Az országgyűlés szerda délelőtti ülésén szavazott a túlórák emeléséről. Ellenzéki képviselők elállták Kövér László házelnök pulpitusát, majd sípolva, kiabálva próbálták megakadályozni a „rabszolgatörvénynek” nevezett módosítás elfogadását. Délután 3 körül a Kossuth téren tüntetők kezdtek gyülekezni, a tömeg estére többezresre duzzadt. Elfoglalták először a Margit hidat, majd a Fidesz székházához vonultak, onnan pedig vissza a Kossuth térre, ahol a rendőrök többször is könnygázt fújtak rájuk az este folyamán, és csak éjfél után oszlott szét a tömeg.
Régen minden jobb volt – ajándékozz karácsonyra 2019-es Átlátszó-előfizetést!
Tegnap szavazott az Országgyűlés a túlórák emeléséről (évi 250-ről 400-ra), és az ellenzék igyekezett ezt megakadályozni. Különböző pártok (főként női) képviselői elfoglalták az elnöki pulpitust, hogy Kövér László házelnök ne nyithassa meg az ülést.
Kövér azonban a saját helyéről egy mikrofonnal megnyitotta az ülést, majd – szintén a saját helyén ülve – Latorczai János vette át a munkát. Tordai Bence, a Párbeszéd országgyűlési képviselője szerda délelőtt órákon keresztül közvetítette a Facebook-oldalán, hogy mi történik az ülésteremben.
A fideszesek, köztük Orbán Viktor, Gulyás Gergely, Kocsis Máté és Rogán Antal sorfalat állva védték Latorczai Jánost, az ellenzékiek pedig kiabáltak, sípoltak, és interjúzták a fideszeseket, hogy magyarázzák el, miért állítják azt, hogy a dolgozóknak lesz jobb, ha többet kell túlórázniuk.
A törvény ellen tiltakozó ellenzékiek leginkább azt sérelmezték, hogy a képviselői kártyáik nélkül is működtek a szavazógépek, és ez szerintük nem szabályos, tehát kvázi csalással szavazott a parlament a „rabszolgatörvényről”. A túlórák emelését végül a fideszesek megszavazták.
Tordai Bence az élő közvetítés során többször is utcára szólította az embereket, és délután 3 körül gyülekezni is kezdtek a Kossuth téren a tüntetők, akik délután 5-re már nagyjából ezren voltak. Ekkor Tordai Bence vezetésével vonulni kezdtek a városban, és egyre többen csatlakoztak hozzájuk. Először elfoglalták a Margit híd pesti hídfőjét, majd a körúton az Oktogonig mentek, onnan pedig az Andrássy úton a Fidesz-székházhoz a Lendvay utcába.
A kormánypárt székházát rengeteg rendőr védte, a tüntetők pedig kreatív rigmusokat skandáltak. Orbán Viktor tavalyi parlamenti válaszára utalva kiabálták, hogy „Boldog karácsonyt”, és követelték, hogy „Házkutatást!”, de a legtöbbször és legnagyobb hangerővel a „Túlórázni jöttünk!” zengett.
Két nő felmászott a Fidesz-székház egyik erkélyére, és a tömeg egy darabig lökdösődött a rendőrökkel, majd kettéoszlott. Az emberek egy része a Lánchídra ment, a másik része vissza a Kossuth térre, és később ott egyesült minden tiltakozó csoport. Hosszú ideig néztek farkasszemet a parlament főbejáratát védő rendőrökkel, akik egy lökdösődés után könnygázzal próbálták oszlatni az embereket.
A tüntetők azonban ettől csak még dühösebbek lettek, és a parlament déli bejáratához vonultak. Skandálták az addigra megszokott „Túlórázni jöttünk!” rigmust, a rendőröket pedig sörösdobozokkal, szeméttel dobálva, és a „Hogy tetszik a túlóra?” kérdéssel ingerelték. Az este folyamán többször fújtak paprikasprayt és könnygázt a rendőrök a tömegre, de az még így is nagyon lassan oszlott szét. Néhányan padokat gyújtottak fel, egy csoport pedig az ország karácsonyfáját és a köré rakott szánkókat akarta megrongálni, feldönteni, felgyújtani, de a rohamrendőrök ezt megakadályozták.
Végül hajnali 1 óra körül a Nádor utca felé szorították ki a tüntetők maradékát, és igazoltatni kezdték őket.
Csütörtök délután 5 órára a Szabad Egyetem és Hallgatói Szakszervezet hirdetett újabb demonstrációt a rabszolgatörvény ellen.
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!
Belföld
Külföld
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001 Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.
Postai befizetéssel
Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.
Havi előfizetés a Patreonon
Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.
Benevity rendszerén keresztül
Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.
SZJA 1% felajánlásával
Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
A hétvégén Oroszország Ukrajna elleni háborúját támogató tüntetést tartottak Budapesten, egy időben egy másik háborúellenes tiltakozással, amelyet a Magyarországi Ukrán...
Élőlánccal tiltakoztak a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) modellváltása, autonómiájának elveszítése ellen az intézmény hallgatói és szimpatizánsok vasárnap délután Budapest...
A Szabadság téren lévő amerikai nagykövetség előtt az emberi élet bőrszíntől és politikai nézettől független védelme érdekében demonstráltak az afroamerikai...
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!