adatvizualizáció

És megremeg a föld – interaktív térképre tettük a legnagyobb földrengéseket

1900 óta közel 40 ezer 5,5-ös erősségűnél nagyobb földrengés volt a Földön. A legújabb Átlós anyagunkban interaktív térképen és diagramokon lehet megnézni ezeket a földrengéseket.

2023. február 6-án helyi idő szerint nem sokkal hajnali négy óra után 7,8-as erősségű földrengés rázta meg a törökországi Gaziantep városától harmincnégy kilométerre található térséget, majd fél nappal később 7,5-ös erősségű utórengést mértek Kahramanmaraş megyében. A földrengést több ezer utórengés követte, melyekből legalább kétszáz 4-nél nagyobb magnitúdójú volt. A földrengések központi kiterjedése a Kelet-anatóliai törésvonalon húzódott végig, ahol az Arábiai és az Anatóliai kőzetlemezek találkoznak. A lemezek a földrengés hatására közel száz kilométeres szakaszon mozdultak el legalább három métert.

Az eddigi becslések szerint közel 50 ezer halottja és több mint 120 ezer sérültje van a földrengéseknek. Ezen felül további több százezer ember veszítette el az otthonát a körülbelül 30 millió ember által lakott térségben. Az anyagi károkat több mint 84 milliárd dollárra teszik. Számos település épületeinek, köztük műemlékeinek jelentős része összedőlt vagy helyrehozhatatlanná vált. Az épületek mellett az úti és vasúti infrastruktúra is súlyos károkat szenvedett.

A Szíria északi részét is megrázó földrengések érzékelt intenzitása szinte magyarországnyi méretű volt. A földrengés hullámait Egyiptomban, Cipruson, Libanonban, Izraelben is érzékelték. Ez volt a 21. század ötödik legnagyobb földrengése.

A török-szír földrengés apropóján közelebbről megnéztük az elmúlt évek legnagyobb földrengéseit.

Az United States Geological Survey (USGS) adatait felhasználva interaktív térképre tettük az 1900 óta bekövetkezett, 5,5-nél nagyobb erősségű földrengéseket.

A közel 40 ezer földrengéshez interaktív bemutatóanyagot is készítettünk, melyben bemutatásra kerül a legutolsó, török-szír területeket érintő földrengés és a világ legnagyobb földrengései mellett egy rövid összefoglaló arról is, hogy milyen típusai vannak a földrengéseknek, miért alakulnak ki.

Ebben a cikkben külön kiemeltük az anyagból az interaktív földgömböt is, viszont a teljes anyagban számos magyarázatra és a legnagyobb földrengések bemutatására is sor kerül!

A teljes anyag az alábbi linken érhető el:

És megremeg a föld

I. Törökország-Szíria 2023. február 6-án helyi idő szerint nem sokkal hajnali négy óra után 7,8-as erősségű földrengés rázta meg a törökországi Gaziantep városától harmincnégy kilométerre található térséget, majd fél nappal később 7,5-ös erősségű utórengést mértek Kahramanmaraş megyében. A földrengést több ezer utórengés követte, melyekből legalább kétszáz 4-nél nagyobb magnitúdójú volt.

Szabó Krisztián – Bátorfy Attila

Frissítés: a török-szír földrengést és Magyarország határait összehasonlító térképünket a félreérthetőség elkerülése végett javítottuk, Magyarország határának intenzitását tompítottuk. Emellett a térképen hibásan szerepelt a „lökéshullám kiterjedése” kifejezés, ezt „érzékelt intenzitásra” javítottuk.

Megosztás