Adatigénylések

Marslakók a bíróságon: Az MTVA üzleti titokra hivatkozik

Ősz elején kértük ki a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alaptól (MTVA) a Marslakók című napi szappanopera szerződését. Mivel annak érdemi részét, a mellékleteket nem kaptuk meg, bírósághoz fordultunk. Ebben az ügyben hétfőn volt az első tárgyalás a Fővárosi Bíróságon. Az MTVA jogi képviselője az érdemi indokolást nem tartalmazó érvelést az utolsó lehetséges pillanatban cserélte fel egy részletes, az egyes mellékletek kiadásának MTVA szerinti akadályait kifejtő ellenkérelemre, amit ma kaptunk kézhez, és most közzé is teszünk.

Az alperesi álláspont legérdekesebb eleme, hogy immár nem csak a ‘szerződő partner személyhez fűződő jogaira és üzleti érdekeire’ tekintettel gondolja a közmédia tartalomszolgáltatója helyesnek a megtagadást, hanem saját üzleti titkait is védené a nyilvánossságtól. Azt például, hogy az MTVA pontosan mit rendelt meg, a Marslakókért milyen ütemezésben és pontosan mire ad pénzt az állami cég, illetve hogy a gyártáshoz ő maga milyen kapacitásaival járul hozzá, azért sem ismerhetjük meg az ellenkérelem szerint, mert az MTVA „bizonyos tevékenységei tekintetében esetében a piacon jelenlévő kereskedelmi médiaszolgáltatók versenytársa is”, így műsorterveit „a verseny torzulásának elkerülése érdekében a lehető legkésőbbi időpontig üzleti titokként kezeli”.

Azaz az MTVA szerint ezekhez az adatokhoz éppen annyira (sehogy) nem kell a nyilvánosságnak hozzáférnie, mint a Jóban rosszban vagy a Barátok közt gyártására vonatkozó hasonló információkhoz. Ezzel szemben szerintünk a közszolgálati média  nem versenyez a kereskedelmivel, az MTVA-nak ebben a körben nem lehetnek üzleti titkai, a szerződés mellékletei pedig nélkülözhetetlenek ahhoz, hogy az adófizetők megítélhessék: felelősen vett-e meg az MTVA közpénzből 77 darab 26 perces epizódot (opcióval további 360 epizódra) 6 millió forintos darabáron. Ennek megfelelően továbbra is a szerződés szakmai tartalmát meghatározó mellékletek mindegyikének kiadását kérjük.

A következő tárgyalás 2012. február 9-én lesz.

Az adatigénylés letölthető itt. (PDF)

A Marslakók szerződésének az MTVA szerint nyilvános része innen letölthető (PDF)

A keresetlevél innen letölthető (PDF)

Az MTVA ellenkérelme letölthető itt (PDF)

A tárgyalás jegyzőkönyve letölthető itt (PDF)


Megosztás