![LÁzÁr János](https://atlatszo.hu/wp-content/uploads/2024/07/D_VAJ20240109007-e1721634612834-300x180.jpg)
Legalább 25 milliárd forintba került az adófizetőknek a Lázár-féle tarifareform
Az Építési és Közlekedési Minisztérium először letagadta, de miután pereltünk, kiadta a márciusban bevezetett tarifareform hatástanulmányát.
Tavaly júniusban fordultunk közérdekű adatigényléssel az MTVA-hoz, hogy megtudjuk, milyen együttműködés van a közmédiát finanszírozó alap és Várhegyi Attila volt fideszes pártigazgató és szolnoki ex-polgármester kommunikációs tanácsadó cége között. A Fővárosi Törvényszék hétfői ítéletében kiadni rendelte az anyagot, és azt is megállapította, hogy más vállalkozások az MTVA szóvivőjének korábbi állításával szemben nem tettek árajánlatot.
Az Index írta meg tavaly januárban, hogy fél évig a Prestige Média Kft. ad kommunikációs tanácsokat az MTVA-nak, majd ezután szintén Várhegyi cége nyerte meg a hosszútávú megbízásra vonatkozó tendert. A Prestige Media-val kötött szerződést, a teljesítési igazolásokat és magát a Prestige által nyújtott szolgáltatást, a szerződés keretében elkészült szakértői anyagot kértük ki az MTVA-tól, de szerettük volna megismerni a Prestige Media ajánlata mellett induló többi cég pályázatát is. Utóbbi esetében úgy tűnik Cserháti Ágnes, az Alap akkori szóvivője nem mondott igazat az Indexnek, mert a bíróság – az alperes bevallása alapján – megállapította, hogy nem volt több ajánlat. Az elsőfokú ítélet (PDF) alapján viszont minden mást ki kell adnia a közmédiát finanszírozó állami szervezetnek.
Nézze meg videónkat a tárgyalásokról és az MTVA legújabb kreatív adateltitkolási technikáiról:
(Fotó: innen)
Az Építési és Közlekedési Minisztérium először letagadta, de miután pereltünk, kiadta a márciusban bevezetett tarifareform hatástanulmányát.
Az Átlatszó azután fordult adatigényléssel a szervezethez, hogy az ügyvédi kamara visszautasította Szuverenitásvédelmi Hivatal „információk bejelentését” célzó együttműködési javaslatát.
Nem jogerős ítéletében a Fővárosi Törvényszék kötelezte a közmédiát, hogy adjon ki az Átlátszó újságírójának minden olyan szerződést, amit az elmúlt öt évben kínai szervezettel kötött.
Az MNV üzleti titokra hivatkozott, de hiába: a bíróság kötelezte az adásvételi szerződés kiadására.