Az uniós fejlesztések szempontjából 2017 a voluntarista pénzszórás és az érdemi eredmény nélkül lezárt nyomozások éve volt. Miközben a magyar nyomozóhatóságok viccet csinálnak a korrupció elleni fellépésből, még soha ennyi uniós pénzt nem pumpáltak a magyar gazdaságba: az elmúlt évben 2500 milliárd forintnyi támogatást osztottak szét Magyarországon.
A játéknak még koránt sincs vége: néhány hónapon belül a teljes, 2020 végéig szóló keretre eredményt hirdetnek, az év végéig pedig 2400 milliárd forint kifizetését tervezik. Változás tehát nem lesz: a gyenge kontroll mellett abszolvált kifizetésdömpingben jó eséllyel tovább folyik a pazarlás, és ugyanúgy következmények nélkül lehet majd átcsatornázni a fejlesztési forrásokat a felemelkedő nemzeti burzsoázia javára.
Hogy mennyi volt a nettó lopás, és mennyi a rossz előkészítés miatti veszteség, azt egy alapos vizsgálat tudná feltárni, de az tény, hogy a felső-bácskai ivóvízminőség-javítási projekt botrányos eredménnyel zárult. A 6 milliárd forintból megvalósult beruházás után Baja egy részén például az ivóvizet még fürdésre sem merték használni, de volt olyan település, ahol az új hálózatból kapott víz minősége miatt a lakók a régi, arzénes vizet követelték vissza.
A probléma súlyát mutatja, hogy a társulást vezető bajai vízmű igazgatója a kivitelezés minősége miatt nem volt hajlandó átvenni az új rendszert, inkább felmondott.
Persze nem Felső-Bácska az egyetlen hely, ahol botrányosra sikeredett az ivóvízminőség-javítás: a Dél-Alföldön botrányok sorozata kísérte az összességében 100 milliárdos projekteket. Akárhogy is, az unió Számvevőszékének különjelentése nyomán, az ivóvízminőség ügyében tett vállalások nem-teljesítése miatt kötelezettségszegési eljárás indult Magyarországgal szemben.
Nyomozás viszont egyetlen esetben sem indult, a projektek – papíron legalábbis -, az utolsó pillanatban rendben lezárultak. Igaz, mi is jártunk olyan településen, ahol a hivatalos projektzárás után 3 hónappal még egyetlen csepp víz sem érkezett az új vezetéken.
Az M4-es szolnoki szakasza lett a NER legdrágább torzója
A legnagyobb volumenű visszaélések – irányított közbeszerzéstől a túlárazott kivitelezésig – általában a nagy infrastrukturális projektek jellemzői, 2017-re ebből is jutott bőven.
De az év legkínosabb története csak következményeiben kapcsolódik ide: karácsony előtt nem sokkal a Miniszterelnökség és a Közgépet is magába foglaló konzorcium megállapodott, hogy az unió helyett a magyar költségvetés fizeti ki az M4-es autópálya-építésből kirúgott cégeket: 45 milliárdjába fáj a magyar adófizetőknek a miniszterelnöki sértődés eme tárgyiasulása.
A projekt már az induláskor is botrányos volt, a 29 km-es szakaszt 110 milliárd forintért vállalták megépíteni a hazai útépítő császárok konzorciumai, ez fajlagosan a legdrágább építésű magyar autópálya lett volna. Feltehetőleg ezért, illetve a kapkodás miatt a projektet végül nem fogadta be az Európai Bizottság.
Ha Brüsszel szerint szürreálisan drága is, nekünk pont jó lesz így – ekkor még a kormány körömszakadtáig védte a beruházást, és úgy döntött, hogy magyar költségvetési forrásból is meg kell épüljön az Abony-Fegyvernek közti szakasz.
Ez volt az a történelmi pillanat, amikor a miniszterelnök köreiben arra jutottak, hogy ha uniós forrásból nem engedik, akkor magyar adófizetői pénzből biztosítanak sápot Simicska Lajosnak, meg persze a mindig a győztessel úszó nagy nemzetközi útépítő cégeknek.
Egy évvel később viszont– a G-nap után alig egy hónappal – váratlanul leállították az építkezést, a Bizottság felől érkezett kartellgyanúra hivatkozva.
Mint utóbb kiderült, ez is hazugság volt, de a kormány állítását alátámasztani látszott a Közbeszerzési Hatóság közleménye: az ellenőrző szervezet néhány hónapos vizsgálódása után arra jutott, hogy „Egyre súlyosabb és kiterjedtebb jogsértésre derül fény az M4 autópálya kivitelezési munkáival kapcsolatban.”
Sajnos erről az állításról is kiderült, hogy köszönőviszonyban sincs a valóssággal, a Hatóság ugyanis lényegében nem talált semmit, viszont a közleménnyel a magyar államigazgatás egyik csúcsszerve nettó propagandaeszközzé vált. Ez viszont csak egy évvel később lett egyértelmű, ennyi ideig kellett küzdenünk ugyanis a makacs hobbijogásszal, Rigó Csaba elnökkel, hogy megkaphassuk a hatóság által tett feljelentések adatait – így derült ki, hogy ezek egyike sem érintette sem a Közgépet, sem az M4-es projektet.
Kétféle metróbotrány
Metróbotrány nélkül nincs pénzügyi ciklus, ebből kétféle is volt az idén: volt egyrészt a kormánypártok által legjobban szeretett uniós botrány, a 4-es metró ügye, amelyben jelentős izgalmakat okozott az OLAF-jelentés nyilvánosságra hozatala. Másrészt volt a fakocka-szabotázs és a Metrovagonmas körüli bonyodalmak – ezek a főpolgármesternek és a kormánynak voltak kellemetlenek.
Demszky Gábor bukásának legfőbb oka egyértelműen a BKV-botrány, és annak legsúlyosabb tétele és leágazása, a 4-es metró ügye volt. A februárban nyilvánosságra hozott OLAF-jelentésről írt összegzésünkből többek közt az is kiderül, hogy hiába volt nyilvánvaló az MSZP-SZDSZ-koalíció felelőssége az ügyben, komoly következménnyel fenyegető büntetőeljárás senki ellen nem indult.
A Hagyó-ügy nyomozásakor is elengedte az ügyészség a metró-szálat, és nagy a valószínűsége annak, hogy az OLAF által feltárt visszaélések következményeit, konkrétan a felhasznált uniós támogatás egy részének visszafizetését a magyar adófizetők fogják állni.
Nem kis pénzről van itt szó: csak az Alstrom-kocsik beszerzése kapcsán felmerült szabálytalanságok miatt 22 milliárd forintnyi visszafizetési kötelezettség néz ki.
Érdekesség, hogy ebben az ügyben bukkant fel kulcsszereplőként egy Medgyesi Péter volt miniszterelnökhöz köthető tanácsadó cég, az AssistConsult Kft., amely 600 000 eurót kapott az Alstromtól, de furcsa módon ezt az ügyet sem a magyar nyomozóhatóság, hanem a brit Csaláselleni Hivatal tárta fel.
Pedig kívánatos lenne egy kis erőfeszítés az ügyészség részéről, hiszen az OLAF közel 60 milliárd forint visszafizettetésére tett javaslatot, és ha a magyar nyomozóhatóság/igazságszolgáltatás nem tud eredményt felmutatni az OLAF által „nagyon nagy értékűnek” nevezett további tanácsadói szerződések tárgyában, akkor ezt mind a magyar költségvetés fogja állni.
Uniós pénzek és gyanús hátterű orosz cégek randevúznak a 3-as metró felújításánál: az infrastruktúra felújításának 140 milliárdos költségét nagyobbrészt uniós forrásokból finanszírozná a kormány, de a felújított/új metrókocsikat Oroszország, közelebbről a Metrovagonmas nevű félkatonai cég szállítja.
Az oroszok felettébb gyanús módon nyerték meg a metrókocsik felújítására kiírt közbeszerzést, az olcsóbb ajánlata ellenére vesztesnek kihozott észt pályázó panaszt tett az Európai Bizottságnál.
Az egészen biztos, hogy komoly lobbi folyt az oroszok érdekében, és ma már azt is tudjuk, hogy ennek főszereplője egyrészt Kocsis István, a közismerten jó orosz kapcsolatokkal rendelkező ex-BKV-vezér, illetve a Nádor ’95-botrány kapcsán közismertté vált Szász András voltak.
Fontos szereplő lehetetett még a játszmában a mostanában egyre erősebbnek tűnő Fidesz-háttérember, Tombor András, ugyanis Tombor ügyvédje, Illés Géza Márton volt a Metrovagonmas jogi képviselője a szerződés aláírásakor.
Kishalak és nagyhalak
Jelentős magánhaszon persze nemcsak a sokmilliárdos infrastrukturális beruházásokon érhető el, de a kisebb projektek lefölözéséhez másfajta eszközök és készségek kellenek.
Idén két cikkben is bemutattuk a humánerőforrás-projektek legnagyobb haszonélvezőjét, a DFT-Hungária Zrt-t és a cég körül serénykedő avatár-cégeket. A DFT nagy innovációja a teljes körű kiszolgálás: hozza a projektet, pályázik, megvalósít és végül az elszámolást is elintézi, a megrendelőnek semmi más dolga nincs, mint aláírni a papírokat, és fizetni az olyan csodálatosan hangzó szolgáltatásokért, mint „PQM- sztenderdizálás mesterkurzus”.
Pazarlásról az ilyen projektek esetében értelmetlen beszélni, hiszen maga a projekt a pazarlás. A legnagyobb veszteség ezekben az esetekben nem is az a néhány (tíz) milliárd forint, amit az ilyen projektekkel kidobtunk az ablakon, hanem az a mára kialakult súlyos strukturális munkanélküliség, ami nem kis részt a semmilyen eredményt nem hozó felnőttképzési programok eredménye.
Különösen nagy keletje volt ezeknek a „foglalkoztathatóságot elősegítő programok”-nak a roma felzárkóz(tat)ási stratégiák keretében, és ebben a műfajban egyértelműen Farkas Flórián és az általa vezetett Lungo Drom/Országos Roma Önkormányzat a legnagyobb cápa.
Az uniós forrásfelhasználásban az ORÖ állandó konzorciumi partnere, a Türr István Képző és Kutató Központ (TKKI) mára megszűnt. Különös, hogy a konzorciumi partner felelőssége ezekben az ügyekben fel sem merül – igaz, Farkas is patyolattisztán keveredett ki a legnagyobb botrányokból.
Ha az OLAF nem erőlteti tovább az ügyek kivizsgálását, akkor ez így is marad, hiszen a legnyilvánvalóbb csalásokban is megszüntette a nyomozást a magyar ügyészség.
Bíróság előtt kellett viszont vallomást tennie a TKKI nemrég leváltott nagyhatalmú vezetőjének, az EMMI uniósprojekt-ügyi volt államtitkárának, Köpeczi Bócz Tamásnak: annak az állami tisztviselőnek, aki a leginkább felelős mindazért, ami Magyarországon az uniós finanszírozású felzárkóztató programokkal történt az elmúlt tíz-tizenkét évben.
Köpeczi, ha másként nem, hát a területért felelős csúcsvezetőként kulcsszereplője ezeknek az ügyeknek, de a hasonló jellegű Voldemort-ügyben is csak tanúként hallgatta meg a bíróság. A lehallgatási jegyzőkönyvekből ugyanis az derült ki, hogy a vádlottak őt emlegették felsőbb kapcsolatként, hol a keresztnevén, hol a minisztériumi nagy emberként utalva az államtitkárra.
Nem került ilyen kellemetlen helyzetbe Nyíregyháza vezetése, konkrétan Kovács Ferenc polgármester és Podlovics Roland projektvezető-mindenes, a városi ügyészség ugyanis bűncselekmény hiányában megszüntette a szétlopott sóstói projekt ügyében indított nyomozást.
A határozat legviccesebb mozzanata az a levezetés, amellyel az ügyészség igazolva látja, hogy teljesen szabályosan számoltak el 600 ezer forintért 6 ezer forintos lámpákat: megkérdezték ugyanis a projektvezetőt, hogy jött ki ez a szám, mire Podlovics közölte, hogy az árban benne vannak a szerelvények is – a magyarázatot pedig a nyomozóhatóság minden további nélkül elfogadta.
Az ügyészség semmi kivetnivalót nem látott abban sem, hogy a projektet kivitelező cég tulajdonosának testvére a nyomozás idején vezető beosztásban dolgozott az ügyészségen.
Interaktív térkép és heti riport az uniós pályázatokról
Nyár közepén elstartolt az Átlátszó uniós kifizetéseket interaktív térképen bemutató projektje: a térkép a kormányzati Széchenyi 2020-oldal adatbázisából leszedett adatokból hetente, tehát lényegében valós időben frissülő adatokat mutat be. December eleje óta pedig heti riportban számolunk be az adott hét fontosabb/érdekesebb uniós pályázati döntéseiről.
Örökmozgó-fejlesztés uniós támogatással
Még az előző pénzügyi ciklusban, 2013-ban ítélt meg a MAG Zrt., mint a gazdaságfejlesztési programok Irányító Hatósága az egyébként a kohóiparban tevékenykedő Halna-Duna Kft. számára 490 millió forint támogatást örökmozgó-fejlesztésre.
A pályázat természetesen nem említ örökmozgót, hanem „az állandó mágnesek közt ébredő erők” energetikai hasznosítását célozza. Minket elsősorban az érdekelt, hogyan fordulhatott elő a mai magyarországi pályázati rendszerben, hogy egy nyilvánvaló fantazmagóriára félmilliárd forint támogatást lehet nyerni – 2016 tavaszán hosszú küzdelem indult meg az NGM-mel.
A harc félsikerrel zárult, mert bár a pályázat szövegét megszereztük, de a pályázat értékelőjének iskolai végzettségét nem sikerült megtudni. Így valóban elképzelhető, hogy a mai napig egy furulya-hitoktatói végzettségű munkatárs értékelése alapján ítélnek meg a tudomány paradigmájából 300 éve kizárt csodaeszközök kifejlesztésére százmilliós K+F-támogatásokat.
2018: 2400 milliárd forint
A jövő nem ért véget 2017-ben: az örökmozgó-projekt mellé felzárkózik egy szerényebb, 130 milliós GINOP pályázattal a lósport: ennyit ítélt meg ugyanis a minap az NGM „Intelligens tükör kifejlesztése a ló és lovas összhangjának megteremtésére a díjlovaglás oktatásában” című projektre.
A már futó, de 2018-ra átnyúló uniós programok alapján egy komoly lehetőség mindenképp kibontakozni látszik. Zajlik az úgynevezett kiváltási program (EFOP-2.2.2.), ennek keretében a szociális ellátórendszer bentlakásos nagy intézményeiből kisebb, emberibb lakóotthonokba költöznek a gondozottak.
A folyamat egyik járulékos következménye, hogy az intézmények bezárásával számos korábbi, rossz állapotú kastélyépület szabadul föl, BerzencétőlDiósjenőig, komoly befektetési lehetőséget kínálva a magyar újarisztokráciának. Egyes helyszíneken már meg is jelentek olyan érdeklődő üzletemberek, akik maguk is előörsként írták le magukat a helyieknek.
Az uniós források kreatív felhasználásának eddigi gyakorlata alapján nagyon meglepődnénk, ha az állam nyakán maradt kastélyok turisztikai célú hasznosítására nem jelenne meg hamarosan pályázati felhívás.
Első fokon pert nyertünk a Zuglói Városgazdálkodási Közszolgáltató Zrt.-vel szemben, miután megtagadták az útjavításokkal kapcsolatos közadatok kiadását.
