemutatásakor.

Balra az MMNÖK korábbi székhelye Lendván, a Fő utca 124. szám alatt, jobbra az új székház a Fő utca 7. szám alatt. (Fotó: Az MMNÖK Facebook-oldala)

 

A külügyminisztérium tudta nélkül

Arról, hogy a magyar külügyminisztérium megvásárolta a Fő utca 7. szám alatti ingatlant, a szlovén külügyminisztérium január közepén értesült, amikor eljutottak hozzá az Oštro első újságírói kérdései a vásárlással kapcsolatban. A magyarországi tulajdonjog addigra már három éve be volt jegyezve a telekkönyvbe.

Az MZEZ-nek arról sem volt tudomása, hogy a helyiségeket alkalmi konzuli tevékenységre szánják.

A külügyi törvény szerint egy külföldi ország „konzuli, gazdasági, tájékoztatási, oktatási és kulturális tevékenységek” céljából a külképviselet székhelyétől különálló egységet nyithat Szlovéniában, feltéve, hogy az egységet akkreditált személyek működtetik, és a tevékenységet a szlovén külügyminisztérium is jóváhagyja.

A kölcsönösségről szóló törvény értelmében egy külföldi ország diplomáciai képviselet vagy konzulátus szükségletei céljából ingatlan-tulajdonjogot szerezhet Szlovéniában, ha az adott ország lehetővé teszi a Szlovén Köztársaság számára, hogy ugyanezen célból ingatlan-tulajdonjogot szerezzen Magyarországon. A viszonosság fennállása esetén a külügyminisztérium igazolást állít ki, amelyet a külföldi állam a tulajdonjog ingatlan-nyilvántartásba történő bejegyzésénél bemutat. Ellenkező esetben a tulajdonjog bejegyzése érvénytelen, és azt törölni kell az ingatlan-nyilvántartásból.

A magyar külügyminisztérium azonban az MZEZ jogszabályban előírt igazolása, és így a szlovén kormány tudta nélkül jegyeztette be a Fő utca 7. szám alatti ingatlanra a tulajdonjogát.

Hogy ez mennyire szokatlan, azt a magyarországi ingatlanvásárlások múltbeli példái is jelzik, amelyek alkalmával a szomszédos országtól kaptak viszonossági igazolást. Az MZEZ szerint ez volt a helyzet akkor is, amikor Magyarország 2016 októberében a lendvai Fő utca 30. szám alatt vásárolt helyiségeket a főkonzulátus számára. Ugyancsak megkapta ezt az igazolást 2018-ban, amikor a ljubljanai Barvarska steza utcában lévő helyiségeket vásárolta meg – ahol a Liszt Intézet, illetve a ljubljanai Magyar Kulturális Központ tevékenykedik.

Az MZEZ megerősítette az Oštrónak, hogy amennyiben egy külföldi ország diplomáciai-konzuli tevékenység végzése céljából vásárol ingatlant Szlovéniában, a tulajdonjog bejegyzéséhez be kell szereznie a szükséges hozzájárulást. A kölcsönösség meghatározásáról szóló törvény vonatkozó cikkének értelmezését igazolta az Állami Ügyvédi Kamara is, amely megerősítette az MZEZ értelmezését.

Az MZEZ további pontosítást kért a magyar féltől, és ezért megbeszélésre hívta a ljubljanai magyar nagykövetet. Az Oštrónak a beszélgetésről úgy nyilatkoztak, hogy „a magyar nagykövet a tájékoztatást tudomásul vette”.

A telekkönyvi eljárást a Šmarje pri Jelšah-i járásbíróság folytatta le. Ez az Oštro kérdéseit továbbította a celjei kerületi bírósághoz, amelynek igazgatónője, Ksenija Ručigaj kifejtette, hogy az ingatlan új tulajdonosát 2019. november 6-án jegyezték be az ingatlan-nyilvántartásba. Érvelése szerint mivel az uniós tagállamok állampolgárai és jogi személyei nemzetközi szerződések alapján szereznek tulajdonjogot, és nincs szükségük viszonossági igazolásra, ezért Magyarországnak sincs szüksége rá.

Ručigaj állítása nincs összhangban a viszonossági törvény rendelkezéseivel.

Arra a többször megismételt kérdésre, miért nem kérték a vásárlótól a törvény által előírt MZEZ-igazolást, Ručigajeva nem válaszolt. Ragaszkodott azonban ahhoz, hogy a vásárlás érvényes volt, mivel a vevő uniós jogi személyiség.

Az Oštro az elmúlt két hétben többször is tájékoztatást kért a magyar külügyminisztériumtól a lendvai ingatlan igazolásáról és az MZEZ tudta nélkül történő megvásárlásáról.

A kérdésekre Szijjártó Péter tárcája nem válaszolt a szlovéniai lapnak.

A ljubljanai magyar nagykövetség azonban idén január 25-én, több mint három évvel a vásárlás után, az Oštro rendelkezésére bocsátotta az Unija Consulting tanácsadó cég által számukra és a magyar külügyminisztérium számára készített jogi szakvéleményt a viszonossági eljárásról.

Úgy ítélték meg, hogy nem volt szükség viszonossági igazolásra. Véleményüket azzal támasztották alá, hogy az ingatlant „nem diplomáciai képviselet vagy konzulátus céljaira vásárolják és használják”.

A tanácsadó cég azonban a tényállás leírásakor nem vette figyelembe, hogy az MMNÖK a magyar Külügyminisztériummal kötött szerződés alapján köteles a konzuli szolgálat rendelkezésére bocsátani egy reprezentációs helyiséget.

A ljubljanai magyar nagykövet, Dávid Andor Ferenc a Oštrónak kifejtette, hogy sem a nagykövetség, sem a főkonzulátus nem végez diplomáciai vagy konzuli tevékenységet a lendvai Fő utca 7. szám alatt. Az ő értelmezésük szerint az MMNÖK-kal kötött használati szerződésük értelmében a magyar nemzeti közösség számára fontos rendezvények szervezésére használhatják ezeket a helyiségeket, amelyekhez kulccsal sem rendelkeznek.

„A kölcsönösség meghatározásáról szóló törvény 15. és 16. cikkelyével kapcsolatban nincs sajátos elképzelésünk” – mondta Dávid. Ezeket „úgy értelmezzük, ahogyan le vannak írva”.

A haszonélvező áttekintése

Horváth Ferenc képviselő helyi irodája tavaly szeptemberig Lendván, a Fő utca 124. szám alatt működött. Az épület tulajdonosa az MMNÖK. Majd amikor az MMNÖK tavaly nyáron megkapta a Fő utca 7. szám alatti épületet ingyenes használatra, oda helyezte át székhelyét, és Horváth is oda költöztette irodáját.

Horváth irodájának bérleti díját és a működési költségeit a szlovén országgyűlés fizeti. A bérleti szerződést eredetileg a Fő utca 124. szám alatti irodára kötötték, havi 180 euró értékben, egy 16 négyzetméteres helyiségre.

Tavaly augusztus végén Horváth írásban tájékoztatta az országgyűlést az iroda új címéről, és szeptember 6-án kiegészítő szerződést írtak alá, amelynek értelmében az országgyűlés továbbra is havi 180 eurót fizet ki, de immár egy 42 négyzetméteres irodáért.

A kiegészítő szerződésben azonban, amelynek másolatát az országgyűlés továbbította az Oštrónak, tévesen az áll, hogy Horváth új irodájának tulajdonosa az MMNÖK. Így az országgyűlés, amely Horváth irodájának bérleti díját az MMNÖK-nak fizeti, az Oštro kérdéséig szintén nem tudta, hogy nem ez a szervezet, hanem a magyar külügyminisztérium az épület tulajdonosa.

A bérleti szerződés kiegészítését Uršula Zore Tavčar, az országgyűlés főtitkára és Bači Zsuzsanna, az MMNÖK alelnöke írta alá. A bérbeadó a szerződés (kiegészítésének) aláírásával garantálja az információk pontosságát – magyarázta az országgyűlés:

„Soha nem fordult még elő, hogy a bérbeadó tájékoztatása téves lett volna”.

Az Oštrót később arról tájékoztatták, hogy a szerződést ennek megfelelően módosítani fogják. Mivel kiderült, hogy a bérbeadó nem az épület tulajdonosa, az MMNÖK a tulajdonos hozzájárulását is be fogja szerezni – tették hozzá.

Lebár Tomi, az MMNÖK ügyvédje az Oštrónak elmondta, hogy a szerződéskötéskor „valószínűleg figyelmen kívül hagyták”, hogy a kiegészítő szerződésben az MMNÖK szerepel tulajdonosként. Megerősítette, hogy az MMNÖK kapja a bérleti díjat, és a magyar külügyminisztériummal kötött használati szerződés szerint az épületek általános költségeit is az MMNÖK fizeti.

A magyar külügyminisztérium és az MMNÖK közötti használati szerződés, amelynek egy példányát az Oštro is megkapta a külügyminisztériumtól, kimondja, hogy az MMNÖK-nak, mint az épületek haszonélvezőjének, jó gondnokként kell eljárnia, karbantartania és kijavítania a hibákat, valamint fizetnie kell a távközlési és egyéb szolgáltatásokért. A tulajdonos, azaz a minisztérium beleegyezése nélkül nem köthet szerződést harmadik féllel. A minisztérium három hete nem válaszol az Oštro kérdéseire.

Lebár, az MMNÖK ügyvédje kifejtette, hogy mivel az országos parlamenti iroda és a szlovéniai magyar etnikai kisebbség ernyőszervezete kapcsolatban áll egymással, ezért közös céljaik elérése érdekében célszerű, hogy egy épületben, egy helyiségben tartózkodjanak: „Ez már évek óta így van”.

Ez az állandóság azonban 2023 elején megszűnt. Horváth tizenkét évig volt az MMNÖK elnöke, egészen idén január 9-ig, amikor is Orban Dušant, Šalovci Községi Magyar Nemzeti Önkormányzati Közösség elnökét, az MMNÖK korábbi alelnökét választották a szervezet élére.

Most már hivatalos, hogy Horváth több éve betöltött MMNÖK elnöki tisztsége megszűnt. Munkáját továbbra is a képviselői irodában végzi, csak egy emelettel lejjebb. Ahogyan arról a parlament az Oštrót tájékoztatta, az iroda minden nap használatban van.

Írta: Maja Čakarić/Oštro – Fordította: Gyurkovics Virág/Átlátszó Vajdaság

Címlapkép: Novák Katalin magyar (k) és Borut Pahor szlovén köztársasági elnök (j), valamint Horváth Ferenc, a Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség (MMÖNK) elnöke (b) átvágja a nemzeti színű szalagokat az MMÖNK új székházának avatásán a szlovéniai Lendván 2022. július 15-én. MTI/Bruzák Noémi

Megosztás