Az Átlátszó újságírója, Katus Eszter meghívást kapott a Magyar Hang Flaszter című műsorába, ahol Albert Enikővel és Dévényi Istvánnal, a lap újságíróival beszélgetett arról, nehéz-e nőként érvényesülni, hogyan lehet értelmezni Gyurcsány Ferenc parlamenti akcióját, vagy hogy miért lehet népszerű a Mi Hazánk és a Kétfarkú Kutya Párt a fiatalok között.
A polgári Magyar Hang hetilap 2020-ban döntött úgy, hogy nyomtatott példányaiban helyet ad más médiumok anyagainak is. Egyik szövetségesük oknyomozó portálunk, az Átlátszó lett. Így havonta egyszer, egy négyoldalas mellékletben publikáljuk az újságban az általunk feltárt ügyeket. A lap ennek kapcsán hívta meg kollégánkat, Katus Esztert a Flaszter című műsorba.
A legfrissebb Magyar Hangban arról írunk, hogyan egyeztetett teljes médiacsend mellett a magyar kormány az ukrajnai fegyverszállításokról Brüsszelben, miért kerül százmilliókba a politikusok reptetése a katonai gépeken, és hogy bontják a 140 milliós hatvani kerékpáros kalandparkot, amit mindössze 55 biciklis használt a működése alatt.
Emellett bemutatjuk, melyek voltak azok a „tenderkirály” cégek, amelyek több száz megbízást nyertek Győrben verseny nélkül, hogyan zárta be a kormány az általunk leleplezett migrációs kiskaput a magyar-ukrán határon, hogy mennyire keveset költünk a daganatos betegekre, és hogy mit lehet tudni az elmúlt évek legnagyobb földrengéseiről.
A műsor itt visszanézhető.
A Flaszter 229. adásában nemcsak ezek a témák kerültek szóba, de kollégánk arról is beszélgetett a Magyar Hang újságíróival, mi a nők „két baja” a munkahely keresés során (spoiler: ha van gyereke vagy ha nincs), milyen hátrányok érik a nőket az élet többi területén, hogyan lehet értelmezni Gyurcsány Ferenc parlamenti akcióját, mennyire csúszott le újra a magyar középosztály, és hogy miért lehet népszerű a Mi Hazánk és a Kétfarkú Kutya Párt a fiatalok között.
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!
Belföld
Külföld
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001 Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
Támogasd a munkánkat 10 ezer forint adománnyal, mi pedig megajándékozunk egy pólóval. Katt a részletekért.
Üvegvisszaváltással
Támogasd a munkánkat palackvisszaváltással, kattints az üvegvisszaváltós oldalra, mentsd el a kódunkat, és használd azt a Repontoknál!
Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon
Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.
Postai befizetéssel
Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.
Havi előfizetés a Patreonon
Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.
Benevity rendszerén keresztül
Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.
SZJA 1% felajánlásával
Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
A Mészáros és Mészáros Zrt. az Országos Vízügyi Főigazgatósággal kötött szerződést iszapkotrásra egymilliárd forint értékben. Minden más részletet homály fed.
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!