Schmidt Mária alapítványa 2,2 milliárd forint közpénzből újíthat fel két budai villát, amiket ajándékba kapott az államtól
Az egyik villát 182, a másikat csupán 39 millió forint értéken tartották nyilván az ajándékozás pillanatában.
Az egyik villát 182, a másikat csupán 39 millió forint értéken tartották nyilván az ajándékozás pillanatában.
Összesítettük, hogy a MotoGP pályaépítésért felelős cégek vezetői mennyi fizetést kaptak, és mennyit közpénz ment el eddig a beruházásra.
A Nuvu Kft. pár éve még 180-200 millióért csinálta az augusztus 20-i állami látványosságot.
A négynapos rendezvény teljes költségvetéséről azonban továbbra sem árult el semmit az MTÜ.
A Magyar Turisztikai Ügynökség megtagadta a válaszadást a Párbeszéd Magyarország közérdekű adatigénylésére.
Miközben két év alatt több mint nettó 5 milliárd forint ment el üzemeltetésre.
Nem épp sikertörténet az M43-as autópálya 2017-ben átadott tengelysúlymérője: az 5 éves, 715 millióból kialakított állomást másodjára javítják.
Hosszú ideje tart a csend a hajdúnánási MotoGP pályaépítésnél: a helyiek halasztásáról beszélnek, a HUMDA szerint minden a terv szerint halad.
Leadta beszámolóját az autó és motorsport fejlesztéséért felelős HUMDA Zrt. A MotoGP-pálya építésében érintett cég 2021-ben is veszteségesen működött.
Az Átlátszó tudomására jutott néhány eddig nem publikus költség: reklám- és propagandakiadásokra 1,5 milliárd forintot, személyi juttatásokra közel 3 milliárd forintot, utazási- és szállásköltségre 150 millió forintot terveznek költeni.
Megnéztük a nettó 2,4 milliárd forintból épült luxus-teniszakadémiát Kisvárda mellett, amit a volt fejlesztési miniszterhez, Seszták Miklóshoz köthető alapítvány húzott...