A karácsonyi menü a magyar átlagbér 10, az osztráknak csak az 5 százalékát viszi el
Itthon az átlagbér egytizedét elviszi a halászlé, rántott hús, bejgli stb. előállítása az ünnepi asztalra. Ausztriában és Svájcban csak a fizetés 2-5 százalékát.
A Rogán Antal propagandaminiszter alá tartozó Nemzeti Kommunikációs Hivatal (NKOH) 2020-ban szenteste előtt egy nappal 30 milliárd forintos keretszerződést kötött két kis céggel szervezetfejlesztési feladatokra. A p2m Consulting Kft. és a p2m Informatika Kft. legnagyobb nettó árbevétele 96 és 142 millió forint volt a korábbi években, és ketten együtt is csak 706 milliós összforgalmat tudtak felmutatni 2015–2020 között. Tavaly azonban mindkét cég rekordbevételt ért el, és 40-40 millió forint osztalékot vettek ki belőlük a tulajdonosok.
A p2m Consulting Kft.-t 2008-ban alapította Patonai Ágnes és Szabad Tamás, és ma is mindketten ügyvezetői és tulajdonosai a cégnek. A p2m Informatika Kft.-t a p2m Consulting és Szabad Tamás alapította 2016-ban, de 2017 ősze óta Szabad az egyedüli tulajdonosa. Patonai az alapítás óta ügyvezetője ennek a cégnek is, ami egyébként a felcsúti focicsapat adatvédelmi tisztviselője.
2014-ben jött létre a Nemzeti Kommunikációs Hivatal (NKOH), aminek felettes szerve a Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetiroda. Az NKOH nevében is megjelenő feladata a kormány irányítása alá tartozó költségvetési szervek és intézmények, valamint állami cégek kommunikációjának ellátása.
Bár megalakulása után azt mondták, hogy így olcsóbb és átláthatóbb lesz az állami reklámpiac, ez egyáltalán nem valósult meg: az NKOH évente több tízmilliárd forintot költ a fideszes kormánypropagandát közvetítő állami reklámokra és rendezvényekre. A kommunikációs feladatok többségét Balásy Gyula cégei végzik el, a rendezvényszervezési feladatokat pedig a 2019-ben megkötött 30 milliárd forintos keretszerződés részeként az állami tulajdonú Antenna Hungária Zrt. látja el.
De még ez sem volt elég: tavaly januárban számoltunk be arról, hogy 2020. december 23-án az NKOH nettó 30 milliárd forint értékű keretszerződést kötött szervezetfejlesztési feladatokra a p2m Consulting Kft.-vel és a p2m Informatika Kft.-vel.
A tendert 2020. november 11-én írta ki az NKOH, és bár hatalmas összegről volt szó, mindössze 15 naptári napig (november 26-ig) várták az ajánlatokat, és a pályázóktól csupán 1 milliárd forintnyi szervezetfejlesztési árbevételt vártak el az előző három évből összesen.
A nyertes cégek azonban ezt sem tudták önerőből felmutatni, hiszen legnagyobb nettó árbevételük 96 és 142 millió forint volt a korábbi években, és ketten együtt is csak 706 milliós összforgalmat értek el 2015 óta. Ezért a p2m Consulting Kft. és a p2m Informatika Kft. bevonta ajánlatába az alkalmasság igazolásához a Teqtos Kft.-t, amelynek 180 és 355 millió forint nettó forgalma volt a 2020 előtti három évben – így már meglett az NKOH által elvárt minimum 1 milliárdos referencia. A Teqtos Kft.-t alvállalkozónak is megjelölte a p2m-duó, amely ajánlatában emellett hat magánszemélyt is feltüntetett alvállalkozóként – közülük négyen a p2m honlapján a cégcsapat tagjaként szerepeltek.
30 milliárdos keretszerződést kötött a Nemzeti Kommunikációs Hivatal két kis céggel | atlatszo.hu
A Nemzeti Kommunikációs Hivatal (NKOH) szenteste előtt egy nappal 30 milliárd forintos keretszerződést kötött két kis céggel szervezetfejlesztési feladatokra. A tendert november közepén írták ki, és mindössze 15 naptári nap állt a pályázók rendelkezésére. A nyerteseken kívül csak egy pályázó volt, de annak ajánlata érvénytelen lett.
Bár nyílt közbeszerzés volt, mindössze két ajánlat érkezett az NKOH-hoz: az egyiket közös ajánlattevőként a p2 Consulting Kft. és a p2m Informatika Kft. nyújtotta be, a másikat a Consact Kft. – ám utóbbi néhány dolgot nem csatolt, ezért ajánlata érvénytelen lett. Az NKOH pedig megállapította a p2m-duóról, hogy az ő ajánlatuk (a beérkezett egy darab érvényesből, vagyis egyedüliként) „a legjobb ár-érték arányú ajánlat”, és kihirdette őket nyertesként.
Nemrégiben mind a két cég leadta a 2021-es beszámolóját, a dokumentumokból pedig kiderül, hogy az NKOH-tól elnyert megbízás után gyors fellendülésnek indultak.
A p2m Consulting Kft. a korábbi évek 70-80 milliójával szemben tavaly már 312 millió forint nettó árbevételt ért el, vagyis durván megnyolcszorozódott a forgalma. Az adózott eredmény ennél is fényesebben alakult: a korábbi 164 ezer és 1 millió forint közötti összegekkel szemben tavaly már bő 40 millió hasznot produkált a cég. A pénzt a két tulajdonos, Patonai Ágnes és Szabad Tamás kivette osztalékként.
Még nagyobb növekedést ért el a testvércég, aminek 2021-es forgalma 11-szerese lett az előző évinek.
A p2m Informatika Kft. nettó árbevétele tavaly 1,2 milliárd forint lett a korábbi 20 és 142 millió közötti összegekkel szemben.
A rekordforgalom szépen megdobta a profitot is, ami a 2020-as 41 millióval szemben tavaly 185 millió forint lett. Soha nem volt ennyi a cég adózott eredménye: a korábbi legjobb évüknek számító 2018-ban is csupán 76 millió forint hasznot termeltek. A 185 millióból szerényen 40 millió forintot vett ki a tulajdonos Szabad Tamás.
Valószínűleg a növekvő bevételek is hozzájárultak ahhoz, hogy tavaly év végén az Andrássy úton székelő cégek telephelyet nyitottak a Nagybányai út 92. szám alatt található irodaházban, és a költözést büszkén jelentették be a p2m Consulting Facebook-oldalán.
Bár a p2m honlapján a referenciák között a közszféra-menüpontban az NKOH mellett az Antenna Hungária, a BKK, a NAV, a Nemzeti Családi és Szociálpolitikai Intézet és a Nemzeti Közművek is szerepel, a közbeszerzési értesítőben ezeknek a megbízásoknak nincs nyoma.
Erdélyi Katalin
A cégadatokat az Opten Kft. szolgáltatta. Címlapkép: p2m Comsulting Kft./Facebook
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)
Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.
Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatásItthon az átlagbér egytizedét elviszi a halászlé, rántott hús, bejgli stb. előállítása az ünnepi asztalra. Ausztriában és Svájcban csak a fizetés 2-5 százalékát.
Az árvíz által biztosan nem érintett Somogyban 29 százalékkal csökkent a kiskereskedelem, míg a Duna-parti Budapesten 1,2 százalékkal nőtt.
Az ötezer lakosú Csongrád megyei falu fideszes polgármestere ennek ellenére bizakodó, a szintén fideszes országgyűlési képviselő viszont hallgat az ügyben.
Kb. 20 százalékkal alacsonyabb az átlagbérnél a mediánbér, ami megmutatja, hogy a dolgozók felének nettó 360 ezer forintnál alacsonyabb a fizetése.
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!