médiaszereplés

A választások tanulságairól beszélgetett kollégánk a Flaszterben

Az Átlátszó újságírója, Bodnár Zsuzsa meghívást kapott a Magyar Hang Flaszter című műsorába, ahol a lap munkatársaival, Dévényi Istvánnal és Tompos Ádámmal beszélte át a múlt hét legfontosabb közéleti eseményeit. A résztvevők megvitatták a választásokból leszűrhető tanulságokat: többek közt a TISZA Párt támogatóiról készült elemzést, az akkugyáras településeken született választási eredményeket és az ország egyes vidékein szerzett tapasztalatokat is.

A Magyar Hang polgári hetilap évekkel ezelőtt indította el saját közéleti vitaműsorát a Youtube-on, ahol a lap munkatársai egy-egy meghívott újságíróval vitatják meg az adott hét legfontosabb közéleti témáit. Az Átlátszó szerzői gyakori vendégei a műsornak, június 13-án Bodnár Zsuzsa ülhetett be Dévényi István és Tompos Ádám mellé.

A beszélgetés során elsősorban a választási eredményekről és az azokból levonható következtetésekről esett a legtöbb szó. A résztvevők megvitatták az IDEA intézet legutóbbi felmérésének eredményeit. Ebben a köztudatba valósággal berobbanó TISZA Párt kapcsán az Intézet arra kereste a választ: milyen jellegzetes karaktervonásai lehetnek jelenleg a TISZA szavazótáborának, és az elmúlt hetek során milyen tendenciák érvényesültek a tábor összetételének növekedésével kapcsolatban.

Az IDEA korábbi felmérései alapján míg áprilisban a TISZA a 30 év alattiak körében is népszerű volt, ez május végére némileg változott. Az EP-választás idejére Magyar Péter pártja a 40-59 éves korosztály tagjai között, illetve a közép- vagy felsőfokú végzettségűek körében lett népszerű, és szavazói az átlagnál gyakrabban éltek kisebb városokban vagy falvakban. A pártot a szavazói jellemzően jobboldalinak tartják, miközben saját magukat ritkábban gondolják annak. A felmérés szerint a támogatói tábor szociográfiai, de főleg közéleti-politikai értékek szerinti összetétele nagyon vegyes.

A felmérés eredményeit a beszélgető újságírók összevetették a kisebb városokban és falvakban szerzett saját tapasztalataikkal. Szóba került a szegényebb településeken élők kiábrándultsága és választással kapcsolatos pesszimizmusa – a témáról a legkisebb baranyai falvak és őrségi települések kapcsán az Átlátszón is írtunk.

 

Kollégánk elemezte az akkugyáras városokban és falvakban született választási eredményeket is. Bodnár Zsuzsa elmondta, hogy vegyes a kép: néhány településen, így pl. Sóskúton, Bátonyterenyén az akkus botrányoknak is szerepe volt abban, hogy az önkormányzati választáson indult civilek sikert értek el és „lecserélték” a polgármestert.

Gödön, Debrecenben vagy Iváncsán azonban ez nem sikerült – ehhez azonban hozzájárult, hogy a kormánypárti, vagy Fidesz által támogatott jelöltek rendkívül erős propagandát folytattak a szavazók megnyerése érdekében.

 

A beszélgetésben a Magyar Hang aktuális Átlátszó-mellékletének cikkeiről is szó esett. Például a forintra pontosan eltalált szabolcsi közbeszerzésekről, és Rákay Philip százmilliós luxusautójáról, illetve a zalalövői tópartra tervezett „csókálló” apartmanházakról.

A gyanús tenderek ügyében ugyanis cikkünk nyomán újraindulhat az egyszer már lezárt nyomozás, a Fidesz-imádó médiaszemélyiség Mercedes-Maybach márkájú autójában pedig még nyakfűtés és vádlimasszírozó funkció is van. A Zalalövő melletti Borostyán tó partjára ígért 200 apartman kapcsán pedig csak ködös elképzeléseket, kétes hátterű cégeket és egy engedély nélkül felépített „mintaházat” találtunk a helyszínen.

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42