Szijjártóéknak 257 millió forintért béreltek egy luxusrepülőt három napra
Szijjártó Péter volt külügyminiszter és delegációja 2024 júliusában Chilébe, majd New Yorkba és onnan Isztambulba repült egy bérelt luxusjettel.
A kéthalmi mérőállomás a 34 mérőállomásból álló országos úthálózatvédelmi rendszer kiemelt eleme, amely hazánk fő tranzitútvonalán helyezkedik el az M43-as autópályán a román-magyar határhoz közel. Itt lehetne kiszűrni a túlsúlyos kamionokat – csak épp hónapok óta nem működik.
„Elkészült az M43-as autópálya Makó és az országhatár közötti szakasza. A sztrádát, a Csanádpalota–Nagylak határátkelőhelyet, valamint román oldalon a Nadlac (Nagylak) és Pecica (Pécska) között megépült 16 kilométeres A1 gyorsforgalmi útszakaszt szombaton adta át Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes és Marius Nica, a román kormány európai alapokért felelős minisztere. Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes avatóbeszédében hangsúlyozta, Magyarország számára kiemelt fontosságú a határon átnyúló fejlesztések megvalósítása” – írta 2015-ben a magyarepitok.hu.
Az M43-as autópálya Makó és az országhatár közötti szakaszát nettó 46,49 milliárd forintból építette meg a Szijj László érdekeltségébe tartozó Duna Aszfalt Kft. 23 kilométer hosszan, 3 pihenővel. Az egyik az Óföldeák közeli Kéthalmi pihenő, ami ismét hónapok óta zárva van. Ami azért problémás, mert itt üzemel(ne) a tengelysúlymérő állomás, amivel a túlsúlyos kamionokat szűrik ki mind Budapest, mind a román határ felé.
Az építésére 2017-ben írt ki közbeszerzést a Magyar Közút Zrt.: nettó 715 034 090 millió forintot fizettek a Colas Út Zrt.-SWARCO Traffic Hungaria Kft. kettősnek. A leírás szerint ezért a pénzért többek között az alábbiak készültek el 105 nap alatt:
A tengelysúlymérő állomás azonban nem sokáig bírta. Az mfke.hu 2020-ban azt írta, burkolatfelújítás miatt 2020. június 9-től előreláthatólag két hónapig zárva lesz az M43-as autópálya tengelysúlymérő ikerállomása a Csongrád-Csanád megyei Kéthalomnál. Akkor a Magyar Közút az Átlátszó kérdésére azt válaszolta, „az M43-as autópálya kéthalmi mérőállomásánál a betonburkolat cseréjét végezzük el az előszűrő berendezés környezetében, annak érdekében, hogy az továbbra is pontos súlymérést és tartós megoldást biztosítson.
A tartós megoldás érdekében ezeket a technológiai időket mindenképpen be kell tartani.”
Hangsúlyozták, a kéthalmi mérőállomás a 34 mérőállomásból álló országos úthálózatvédelmi rendszer kiemelt eleme, amely hazánk fő tranzitútvonalán helyezkedik el. A mérőállomáson hatósági járműellenőrzés keretében a túlsúlyos és/vagy túlméretes járművek ellenőrzését, ezen járművek forgalomból való kiszűrését végzik, az úthálózati elemek (útburkolat, hidak, műtárgyak) védelme, valamint a forgalombiztonság érdekében.

Átmenetileg zárva (forrás: Google Maps)
„A mérőállomás Európa legkorszerűbb mérőállomásainak egyike, olyan fejlett és modern technológiákat alkalmazunk, mint a 3D lézerszkenner a járművek méretének megmérésére vagy mint az úgynevezett előszűrő berendezés, mely előzetes súlyméréssel a járművet menet közben megméri és a kritikus súlyú járműveket betereli a mérőállomáson lévő hiteles mérőberendezésekre. Ezen előszűrő berendezésen az autópálya teljes nehézgépjármű forgalma áthalad, a jelentős terhelés miatt szükséges elvégezni a fenti fejlesztéseket.”
A mérőállomás mégsem az örökkévalóságnak épült: újra lezárták.
A Magyar Közút szerint azért, mert a kéthalmi mérőállomás burkolatcsatlakozásainál (aszfalt és beton) hibákat tapasztaltak, melynek garanciális javításáról gondoskodik a korábbi vállalkozó. „A beton helyreállítási munkák már befejeződtek, de a speciális burkolat kötési és technológiai ideje megköveteli, hogy előreláthatóan a hónap végéig zárva legyen az állomás” – írta a közútkezelő.
Hasonló tengelysúlymérő van az M5-ösön is. A Magyar Közút 2020-as forgalmi adatai szerint az M43-as országhatárhoz közeli részén 17–21 ezer járműegység halad át, ebből 4885–5683 teherautó, ami a Kéthalmi pihenőt érinthette. Az M5-ösön 2007 óta működik tengelysúlymérő, a forgalmi adatok szerint ezen a szakaszon naponta 44–48 ezer járműegység halad át, ebből 8 ezer a tehergépkocsi. Arról, hogy a lényegesen nagyobb forgalmat bonyolító M5-ös tengelysúlymérővel gond lett volna az elmúlt 5 évben, nincs hír.
Segesvári Csaba
Nyitókép: Az átmenetileg lezárt mérőállomás az M43-as autópályán (forrás: Google Maps)
Támogasd a munkánkat bankkártyás fizetéssel az Átlátszónet Alapítványnak küldött rendszeres PayPal-adománnyal! Köszönjük.
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)
Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
1% TÁMOGATÁS
Szijjártó Péter volt külügyminiszter és delegációja 2024 júliusában Chilébe, majd New Yorkba és onnan Isztambulba repült egy bérelt luxusjettel.
Az egyórás, beszélő fejes film többe került, mint az Átlátszó éves költségvetése, a cechet az adófizetők állták az Országgyűlés Hivatalán keresztül.
Mivel a korábbi keret kimerül, meghívásos, gyorsított eljárásban keresik az új szolgáltatót. A közmédia minden évben így jár el, a nyertes cég is mindig ugyanaz.
Pont akkor indult a Brussels Airlines menetrend szerinti járata Budapestről, amikor a külügyminisztert szállító honvédségi repülő.