Adatigényléses perek

Így adósodott el a közmédia: kipereltük és közzétesszük az MTVA 61,6 milliárd forintos hitelszerződéseit

A jogerős másodfokú ítélet teljesítéseként az MTVA-tól megkaptuk, most pedig rövid magyarázattal közzétesszük az MTVA Kunigunda utcai székházának megvásárlásához kapcsolódóan kötött, de a korábbi banki hiteleket is kiváltó, illetve működési kiadásokra is felhasználható, gigantikus összegű hitelszerződés-csomagot, valamint az azok kapcsán kiadott előkészítő anyagokat. A szerződések nagyjából akkora adósságot jelentenek a közmédia számára, mint saját éves költségvetése, így akár azt is mondhatjuk, hogy az, hogy mennyit és mire lehet felhasználni, majd azt milyen feltételek mellett kell visszafizetni, éppen annyira határolja majd be évtizedekre az MTVA mozgásterét, mint a központi költségvetését a paksi orosz megahitel.

2012 végén az önállóan gazdálkodó közmédia-óriás igen komoly, összességében az MTVA akkori közlése szerint 63 milliárd forint értékű finanszírozási csomagot (hosszú lejáratú ingatlanvásárlási forint alapú hitel, középlejáratú forint alapú forgóeszköz hitel, folyószámla hitel, bankgarancia-keret) hozott tető alá négy bankkal (MFB, OTP, KDB Bank, Magyar Takarékszövetkezet Bank). Az már akkor tudható volt, hogy a csomagból a közbeszerzési eljárás dokumentációjából megismerhető módon önmagában 140 millió euró (akkori árakon 43,7 milliárd forint), azaz a székházvásárlással kapcsolatban ezt megelőzően az MTVA által kommunikált 21,4 milliárd forintos összeget jóval meghaladó tétel az ingatlanvásárlási hitel, a fennmaradó részt pedig „modernizációs és műszaki fejlesztésekre, valamint a közmédia 2010 előtti adósságállományának törlesztésére fordítják”.

Előzmények

Megint nyertünk az MTVA ellen, elsőfokon nyilvános a székházhitel-szerződés

Jogerősen nyilvánosak az MTVA alvállalkozói szerződései – közzétesszük őket

MTVA: az Átlátszó a versenytársunk, ezért ne kapjanak adatot

Kreatív adateltitkolási technikákkal újít a bíróságon az MTVA

Fábry és a többiek: első fokon nyilvánosak az MTVA műsorszerződései

Az MTVA betiltatná a peranyag közlését és az Alkotmányvédelmi Hivatalhoz fordult

Ennél többet azonban nem kötött az adófizetők orrára az MTVA, ezért adatkéréssel, majd perrel igyekeztünk megszerezni a bankokkal kötött hitelszerződést. A perben az MTVA sok mindennel érvelt, többek közt azzal, hogy az Átlátszónak az MTVA vetélytársaként jogosulatlan üzleti előnye származna a szerződés megismeréséből. Az az érv is előkerült, hogy a bankokkal együtt létrehozott egyedi, a hazai szerződési gyakorlatban eddig példa nélküli összetettségű hitelügylettel kapcsolatos jogi dokumentumok szerzői jogi védelme is kizárja az adatok kiadását. Mindezek és még sok más érv ellenére a bíróságok első-, majd másodfokon is fontosabbnak találták, hogy közpénz felhasználásáról, a közvagyonnal való gazdálkodásról van szó, így az MTVA végül a szeptemberi jogerős pervesztés után három DVD-n (bár inkább kettőn, mert a harmadik csak néhány kimaradt oldalt tartalmaz) kiadta a kért adatokat, amelyeket most e bejegyzéshez kapcsolódva teljes egészükben és változatlan formában teszünk közzé.

Mi magunk a dokumentumcsomag tartalmi, a konstrukció egészére vonatkozó szerződés (ez az első DVD –n 05 szám alatt szereplő hitelezői megállapodás), illetve az egyes pénzügyi szolgáltatástípusokben érintett bankokkal kötött, a csomagban szintén szereplő szerződések (az első DVD-n szereplő további 11 szerződés) megfelelőségének értékelésére az ügylet összetettségére és valóban egyedi jellegére tekintettel nem vállalkozhattunk, azonban reméljük, hogy a gazdasági és az ingatlanpiaci szaksajtó elvégzi majd a tartalmi elemzést.

Az MTVA hitelszerződéseit itt böngészheted (Google Drive) 

Addig is összefoglaljuk a szerződésekkel kapcsolatos legfontosabb tényeket:

1. A székház megvásárlására húsz évre végül 140 millió eurós hitelkeretre szerződött az MTVA, túlnyomó részben – a Takarékbanktól felvett egymilliárd forint mellett – a Magyar Fejlesztési Bankkal, tehát közpénzből. A hitel a székház euróban meghatározott vételárára vonatkozik, ám a folyósításkori euróárfolyamon meghatározott forintösszeg visszafizetésére kötelez. (Az MTVA 2012. évi költségvetési zárszámadásában egyébként „Székházvásárlás, egyéb tranzakciós költségek és kiadások” cím alatt összesen 44,37 milliárd forint szerepelt, de ennek egy részét az alább tárgyalt OTP-hitel fedezte.) A kamatfelár 4,6%, a törlesztést 2014. október 31-én kellett megkezdeni és a futamidő alatt egyenlő részletekben kell teljesíteni. A hitelt vételi jog és jelzálogjog egyaránt biztosítja az ingatlanokon, illetve a két hitelező pénzintézet a bankszámlakövetelésekre kiterjedő óvadékot is kikötött.

2. 20 milliárd forintot adott ötéves forintban folyósított forgóeszközhitelre az OTP, aminek fele az MTVA, illetve az MTV meglévő hiteleit váltotta ki, összesen körülbelül 6 milliárd megy el az ingatlanhoz kapcsolódó társasági adó megtérítésére és a banki tranzakciós költségre, míg 2,45 milliárd forintot fordítottak lejárt szállítói kötelezettségek kiegyenlítésére. A kamatfelár itt 3,75%, a törlesztést 2013. április 30-án kellett megkezdeni és a futamidő alatt egyenlő részletekben kell teljesíteni.

3. A három érintett kereskedelmi bank összesen 5 milliárd forint értékben adott 3,75%-os kamatfelárral szabad felhasználású folyószámlahitelt, illetve bankgaranciakeretet.

4. A követelések további biztosítékaként egyrészt 77 milliárd forint, azaz éppen az MTVA idei költségvetési támogatásnak megfelelő összegű vagyont terhelő zálogjogot állapítottak meg az MTVA vagyonára, illetve a négy pénzintézet vételi jogot kapott 41 MTVA-ingatlanra. Azaz a négy bank felé a tartozásokért a közmédia lényegében minden, a Kunigunda utcai székházon kívüli vagyonával is felel.

5. A második DVD-n szereplő döntés-előkészítő anyagok nem tekinthetőek túlírtnak. Ha abból indulunk ki, hogy az MTVA jóhiszeműen teljesített, akkor lényegében négy egy-egy oldalnyi dokumentum alapozta meg a döntést:

a) az MTVA által a közmédiarendszer átalakításakor átvett 23,8 milliárd forintos adósság részletezése,

b) a 6,9 milliárd forintos finanszírozási hiányt mutató 2012-es likviditási terv,

c) egy „Az MTVA ingatlan vételár levezetése a „székház szerződések” alapján” című dokumentum, amely – ha jól értjük, akkor a szerződés szerinti 140 millió eurós kereten belül – 129,7 millió eurós folyósítási kérelemről számol be,

d) végül a hitellehívás részletezése, ahogy az a fenti illusztráción is látható, úgy, hogy ennek részeként az euróösszeg akkori átszámítása alapján 36,6 milliárd forintnak megfeleltetett ingatlanhitel miatta korábbi bejelentéseknél feltehetően jobb képet mutató, összesen 61,6 milliárdos hitelösszeggel számoltak. A ténylegesen felvett hitel ezek szerint elmaradt az MTVA által bejelentett 63 milliárd forinttól, a visszafizetési kötelezettség mértékéhez pedig a 77 milliárdos vagyont terhelő zálogjog adhat felső becslést.

A összkép tehát azt mutatja, hogy az MTVA a hitellel rövidtávon ugyan sikerrel kezelte likviditási problémáit, de mostanra elmúlt a jó világ, hiszen – érdekes módon éppen a választások után – el kellett kezdenie a nagyobb teherrel járó MFB-s hitel törlesztését is. A jelentős hitelnek magas, az alap éves költségvetésének tíz százalékát megközelítő (bár az Alap költségvetésében el nem különített) törlesztés mellett pedig ebben az esetben is az az ára, hogy a jelzálog korlátozza a vagyontárgyak forgalomképességét, illetve megterhelhetőségét: az MTVA ma egy olyan adós, amelynek a bankszámlájától a nyíregyházi körzeti stúdió épületéig és berendezéséig minden tulajdona banki biztosítékkal terhelt. A történetben azonban számunkra továbbra is az a legmegdöbbentőbb, hogy a közmédia saját maga meghozhat egy ilyen súlyú, évtizedekre meghatározó döntést országgyűlési jóváhagyás vagy bármiféle külső kontroll nélkül.

Az MTVA hitelszerződéseit itt böngészheted (Google Drive)

Sepsi Tibor

Független ember vagy?

Ha lesz 4 ezer független támogatója az Átlátszónak, akkor nincs az a lázárjános, aki el tudna minket hallgattatni. Legyél egy a 4 ezerből, és változtasd meg Magyarországot! Tudnivalók itt!

Megosztás