Adatigényléses perek

Nyomoz a rendőrség a Marslakók-ügyben

Közérdekű adattal való visszaélés gyanúja miatt indított nyomozást az I. Kerületi Rendőr-kapitányság az atlatszo.hu feljelentése nyomán. A közmédiát finanszírozó Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) ugyanis az erre vonatkozó jogerős bírósági ítéletnek is ellenszegülve titkolta a Marslakók című tévésorozattal kapcsolatban igényelt adatokat, csak a feljelentésünk után hozta nyilvánosságra azokat.

*****

Az I. Kerületi Rendőr-kapitányság tájékoztatást kért az atlatszo.hu-tól arról, hogy az MTVA mikor és milyen módon adta át a Marslakók című tévésorozattal kapcsolatban igényelt adatokat. A hivatalos levélből az is kiderül, hogy a rendőrség eljárást indított közérdekű adattal való visszaélés vétség gyanúja miatt. A rendőrség tehát megalapozottnak találta feljelentésünket (PDF): azt sérelmeztük, hogy jogerős bírósági ítélet mondja ki, hogy a Marslakók c. tévésorozatról kért adatok a nyilvánosságra tartoznak, az MTVA mégsem hajlandó nyilvánosságra hozni őket.

Korábban még sosem nyúltunk ehhez az eszközhöz, egyszerűen azért, mert nem volt szükség rá. Még sosem fordult elő olyan, hogy a független magyar bíróság jogerős (tehát végrehajtható és nem fellebbezhető) ítéletének egy állami szerv ellenszegült volna. Az MTVA ebben is precedenst teremtett.

Emlékezetes: még 2012 augusztusában kértük ki a több százmillió forintba kerülő Marslakók című napi szappanoperával összefüggésben a Marslakók Produkciós Kft. számára kifizetett és még kifizetni kívánt tételek listáját (a kifizetés jogcímének, valamint összegének megjelölésével), továbbá a kft. által kibocsátott számlákat. Szerettük volna megismerni a műsorgyártás megszüntetéséről szóló szerződést is. Az MTVA az adatigénylésünket megkapta, de azt még csak válaszra sem méltatta. Ezután indítottunk pert, amit előbb első, aztán másodfokon is megnyertünk.

Az ítélet a kihirdetésétől számított 15 nap elteltével emelkedik jogerőre. Amikor ez a határidő is eredménytelenül eltelt, még petíciót is indítottunk annak érdekében, hogy az MTVA adja ki végre azokat az adatokat, amelyeket egy percig sem szabadott volna titkolnia, mivel azok közérdekű adatként eleve a nyilvánosságra tartoznak. Petíciónkat több mint ezren aláírták, de ez is hatástalan maradt. Ezt követte a feljelentés, és az MTVA csak ezután tett eleget a bíróság ítéletének.

Jelentősen túlszámlázta szerződés szerinti járandóságát a Marslakók gyártója?

Számos adatigénylés, három, az átlátszó által jogerősen megnyert per és egy büntetőfeljelentés után az MTVA végre közzétette alvállalkozói szerződéseit. Persze nem mindet, csak azt a hetet, amit kipereltünk belőlük. Lássuk, hogy mit kaptunk! Mi van A dal, a Fábry, a Magyarország, szeretlek!, a Maradj talpon! és az On the spot gyártására vonatkozó szerződésekben, na és persze mit és mennyiért szakértett Várhegyi Attila cége az MTVA-nak? Mindenek előtt azonban azt, hogy mennyibe került végül a Marslakók az adófizetőknek. Tovább a teljes cikkre.

A kapott adatok ismeretében nem meglepő, hogy az MTVA inkább titkolta volna a tévésorozat elkészítéséről szóló szerződéseket és számlákat, mert így ország-világ előtt kiderült: a Marslakók Kft. összesen nettó 900 millió forintért (bruttó 1,14 milliárd forintért) gyártotta le a csúfosan megbukott szappanopera első (és egyetlen) évadát, és kézzel írt számlákon bevételezett gyakran százmillió forintot is meghaladó összegeket.

Az MTVA által végül kiadott Marslakók-számlák közt itt lehet böngészni (Google Drive)

Ha egyetért azzal, hogy az MTVA számoljon el az adóforintjainkkal, írja alá a petíciónkat!

 

Megosztás