
Két év alatt 15-ször ugrasztotta a kormány a KEHI-t, de hogy kire és miért, nem derült ki
A Diákhitel Központról szóló anyagot addig dugdosták a fiókban, amíg az egykori igazságügyi miniszter férje ellenzéki színre nem lépett.
Még a nyáron keresetet indítottunk a Magyar Villamos Művek ellen, mert az változatlanul titkolja a Kocsis István alatt offshore cégekkel kötött szerződésről készített jelentéseket.
Ma megvolt a Fővárosi Bíróságon az első tárgyalás. Az alperes MVM képviselője – azon túl, hogy az MVM-et sorra elmarasztaló bírósági döntéseket tévesnek mondta – a polgári perrendtartásról szóló törvény szerint kioktatást kért (!) a bírótól arra nézve, hogy kit terhel az adott ügyben a bizonyítás kötelezettsége. Ez a lépés szerintünk egyértelműen csak a per elhúzását szolgálta, hiszen az adatvédelmi törvény egyértelműen fogalmaz: az adatkezelőnek, jelen esetben az MVM-nek kell bizonyítania az adatigénylés megtagadásának jogszerűségét. Erről a bíró tájékoztatta is az alperes képviselőjét, aki erre időt kért a bizonyítási indítvány előterjesztésére. Ha az MVM jóhiszemű lett volna, a tárgyalásra eleve úgy készül, hogy a megtagadás jogszerűségét bizonyíthassa. Így viszont másfél hónapot nyert, mivel a bíróság 2011. december 5-én 10 órára tűzte ki a következő tárgyalást.
Kíváncsian várjuk, hogy az MVM mostani vezetése meddig akarja még a nyilvánosságtól elzárni az offshore ügyletekre vonatkozó, közpénzeket érintő adatokat.
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)
Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.
Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
A Diákhitel Központról szóló anyagot addig dugdosták a fiókban, amíg az egykori igazságügyi miniszter férje ellenzéki színre nem lépett.
A MÁV FKG Kft. nem volt hajlandó elárulni, hogy milyen munkálatokat végzett neki a ZELE-BAU Kft. közel 1 milliárd forintért.
Több mint 2 évig pereskedtünk az állammal, hogy megtudjuk, mennyibe került az adófizetőknek a miniszterelnök kedvenc újságjának megvásárlása.
Az Országos Atomenergia Hivatal minden érdemi információt kitakart a dokumentumból, így abból nagyjából annyit tudhatunk meg, hogy Paks II Pakson van.
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!