Így adósodott el a közmédia: kipereltük és közzétesszük az MTVA 61,6 milliárd forintos hitelszerződéseit

mtvahitel

A jogerős másodfokú ítélet teljesítéseként az MTVA-tól megkaptuk, most pedig rövid magyarázattal közzétesszük az MTVA Kunigunda utcai székházának megvásárlásához kapcsolódóan kötött, de a korábbi banki hiteleket is kiváltó, illetve működési kiadásokra is felhasználható, gigantikus összegű hitelszerződés-csomagot, valamint az azok kapcsán … Folytatás

Hová lett a Marslakók lelépési pénze?

boronyak

HELYREIGAZÍTÓ KÖZLEMÉNY A 2014. január 16-i “Hová lett a Marslakók lelépési pénze?” című cikkben valótlanul állítottuk, hogy a Marslakók című filmsorozat megszüntetését követően Boronyák Gergely színész nem kapott semmit abból a pénzből, amelyet a Marslakók Produkciós Kft. számára – a … Folytatás

Nyomoz a rendőrség a Marslakók-ügyben

marsszla

Közérdekű adattal való visszaélés gyanúja miatt indított nyomozást az I. Kerületi Rendőr-kapitányság az atlatszo.hu feljelentése nyomán. A közmédiát finanszírozó Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) ugyanis az erre vonatkozó jogerős bírósági ítéletnek is ellenszegülve titkolta a Marslakók című tévésorozattal kapcsolatban igényelt … Folytatás

MTV-s műsorok költségei: sokba van nekünk a Fábry

1380385_545852545490265_1274470399_n

Bár a köztelevízió Marslakók című műsora elég nagy port kavart azzal, hogy a gyanú szerint jelentősen túlszámlázták a műsor költségeit, nem ez volt az utóbbi időben a legdrágább műsor az MTV-n. Legalábbis, ami az epizódonkénti költségeket illeti.

MTVA: az Átlátszó a versenytársunk, ezért ne kapjanak adatot

mtvaverseny

Múlt kedden zajlott a Fővárosi Törvényszéken az első tárgyalása annak a pernek, amit azért indítottunk, mert az MTVA megtagadta az adatigénylésünket a Kunigunda utcai székházra vonatkozó hitelfelvétel miatt. Az alperesi védekezést meglepő elemek színesítették. Az MTVA szerint az Átlátszó tevékenységi köre … Folytatás

Nem kellett megszakadniuk Várhegyiéknek az MTVA első 10 milliójáért

varhegyi

A nyertes pereink alapján a jogerős bírósági ítélet szerinti határidő után, de egy büntetőfeljelentést követően végül közzétett MTVA-adatok között, mint ezt már megírtuk, ott vannak a Várhegyi Attilla volt fideszes politikus, ma sikeres pártközeli marketingipari vállalkozó által ügyvezetett Prestige Média … Folytatás