dezinformáció

Heti dezinfó – Oroszország az ártatlan áldozat szerepében, vakcina-vita hazánkban

Ezen a héten koronavírus elleni vakcina került terítékre Magyarországon, az oroszbarát médiumokban pedig az áldozatszerep erősítése a legfőbb tendencia. Eheti dezinformációs összefoglalónkból kiderül, hogy az álhírek szerint miként szervezkednek Nyugaton az oroszok ellen, és miért emlékeztet az Átlátszó egy magánnyomozó irodára egy hazai kormányközeli lap szerint.

 

Támogatási kampány

Hazai dezinfó

A hazai közbeszédben a koronavírus járvány, illetve egészen pontosan a vakcina kérdése jelentette a legfőbb témát a héten. Az Operatív Törzs ugyanis keddi sajtótájékoztatóján jelentette be, hogy elkezdődött a regisztráció a koronavírus elleni védőoltásra. Ugyanezen a sajtótájékoztatón a HVG arról érdeklődött, hogy lesz-e lehetőség arra, hogy válasszunk az oltások közül, illetve mi történik akkor, ha valaki regisztrációt követően mégsem fogadja el a felkínált oltást. Ez a kérdés már csak azért sem mellékes, mert a magyar kormány a kínai és az orosz vakcinát is fontolgatja, annak ellenére, hogy az EU figyelmeztette hazánkat emiatt. A jogszabályok szerint ugyanis csak olyan vakcinát lehet forgalomba hozni a tagállamokban, amelyet az Európai Gyógyszerügynökség engedélyez. Szerintük a Szputnyik V nevű vakcina importálása biztonsági aggályokat vet fel, és az oltásokba vetett bizalmat is rombolhatja.

Müller Cecília az oltóanyaggal kapcsolatos kérdésre a következőket válaszolta:

„Azzal az oltóanyaggal fogjuk elkezdeni a nagyobb számú védőoltások beadását, amelyet hatékonynak és biztonságosnak találtak a magyar egészségügyi hatóságok. Ezért nem választható meg a vakcina minősége, mennyisége, típusa, származása, semmi sem, hiszen ez mind szakmai alapon fog nyugodni…Tehát a kérdésre nagyon röviden az a válasz, hogy nem választható vakcina”

A 444.hu hívta fel a figyelmet arra, hogy ez az állítás pont az ellentéte annak, amit október végén Orbán Viktor mondott a Kossuth rádió műsorában, hiszen a miniszterelnök arról beszélt, hogy akár 2-3 féle vakcina is lehet Magyarországon, amiből ki lehet választani, hogy ki melyikkel akarja beoltatni magát, melyikben bízik jobban. Azonban itt még nem ér véget a történet, sőt, most kezd igazán érdekessé válni: a koronavirus.gov.hu ugyanis pár órával később már arról írt, hogy „Már megint álhírt terjeszt a 444”. Az oldal szerint nincs ellentmondás a tisztifőorvos és Orbán Viktor korábbi szavai között, mivel Müller Cecília arról beszélt a tájékoztatón, hogy jelenleg Magyarországon nincs engedélyezett koronavírus elleni vakcina, ezért az emberek nem is tudnak miből választani. Hozzátették, hogy abban bíznak, hogy tavaszra már elérhető lesz akár többféle vakcina is nagy mennyiségben, „amikből akkor majd akár választani is lehet”.

Ez már csak azért is erősen megkérdőjelezhető kijelentés, mert Müller Cecília válaszában egy szóval sem hangzik el, hogy azért nem lehet választani a vakcinák közül, mert jelenleg egyáltalán nincs oltóanyag hazánkban.

Forrás: Facebook

Természetesen a híreket a kormányközeli oldalak is átvették, a Magyar Nemzet szerint például a 444.hu folyamatosan keresi a módot a kormány és Müller Cecília besározására.

Nem ez volt azonban az egyetlen emlékezetes pillanata a héten a propagandasajtónak: a Pesti Srácok egyik írása például arról szól, hogy Soros György csápjai már az Alkotmánybíróságig érnek, és

”az Átlátszó bár elvileg sajtótermék, működése inkább egy magánnyomozóirodára emlékeztet”.

Mindezt azzal támasztotta alá a cikk szerzője, hogy lapunk drónokkal „figyelteti” Orbán Viktort és Mészáros Lőrincet.

Nemzetközi dezinfó

Az EUvsDisinfo heti hírleveléből képet kaphattunk az aktuális orosz dezinformációs narratívákról is. Az eheti álhírekben jellemzően egy visszatérő elem jelenik meg:  Oroszország egyfajta áldozatszerepben tetszeleg a nyilvánosság előtt, következetesen másokat okolva mindenért. Ez a módszer lehetővé teszi a Kreml számára, hogy manipulálja a nyilvánosságot, és elkerülje a felelősségrevonást sok esetben megkérdőjelezhető külpolitikája miatt. Másrészről azonban az állami kontroll alatt tartott média tökéletes eszközt kínál az ilyenfajta üzenetek közvetítésére, így még szélesebb körben képesek terjedni a hamis narratívák.

Forrás: EUvsDisinfo

Erre tökéletes példa az az álhír, amely szerint az USA katonái Romániában gyakorlatoznak, a katonai akció hétterében pedig a Krím-félsziget erőszakkal történő visszafoglalása, így egy Oroszország ellen intézett támadás áll. A magyar Newsfront oldala is beszámolt egyébként erről a hírről, ők már úgy fogalmaztak, hogy „a Pentagon célja ezekkel az akciókkal az, hogy tanulmányozzák az orosz hadsereg potenciálját, valamint azt, hogy az mennyiben kész megvédeni az ország határait.”

Az áldozatszerepet erősíti az a híresztelés is, hogy fegyveres megszállás készül a Dnyeszteren Túli Köztársaságban (Transznisztriában) ami egy újabb bizonyíték arra, hogy a Nyugat hogyan próbál nyomást gyakorolni az oroszokra. Ennek hátterében az újonnan megválasztott, Nyugattal szimpatizáló moldovai miniszterelnököt sejti a Kreml-barát média, de ez nem az első eset: a nyíltan oroszbarát Igor Dodon felett aratott győzelem után folyamatosak azok az üzenetek, amelyek Maia Sandu hiteltelenítésére törekszenek.

Ez a fajta vádaskodás és sértődöttség azonban nemcsak az aktuális álhírek kapcsán jelenik meg, régóta jellemzi az oroszbarát médiumok szemléletmódját.

A cél pedig világos: a másokra mutogatás segít elterelni a figyelmet az aktuális, országon belüli problémákról.

Forrás: EUvsDisinfo

Szopkó Zita

Kiemelt kép: EUvsDisinfo

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42

  • ikon

    Kriptovalutával

    Küldd az adományod erre a címre: commerce.coinbase.com/checkout/3705feb7-b5a9-4ee4-b8b5-4ee9daf170a2